Veni Sancte szentmisével, iskolamegáldással nyitották meg az új tanévet Fülöpön

Hazai – 2024. szeptember 3., kedd | 13:02

Bölcsességért, elköteleződésért, Krisztushoz méltó életért kérték a Szentlélek segítségét a Hajdú-Bihar megyei Fülöpön az új tanév kezdetén, a szeptember 1-jei Veni Sanctén, amelyen Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök arra bátorította a felújított Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola diákjait, pedagógusait, valamint a jelen lévő híveket, hogy tanulékony lélekkel éljenek.

Az ünnepi eseményen jelen voltak Heidelsperger István püspöki helynök; Németh István püspöki titkár; Eiben Tamás és Panyi József római katolikus iskolalelkészek; Tasó László országgyűlési képviselő; Hutóczki Péter, Fülöp község polgármestere; Némethné Székely Julianna és Kovács István, a helyi Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság (EKIF) oktatásszervezési igazgatói; Popovics Ferencné, a fülöpi iskola igazgatója; az egyházmegye köznevelési és szociális intézményeinek vezetői; Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató; Béres Diána egyházmegyei jogtanácsos; valamint az iskola pedagógusai, diákjai.

„Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem” (ld. Mk 7,1–8.14–15.21–23) – mondja Jézus a körülötte állóknak. Az a nép legalább ajkával tisztelte és imádkozott, igyekezett valamit fölmutatni, megtartotta a parancsokat, a törvényeket, legalábbis a külső szabályokat. Jézus mégis keményen fogalmaz, képmutatóknak nevezi a farizeusokat, és azt mondja, hogy a szív tisztaságára kell törekedni – kezdte elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök a szentmisén, és hangsúlyozta, hogy a szív nem csupán az érzelmeink, hanem az emberségünk, a személyiségünk középpontja. Nagyon

fontos, hogy ne csak a látszatra, a külsőségekre törekedjünk, hanem igyekezzünk legyőzni az önzésből, emberi gyarlóságunkból fakadó sok rosszat.

A főpásztor utalt az aznap tartott teremtésvédelmi imanapra, és így fogalmazott: Az emberi természetet, a teremtettségünket is védeni kell. Szabad akaratunk van, dönthetünk, és emberi gyarlóságból sok rosszat elkövetünk. De az ember arra van teremtve, hogy az Istentől kapott természeti törvények szerint élve jusson el hozzá. Azért, mert az Isten a törvény adásával, saját maga kinyilatkoztatásával megmutatta, hogy ő egészen közel van az emberhez.

„Az ember autonóm, vagyis öntörvényű, de teonómnak, vagyis istentörvényűnek kell lennie” – fogalmazott a megyéspüspök, majd a szeretet parancsára mutatott rá, amelyet Isten ránk bízott. Szeressük egymást! Ez határozza meg a cselekedeteinket, az életünket. Milyen sok mindent kell még tanulékony lélekkel elsajátítani, hogy megfeleljünk annak, amit Isten a törvényével, a szeretet parancsával ránk bízott.

Ez egyfajta keret, korlát, amely szabályoz, de meg is tart, hogy el ne essünk, el ne vesszünk, hogy meg ne haljunk.

Ezért írja Szent Jakab apostol, hogy »fogadjátok szelídséggel a belétek oltott tanítást, ez képes megmenteni lelketeket« (Jak 1,21), az emberségeteket, és elvezet az örök életre. Ha ezt a tanítást tanulékony lélekkel befogadjuk, akkor a tetteinken is meglátszik, hogy kihez tartozunk, mit jelent a kereszténységünk, hogy fontos az imádság számunkra.”

Palánki Ferenc felidézte, Ternyák Csaba érsek egy tanévnyitó kapcsán megkérdezte a diákokat, mit tesznek, ha nincs kedvük tanulni. Az volt a válasz, hogy akkor nem tanulnak. „És mit tesz édesanyád, amikor fölébreszt?” – hangzott el a következő kérdés, amire a gyerekek felsorolták azokat a feladatokat, melyeket édesanyjuk megtesz értük reggelente. „És ha nincs hozzá kedve?” „Akkor is megteszi” – felelték a diákok.

„Ez a lényeg.

Ha nincs kedvünk tanulni, akkor is végezzük a kötelességünket, mert tanulékony lélekkel megtanultuk, hogy nagyon sok minden múlik a döntéseinken.

Ha döntünk a szeretet parancsa mellett, akkor az segít abban, hogy kilépjünk önmagunkból, megnyíljunk mások felé, és ne önközpontú, hanem istenközpontú életet éljünk. Ezért van nagy szükségünk a Szentlélek segítségére, mert ez saját erőből nem megy.

Segítsen benneteket ebben az új tanévben a Szentlélek Úristen, aki megnyitja a szíveteket a bölcsesség lelkével, hogy eligazodjatok ebben az életben, megnyitja az értelem lelkével, hogy nagyon sok mindent, új tudást be tudjatok fogadni, és egyre inkább a szeretet törvénye szerint tudjatok élni!” – zárta elmélkedését Palánki Ferenc püspök.

A szentmise végén Eiben Tamás plébános, iskolalelkész Reményik Sándor A templom és az iskola című versét idézve elmondta: ezek a sorok különleges aktualitással bírnak most is, de mindennek a jelentősége a hétköznapok küzdelmeiben mutatkozik meg igazán.

Majd köszönetet mondott Istennek a kapott kegyelmekért, a püspöknek, hogy tanításával jó pásztorként vezeti a rábízottakat, valamint megköszönte az egyházmegyének az iskola felújításában nyújtott támogatását.

Ezután Tasó László országgyűlési képviselő és Hutóczki Péter polgármester mondott beszédet.

Az ünnepség során Nagy Ada 2. osztályos tanuló furulyán játszott, majd Szent Rita életét feldolgozó előadást adtak elő a diákok. Hagyomány az intézményben, hogy minden tanévben kiválasztanak egy szentet, akinek az életét a 6. osztályos tanulók előadásában közelebbről is megismerheti nemcsak az iskola közössége, hanem a vasárnapi szentmiséken az egyházközség hívei is. A forgatókönyvet írta és a gyermekeket felkészítette Popovics Ferencné, az iskola igazgatója.

Az ünnepség zárómozzanataként a főpásztor megáldotta az egyházmegye támogatásával felújított iskola épületét, Popovics Ferencné igazgató pedig hivatalosan is megnyitotta a 2024/25-ös tanévet.

Az eseményről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

Szöveg: Kovács Ágnes

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria