Vertse Márta: Szeretetet ébreszteni magunk körül

– A Vatikáni Rádió magyar adását hallgatók jól ismerhetik hangját, a Magyar Kurír olvasói pedig írásait. Ön évtizedeken át a „pápa hangját” közvetítő rádió munkatársaként dolgozott. Hosszú időn keresztül főszerkesztője volt a Vatikáni Rádió magyar szekciónak. Mindig szerényen, csak az egyház fontos kérdéseiről hallhattunk, olvashattunk Öntől. Most, hogy pár hete nyugdíjas lett, mesélne önmagáról is?

– A bölcsészkaron szereztem angol-francia tanári diplomát. Egy esztendőn át a Jedlik Ányos Gimnáziumban tanítottam, majd egy nemzetközi osztályon dolgoztam. A munka mellett felsőfokú olasz nyelvvizsgát szereztem. 1980-ban Budapesten kötöttem házasságot olasz férjemmel. Akkoriban ezzel együtt rögtön megkaptuk az állampolgárságot is. Ennek ellenére hónapokig tartott, amíg a hivatalos papírokat sikerült elintéznem. Utána indulhattam csak új életem helyszínére: Rómába. Azonnal állást kerestem, bár férjem sok jóval nem biztatott.

– Gondolom, nehéz lehetett beilleszkedni a római társadalomba…

– Nem volt könnyű a kezdet. Nyelvtudásommal próbáltam elhelyezkedni. Néha akadt tolmácsolási lehetőség, a magyar nagykövetségtől is érkeztek felkérések. Csak később tudtam meg, hogy mindig baloldali szervezetekben, baloldali emberekkel találkoztak az otthonról érkezők. Nekem csak az volt furcsa, hogy az olasz partnerek eleinte „compagnanak”, vagyis elvtársnőnek szólítottak. Ezt nem értettem, hiszen Magyarországon se voltam senkinek „elvtársnője”. Többször a hátam mögé is néztem, vártam az elvtársnőt. Rájöttem, ez a megszólítás nekem szól. Ekkor jeleztem, hogy én signora, vagyis hölgy vagyok…

– Ennyire általános volt baloldalinak lenni Itáliában?

– Igen. Rettenetes élményem volt például, amikor Assisibe kísértem egy delegációt. A város polgármestere fogadott bennünket. Ő is kommunista volt. Az önkormányzati tagok közül többeknek orosz feleségük volt. Lenin-kép lógott a falon, még a virágvázáról is Lenin nézett ránk. Számomra borzalmas ellentétet jelentett ez Szent Ferenc városával és az én világnézetemmel szemben. Akkor nagyon sok ilyen moszkovita volt komoly pozícióban. Talán az idősebbek még emlékeznek a szovjet gépkocsi ipar remekére, a Zaporozsecre. Gyönyörűen kifényesítve álltak az olasz hivatalok előtt. Férjem világosított fel: az itteni kommunisták így is támogatják a szovjet rendszert. Hozzátette, persze nem ezeket a kocsikat használják, ők is Mercedesszel járnak.

– Milyen kapcsolatot ápolt a Rómában élő többi magyarral?

– 1982-ben Kovács Angelusz atya segítségével találtam meg a kapcsolatot a magyar közösséggel. Ő az olaszországi magyarok lelkipásztoraként motorkerékpárral járta be az egész országot. Mindig úton volt, nagyon sokat tett értünk. Rómában, a Via Venetón lévő kapucinus kolostorban lakott. A közelben volt a magyarok találkozóhelye. A csoport tagjai közt javarészt hasonló, olasz-magyar vegyes házasságok feleségei voltunk. Havonta egyszer mindenki hozott egy kis süteményt, beszélgettünk és tapasztalatainkkal segítettük egymást. Ezek a találkozók azért is fontosak voltak, mert sok magyar asszony eldugott apró falvacskába házasodott. A legtöbb asszonynak magasabb volt az iskolai végzettsége, mint a férjének, sokszor ez okozott feszültségeket a családban. Angelusz atya ezeknek a házasságoknak a helyrehozásában, a másik félnek a megértésében is nagy segítség volt.

– E találkozók révén jutott el a Vatikáni Rádióba?

– Igen. Itt ismerkedtem meg Pighini-Szabó Zsuzsával is. Amikor megszületett a kislánya, engem is meghívott a keresztelőre. Ott találkoztam Ipacs Katalinnal, a rádió egyik munkatársával. Beszélgettünk. Ő a végzettségemről, nyelvtudásomról érdeklődött. Utóbb derült ki, hogy munkatársat kerestek, mert távozni készült a rádióból Puskely Mária Kordia nővér. Egyszer csak megszólalt otthon a telefon, behívtak a rádióba. Szabó Ferenc és Kozma György jezsuita atyák fogadtak. Beszélgettünk, végül alkalmasnak találtak arra, hogy a rádióban dolgozzak.

– Milyen volt akkor a munka, mennyiben változott mára?

– A ’80-as években még természetesen írógépeken kopogtuk le a stúdióban felolvasandó szövegeket. A technikai feltételek nem voltak olyan kényelmesek, mint manapság. Olasz technikus vette fel stúdióban az adásokat, ma már ezt is magunk csináljuk. A magyarul nem értő kollégának el kellett magyarázni, hogy hol bakiztunk, hova menjen vissza a felvételben. Indigóval készítettük az írásokat, mert már akkoriban is jó kapcsolatunk volt a Magyar Kurírral. Kezdetben meghallgatták esti műsorainkat, azt leírták és stencilpapírral sokszorosították. Ezek érkeztek aztán a plébániákra, hogy ott is hírt kaphassanak mindarról, ami a Vatikánban történt.

Később óriási forradalmat jelentett a telefax megjelenése. Ettől kezdve még jobban vigyáztunk, ügyeltünk cikkeink külalakjára is. Külön szertartás volt mindennap, amikor Ipacs Kati és jómagam rítusszerűen elkísértük Szabó atyát a második emeleten lévő egyetlen faxkészülékhez és onnan elküldtük a Kurírnak a kész szöveget. A világ azonban fejlődött, s hamarosan az interneten keresztül juttattuk el az anyagokat. Régen hatalmas magnószalagokra rögzítettük a műsort, este fél 7-ig kellett leadni, hogy adásba kerülhessen. Mára mindez már számítógépeken keresztül történik. Évek óta honlapot is szerkesztünk, sokszor egy-egy eseményről rádiós és újságírós verziót is kell készítenünk. Jelen vagyunk a Facebookon is, látogatóink száma ugrásszerűen növekedik.

– Ferenc pápa megválasztásával változott a rádióban dolgozók munkája?

– Péteri szolgálata a kommunikációban is nagy változást jelent. Korábban az volt a tapasztalat, hogy három egyenlő részre oszlott egy-egy műsor. Harminc százalékban beszéltünk a pápa napi tevékenységéről, ugyanennyiben a Szentszékről és a maradék egyharmadban a hazai egyház eseményeiről. Utóbbi a rendszerváltozás előtt azért is különösen fontos volt, mert sokszor még a hazai eseményeket is tőlünk tudhatták csak meg a hallgatók.

Visszatérve azonban a kérdéshez, Ferenc pápa sok meglepetést jelentett számunkra. A Szent Márta-házban bemutatott reggeli szentmiséin elhangzó prédikációk óriási érdeklődést váltottak ki a kezdetektől. Ezeket eleinte csak összefoglaltunk. A hallgatók azonban kérték az egész szöveget. Most már két szöveget kell írnunk: egy rövidebbet, amely a rádióban hangzik el, egy hosszabbat pedig a honlapra.

Ferenc pápáról szeretnénk mindent elmondani, de ez lehetetlen. A pápa ahhoz is hozzászoktatott bennünket, hogy különböző interjúkat ad lapoknak, magánszemélyeknek. Sokszor erről mi is csak megjelenésük után szerzünk tudomást. Hivatalos megnyilatkozásainak szövegét se közölhetjük anélkül, hogy a valóban elhangzottakat ne hallgattuk volna meg, hiszen sokszor improvizál, szabadon mondja el beszéde legfontosabb részeit. Megfigyeltük: olvassa a leírt szöveget, majd egy pillanatra megáll, huncutkásan az emberekre néz, és szabadon kezd beszélni. Nekünk erre is figyelnünk kell. Tényleg olyan, mint egy atya.

– Aki a Vatikánban dolgozik, a pápa rádiójának munkatársa, az a pápával közelebbről is találkozhat?

– Személyesen pápával még „civilként” találkoztam. Jelen voltam 1980-ban a magyar kápolna (a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnája –a Szerk.) felszentelésén. Olasz férjemmel és anyósommal vettem részt a szentelésen. Ott láttam Szabó Ferencet, aki magyarul olvasta a pápa homíliáját. Akkor láttam először közelről II. János Pál pápát. Nem is mertem arra gondolni, hogy egyszer majd munkatársa leszek. Vatikáni alkalmazottként először egy általános kihallgatásokon találkoztam vele. Volt azonban olyan karácsonyi szentmise is, melyet a kisebb nyelvi szekciók is közvetíthettek. Szabó atyát én kísértem a bazilikába, az ott kialakított stúdióba. A szentmise végén II. János Pál pápa minden egyes munkatárshoz odament, megköszönte a munkánkat.

XVI. Benedek pápával is találkozhattam személyesen. Egy szerdai általános kihallgatáson elé járulhattunk, és megköszönhettük minden magyar nevében, hogy a diplomatáknak adott újévi fogadásán olyan szépen megemlékezett az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulójáról.

Ferenc pápa szolgálata kezdetén elmondta, minden munkatársával személyesen szeretne találkozni. A Szent Márta-házban mondott egyik reggeli miséje után találkozhattunk vele. Korábban készítettem egy interjút a Buenos Airesben működő Mindszentynum magyar kulturális központ vezetőjével. Ő elmondta, hogy Bergoglio atya volt a Magyarországról Argentínába menekült angolkisasszonyok lelkipásztora, így Ferenc pápa jól ismerte az ottani magyar közösséget. Amikor a mise után pár szót válthattunk vele, én erről is beszéltem neki, hidat építve Argentína, a magyarok és a Vatikán közt. Ferenc pápa egyik legfontosabb üzenete számomra – melyre ő példát is ad –, hogy a szeretettel szeretetet tudunk magunk körül ébreszteni.

– Aki ismeri Önt, tudja, nyugdíjba vonulása nem a semmittevés időszakát jelenti.

– Nagyon sok tervem van. Szeretném Rómát még jobban felfedezni, amelyre az elmúlt évtizedekben kevés időm maradt a munka és a két gyerek nevelése közben. Szeretném a magyar közösséggel még szorosabbra fűzni a kapcsolatot. A Római Magyar Akadémián tartott programokról munkám miatt szinte mindig lemaradtam. A résztvevőkkel sokszor készítettem interjút, de az eseményre már nem tudtam elmenni. Továbbra is szeretnék hasznára lenni mind a hazai, mind a világegyháznak. Ez természetesen azt is jelenti, hogy adott esetben szívesen segítek a rádió munkájában is, ha hívnak. Remélem, többször látogathatok Magyarországra is, hogy találkozhassam az otthoni rokonokkal, barátokkal. Ikerlányaim is érdeklődnek Magyarország iránt, diplomamunkáik témája is szülőhazám volt.

Fotó: Bókay László

Bókay László/Magyar Kurír