Veszprémben várja a látogatókat és a kutatókat Az Év Egyházi Levéltára

Kultúra – 2026. május 19., kedd | 15:06

A Magyar Levéltárosok Egyesülete a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltárnak ítélte az „Az Év Egyházi Levéltára 2025” díjat. Az ünnepélyes díjátadót május 18-án tartották a veszprémi érseki palota dísztermében.

A rendezvényen elsőként Udvardy György veszprémi érsek köszöntötte a megjelenteket. Beszédében a hit és a kultúra találkozásának fontosságát hangsúlyozta, kiemelve: a levéltárak nem csupán történeti dokumentumokat őriznek, hanem közösségi emlékezetet és lelki örökséget is továbbadnak a következő generációk számára.

Ezt követően Koltai András, a Magyar Egyházi Levéltárosok Egyesületének elnöke osztotta meg gondolatait. Beszédében egy különleges festményt idézett fel, amelyen az Úristen egy hivatalos pecséttel ellátott oklevélen keresztül küld üzenetet Szűz Máriának (Fra Filippo Lippi: Angyali üdvözlet, 1450–1453 körül). A példán keresztül arra mutatott rá, hogy az írásos emlékek, dokumentumok és pecsétek nem pusztán adminisztratív tárgyak, hanem a történelem, a hit és az emberi kapcsolatok hordozói is. Mint fogalmazott, a levéltári munka éppen ezért jóval több egyszerű iratőrzésnél: múltunk megértésének és továbbadásának egyik legfontosabb eszköze.

A díj történetét és a döntés hátterét Kenyeres István, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke ismertette. Az „Év Levéltára” elismerést 2012 óta adják át, 2018-tól pedig új pályázati rendszer segíti, hogy a kisebb intézmények is nagyobb eséllyel mutathassák meg szakmai munkájukat.

Az idei egyházi levéltári kategóriában több rangos intézmény is szerepelt a jelöltek között, köztük a pannonhalmi főapátsági és a győri püspöki levéltár, a szakmai döntés azonban egyhangú volt: a díjat ezúttal a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár nyerte el.

A méltatásban külön kiemelték az intézmény honlapjának információgazdagságát, az intenzív e-kutatói forgalmat, valamint az egyedi fejlesztésű e-sematizmus tartalmi értékeit. A szakmai zsűri hangsúlyozta a levéltár több évtizedes konferenciaszervezői és publikációs tevékenységét, különösen a forráskiadványok területén végzett munkát.

A rendezvényen Karlinszky Balázs, a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár igazgatója prezentációban mutatta be az intézmény tevékenységét. Elmondta: a levéltár közel 1800 középkori oklevelet és mintegy 720 folyóméternyi iratanyagot őriz. Beszélt a levéltár nyáron várható, új épületbe költözése kapcsán az előttük álló feladatokról: a digitalizációról, a kutatószolgálatról, az állományvédelemről, valamint a közművelődési és tudományos munkáról is. Kiemelte: a díj egy folyamat, több éves munka eredménye, amely munkát az újonnan megnyíló körülmények közepette még magasabb színvonalon kívánnak ellátni.

Az igazgató köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt években hozzájárultak a levéltár szakmai eredményeihez és fejlődéséhez.

A díjátadót követően a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény főmuzeológusa, Gaylhoffer-Kovács Gábor vezetésével várnegyedi sétán vehettek részt az érdeklődők.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria