Zöldellő kertek az Egri Főegyházmegyében: 1500 rászoruló család kapott vetőmagot

Hazai – 2023. április 18., kedd | 9:02

Tizenegy évvel ezelőtt az Egri Főegyházmegyéből indult, mára pedig már országossá nőtte ki magát a Katolikus Karitász „Zöldellő kertek” nevet viselő programja. A 250 család bevonásával induló kezdeményezés folyamatosan bővült, idén 31 településen összesen 1500 családot támogattak ily módon az egyházmegyében, köztük 500 roma család.

Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója elmondta: az öngondoskodás nagyon fontos célja, hogy

ne halat, hanem hálót

adjanak a rászorulóknak, akik erőfeszítéseik nyomán ősszel szüretelhetik le munkájuk gyümölcsét, ezzel jelentősen csökkenthetik a háztartások kiadásait. Idén az Egri Főegyházmegyében több, mint 6 millió forint értékű vetőmagot osztottak szét a családoknak.

A szociális problémák, szegénység hangsúlyosan jelen van a cigányság körében, éppen ezért

a cigánypasztoráció kiemelt feladatának tekintik, hogy ne csak ruha- és élelmiszeradománnyal támogassák, hanem az önsegítés módjaival is megismertessék a roma családokat.

Balázs József, az Egri Főegyházmegye cigánypasztorációs lelkipásztora a Szent István Televízió kérdésére elmondta: idén Alsóvadászon, Borsodbótán, Borsodszirákon, Erdőtelken, Felsőregmecen, Gyöngyösorosziban, Mezőszemerén, Szirmabesenyőn, Tarnaörsön, a verbita atyák közreműködésével pedig Körömben összesen közel 500 roma család kapott vetőmagtámogatást a segélyszervezet tavaszi vetőmag programja keretében.

Forrás: Egri Főegyházmegye/Pap Ildikó

Fotó: Szent István Televízió/Federics Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria