Vikáriusi ítélet a 14. század közepéről – Érsekségi ékességek (81.)

Garai János veszprémi püspök lelkiekben általános vikáriusa, Balázs pozsonyi prépost, az 1352. május 11-én kiadott oklevelében tudatja, hogy Miklós somogyi főesperes és testvére, János a rokonuktól, néhai Márton mester őrsi préposttól végrendelet révén bírt alsóörsi birtokrészéről lemond a Szent György-kápolnában tartott káptalani gyűlésen a veszprémi székeskáptalan javára. (Az érseki levéltárban fennmaradt oklevél jelzete: VFL III.1.a.1. Alsóörs 17. = MNL OL DF 200916.)

Az egérrágta, sérült s nem különösebben díszes pergamenoklevél nemcsak a káptalan 14. század közepi birtokgyarapodása miatt fontos. Alsóörs korai, 11. századi, Gizella királynénak tulajdonított birtokadományok révén már a veszprémi Szent Mihály-egyház tulajdonába jutott. A középkor folyamán újabb uralkodói és királynéi adományok, továbbá vásárlások és cserék révén tovább növekedett a testület birtokrésze a településen. Az oszmán hódítás előtt, 1531-ben 24 adózó jobbágya volt a kanonokoknak Alsóörsön.

Az oklevélben említett szereplők közül érdemes tisztázni kibocsátójának hivatalát. A középkorban a megyéspüspökök egyéb irányú elfoglaltságaik miatt általános vagy egy-egy terület ellátására speciális helyetteseket neveztek ki. A segédpüspökök – 14. századi eseti előzmények után – a 15. század középétől működnek folyamatosan: valamely hitetlenek kezén lévő püspökség címét (episcopus titularis) viselték, s mivel önálló jövedelemmel nem rendelkeztek, a székeskáptalan vagy más egyházi intézmény valamely javadalmát élvezték. Latin megnevezésük a suffraganeus vagy vicarius (generalis) in pontificalibus volt. Ők általánosságban helyettesíthették a püspököt, így szentelhettek, bérmálhattak, vizitálhattak, búcsút engedélyezhettek, de a püspök bírói (szentszéki) joghatóságát nem gyakorolhatták.

Az egyházmegyei szentszéki bíróság élén a lelkiekben általános vikáriusok (vicarius in spiritualibus generalis) álltak. A püspök személyétől függetlenül ők akár több évtizeden és több főpásztor idején is betölthették hivatalukat. Feladatukat – az egyházmegye szentszéki bírói fórumán az ítélkezési jogkört – kinevezés útján kapták.

A lelkiekben általános vikáriusok helyettesét a középkori latinban a vicarius substitutus jelölte, aki hivatali elöljárója munkáját annak akadályoztatása (például távolléte) esetén végezte. Ha valamely okból azonban nem volt betöltve a vikáriusi hivatal, akkor a püspök által kinevezett helynök (locumtenens) vezette a szentszéki bíróságot.

A különbségtétel a modern egyházi hivatali terminológia miatt fontos. Látható, hogy a mai (általános) helynök fogalmának a középkori segédpüspök fogalma felel meg, s nem a középkori helynök, aki a szentszéki bíróság – mondhatni ad hoc – feladatellátással megbízott tagja volt. Az oklevélben szereplő Balázs pozsonyi prépost tehát a veszprémi egyházmegyei szentszéki bíróság vezetője, lelkiekben általános vikáriusa volt, nem pedig helynök vagy segédpüspök.

Az oklevél még egy szempontból érdemel figyelmet. A Szent György-kápolnát a forrás mint a káptalani gyűlés helyszínét említi. A kápolna eredetileg a székesegyház első építési periódusánál régebbre keltezhető – és ekkor még fizikailag külön állt. A kanonokok gyűlésére azonban már a 13. század közepére datálható második építési periódusban kialakult épületben zajlott. A kanonokok gyűlése rendszeres lehetett a kápolnában, amit az annak belsejében a feltárt, körbe futó, e periódusra tehető ülőpadka is megerősít. Mindez a későbbi írott forrásokkal együtt – amelyek a kápolnát mint a székesegyházhoz északról csatlakozó építményt említik – a kápolna és a székesegyház szorosabb fizikai kapcsolatára utal.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár

Magyar Kurír