Krisztus útja keresztút – Világi domonkosok országos találkozóját tartották Budapesten

Jean Yves Brachet homíliájában Jézus Lázár feltámasztása utáni első látogatásáról beszélt. Hamis és nagyon földhözragadt elgondolás, hogy ha hiszünk, minden rendeződik az életünkben. Krisztus elsősorban nem azért lett emberré, hogy jól érezzük magunkat a földön, hanem azért, hogy Őáltala, Ővele és Őbenne forduljunk az Atya felé, és valódi életet, igazi hazát és boldogságot találjunk. Az út azonban csak Krisztuson át vezet az Atyához. Krisztus útja pedig keresztút. Ha követjük, az ő útját járjuk, akkor keresztények leszünk.

Krisztust nem fogadta be a világ, minket sem fogad be, ha Őt követjük. Sorsközösségben vagyunk vele. Krisztus nem békét hozni jött a földre. Ha követjük, már megtaláltuk, mert bennünk él. Önmagunkban kell keresni Krisztust. Csendre van szükségünk, hogy meglássuk önmagunkban a rosszat, a töredékes, részleges jót, a hiányainkat. Ezért félünk a csendtől, és menekülünk, leggyakrabban aktivitásba.

Jézus több alkalommal elvonult a pusztába. Ha hitben élünk, nem kell félnünk a csendtől. Ő megváltotta a világot. Azonban belőlünk leginkább a megváltás elfogadása hiányzik. Ha elfogadjuk a megváltást, már nem félünk a bűntől, és megtapasztaljuk, hogy az Atya irgalmából mindig részesülhetünk. Krisztus a segítségünk ebben a folyamatban, tehát nem a segítséget nélkülözzük, hanem a személyes válaszunk hiányzik. Megtaláljuk-e Őt, aki bennünk él,  a szívünkben, lelkünkben?

Szent Domonkos mindig Krisztussal vagy Krisztusról beszélt. Ha beszélünk, prédikálunk, előtte mindig találkoznunk kell Istennel a csendben. Általában sokat beszélünk a mindennapokban. Beszélünk-e eközben Istenről? Találunk-e időt arra, hogy beszélgessünk vele, követve őt a keresztúton, ami valójában nem is keresztút, hanem a szeretet útja. A világ azonban nem fogadja el, sőt visszautasítja Isten szeretetét.

Indulnunk kell! Ha helyben toporgunk, nem jutunk el Isten, az Atya országába, aki hív, hogy fogadjuk el őt Krisztusban, aki segítségünkre van. Hirdessük őt egész életünkkel, minden cselekedetünkkel és ha kell, szóval, prédikálással is – zárta homíliáját Brachet atya.

*

A szentmise után a plébánia közösségi termében könyvbemutatóval egybekötött vetített képes előadás keretében Robert Heinrich Oehninger A koronahercegnő fátyla című könyvét Michel Bakocs és Verebes Csaba Svájcban élő magyarok, a magyar emlékek elkötelezett kutatói mutatták be.

A könyv a boldogként tisztelt Árpád-házi Erzsébet magyar királyi hercegnő (1292–1338), III. András király leánya sorsának alakulását követi. Erzsébet koronahercegnő 1292 körül született Magyarországon. Édesanyját kisgyermek korában veszítette el. Édesapja 1301-ben váratlanul bekövetkezett halála – ami egyben az Árpád-ház férfi ágának kihalását is jelentette – Erzsébet egész életét meghatározta: ezt követően az egymással vetélkedő európai uralkodóházak, főként a Habsburg Birodalom hatalmi érdekeinek játékszerévé vált. Ezért választotta 13 évesen önként a szerzetesi hivatást és találta meg lelki nyugalmát a szemlélődő apácák között. Visszautasítva a világi hatalmat és a királylányhoz méltó nagyvilági szokásokat, Jézus jegyeseként élt imádságos életet, példamutatóan viselve sok testi és lelki szenvedést a svájci Winterthur városa melletti Töss domonkos kolostorában. (A város címerében mindmáig látható a hármas halom és a kettős kereszt.) Egész élete méltó volt nagy Árpád-házi elődeihez: Szent Erzsébethez, a Domonkos-rendi Szent Margithoz, Szent Kingához és Boldog Jolánhoz, akik a nagynénjei voltak. Egész életében vágyott vissza magyar hazájába.

Feljegyzések sora bizonyítja a halála utáni csodákat és gyógyulásokat. Átlényegült hitéből eredően már életében nagy tiszteletnek örvendett a kolostorban és a világban egyaránt. 1336-ban fiatalon adta vissza életét Teremtőjének. A tössi kolostor kertjében temették el. Mostohaanyja, Habsburg Ágnes királyné, aki életében sok szenvedést okozott neki, végül  kőkoporsót készíttetett számára, és a templom szentélyébe helyezte sírját.

A reformáció idején a tössi domonkos kolostort lerombolták, Erzsébet földi maradványai pedig, akárcsak Szent Margitéi, eltűntek. Erzsébet koporsójának fedele azonban megmaradt, és jelenleg a zürichi Landesmuseum pincéjében található. A kőlap szentéletű királylányhoz méltatlan elhelyezése miatt a Svájcban élő magyar keresztények egy csoportja Michel Bakocs kezdeményezésére aláírásgyűjtést indított Erzsébet sírfedelének hazahozataláért; az országot és Európát járva könyvbemutatókon hívják fel a figyelmet erre a fontos, Árpád-házhoz kötődő nemzeti értékünkre, remélve, hogy az hamarosan ismét és immár végleg hazatér Magyarországra. (A Székesfehérváron 2022-ben rendezett Királyok, szentek című nagyszabású kiállításon kölcsönzés révén egyébként már hazánkban is láthatta a közönség Erzsébet koronahercegnő sírfedelét.)

A könyvismertetést és az előadást követően Kőrösiné Merkl Hilda világi elnök tájékoztatója hangzott el a tervezett nyári máriapócsi lelkigyakorlatról és a III. Vasvári Domonkos Nyári Egyetemről, valamint a domonkos rendet érintő közelgő eseményekről.

Forrás: Magyar világi domonkos közösség/Hidvégi Péter és Kőrösiné Merkl Hilda

Fotó: Patocskai Gergelyné

Magyar Kurír