Világi lelkipásztori kisegítőknek tartottak találkozót Keszthelyen

Hazai – 2024. február 29., csütörtök | 14:08

Február 24-én, szombaton a keszthelyi Kis Szent Teréz kármelita bazilika épületegyüttesében tartották meg a világi lelkipásztori kisegítők szokásos évi találkozóját. Ők azok az önkéntesek, akik plébánosuk kérésére szolgálatot vállalnak az egyházközségek életében, különféle feladatokban vesznek részt az áldoztatástól a beteglátogatáson át az igeliturgia végzéséig.

„Barátaimnak mondalak benneteket” – olvassuk János evangéliumának 15. fejezetében, amit így folytat Jézus: „(...) mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki benneteket!” (Jn 15,15–16) Ez az evangéliumi rész szolgált hívószóként szombaton, a keszthelyi Kis Szent Teréz kármelita bazilika épületegyüttesében a világi lelkipásztori kisegítők évi szokásos találkozóján. Tevékenységük sokszor nélkülözhetetlen és hiánypótló.

A napot közös imával, az aznapi evangéliummal és a szolgálathoz kapcsolódó kérdésekről való gondolkodással kezdték, majd kiscsoportban is lehetőségük volt a jelenlévőknek egymással átbeszélni az elhangzottakat. Mint minden hasonló beszélgetésnek, ennek is az adta a jelentőségét, hogy a kiscsoportok meghallgatták egymás összefoglalóit, véleményét. Annak közös megtapasztalása mindig nagyon felszabadító tud lenni, amikor másnak is ugyanazok vagy hasonlóak az erőforrásai, amelyek őt a szolgálatában erősítik, és egészen hasonló nehézségekkel küzd a saját területén.

Ezekre az élményekre és véleményekre alapozva Csernai Balázs pasztorális referens rövid tanítással folytatta a képzést, melynek középpontjában az utolsó vacsora állt. Azt a tragikus pillanatot idézte fel, amikor Jézus szembesült azzal, hogy az üzenetét elutasították.

Rámutatott: ez azért különösen is fájdalmas, mert Isten választott népe utasítja el azt a nekik küldött Messiást, akit évszázadok óta várt. Ezt az elutasítottságot mi is megélhetjük a szolgálatunk során. Lehet, hogy bennünket utasítanak el, és lehet ez egy belső elutasítás is. Mit tehetünk ilyenkor? Az egyik út, valószínűleg a könnyebbnek tűnő, a menekülés. A másik, hogy szembenézünk azzal, ami történni fog. Ahogy tette ezt Jézus is.

A legnagyobb elutasítottságra válaszul Jézus odaajándékozza önmagát.

Ebből a vérontásból hihetetlen élet fakad. Micsoda életfolyam az, amelynek forrása Jézus önfeláldozása! Ebből az életforrásból újból és újból meríthetünk.

Nagy kiváltság ott lenni Jézussal a liturgiában, ebbe a szolgálatba beleállni mindig azt jelenti, hogy közösséget vállalunk Krisztussal. Először is engedjük, hogy ő mossa meg a lábunkat, engedjük, hogy tápláljon bennünket, és ezáltal engedjük, hogy önmagához hasonlóvá alakítson bennünket. Jézus az utolsó vacsorán elővételezi mindazt, ami rá vár: szenvedés, halál, feltámadás. Ezzel a legnagyobb rosszat, amely a világtörténelemben történhetett – Isten fiának halálát – átváltoztatja a szeretet legnagyobb tettévé. Ilyen módon a gyűlöletet szeretetté alakítja, az elutasítást elfogadássá. Ennek lehetünk a tanúi, ennek lehetünk a szolgái minden egyes alkalommal, amikor Krisztussal találkozunk az Oltáriszentségben. Nagy ajándék, hogy így szolgálhatunk. S ebben

a legnagyobb ajándék az, hogy pont ott tud velünk Jézus gyengéd lenni, ahol a kihívásaink vannak.

Ott akar Jézus bennünket megérinteni, ott akar bennünket táplálni, és ott akar bennünk életet fakasztani – zárta gondolatait Csernai Balázs pasztorális referens.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria