Vízkereszt ünnepe egyházmegyéinkben

Hazai – 2025. január 7., kedd | 19:10

”Összefoglalót közlünk a püspöki székhelyeken január 6-án, Urunk megjelenésének ünnepén (epifánia) tartott szertartásokról.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Debrecenben Krakomperger Zoltán, az egyházmegye általános helynöke, a Szent Anna-székesegyház plébánosa mutatott be szentmisét január 6-án a székesegyházban. 

Az általános helynök prédikációjában a napkeleti bölcsek történetén keresztül emlékeztetett arra, hogy miként találhatjuk meg az isteni igazságot mindennapi életünkben, miközben a hit és az elszántság példáját állította elénk.

Arra hívott, hogy életünk minden szakaszában tartsuk szem előtt Jézus Krisztust.

Nemcsak életünk különleges fordulópontjain, hanem a mindennapok szürkeségében is felismerhetjük az isteni jelenlétet,

amely felemeli lelkünket és összekapcsolja hétköznapjainkat az ünnepekkel. Ez az összhang lehetőséget ad arra, hogy életünket ne az egyhangúság és a szürkeség, hanem a tartalommal teli lelki gazdagság határozza meg.

A napkeleti bölcsek példája arra emlékeztet, hogy a bölcsesség alapja az ég felé tekintés. A napkeleti bölcsek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak a gyermek Jézusnak, amelyek az emberi értékek szimbólumai, és arra emlékeztetnek minket, hogy mindazt, amit hordozunk értelmünkben, akaratunkban és érzéseinkben, Isten elé kell vinnünk. 

Krakomperger Zoltán szót ejtett arról is, hogy „szükségünk van technikai javakra, de azok nem szoríthatják ki az életünkből és a világunkból azt, ami emberi természetünk legszellemibb részének kinyilvánítása: a vallási hódolat teljességének a bemutatását a teljes Szentháromságnak”. A vallásos hódolat nemcsak a lelki növekedésnek, hanem az emberség kiteljesedésének is feltétele – mondta.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

*

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Az ünnep alkalmából vízszentelést tartottak a debreceni Istenszülő Oltalma görögkatolikus főszékesegyházban is; a szertartást Seszták István főhelynök és Kapin István, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat lelkivezetője tartotta.

A főegyházmegye honlapja vízkereszt ünnepének történetéből osztott meg részleteket ebből az alkalomból: Alexandriai Kelemen a 2. században azt tartotta, hogy Jézus január 6-án született – például az örmény egyház mindmáig ezt az „epifániát” ünnepli Jézus Krisztus eljövetelének és megnyilvánulásának napjaként. Kappadókiában és Konstantinápolyban a 4. század végére vezették be az egyházatyák a karácsony decemberi ünneplését, és ezekben az egyházakban a teofánia vagy epifánia már Krisztus megkeresztelkedésének emléke lett: emlékeztet mindarra a jóra, ami Krisztus megkeresztelkedéséből és nyilvános fellépéséből áradt az emberiségre.

A teljes írást ITT olvashatják.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

*

Miskolci Egyházmegye

Orosz Atanáz megyéspüspök vízkereszt előestéjén szentelt vizet a miskolci Nagyboldogasszony-székesegyházban.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

*

Nyíregyházi Egyházmegye

Úrjelenés előestéjén, január 5-én vizet szentelt Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a Szent Miklós-székesegyházban. 

Az ünnepi vecsernyét Halinda Gyula ökonómus vezette; a vízszenteléskor, melyet a hierarcha végzett, Szocska A. Ábel mellett imádkozott Gánicz Endre főhelynök, a székesegyház szolgálattevői, Kocsis Dániel, Szabó Csaba Péter, Gánicz Tamás irodaigazgató, diakónus és Zoltán György fődiakónus, valamint az asszisztencia. A kántori szolgálatot a papnövendékek végezték, a hívek között a növendékpapság és a szemináriumi elöljárók is helyet foglaltak.

Jézus Krisztus megkeresztelkedik a Jordánban, ezáltal megszenteli a vizet: ezt jeleníti meg a templomokban vagy a folyóknál végzett vízszentelés szertartása. Az ünnep már nevében – Úrjelenés (görögül epifánia) – elárulja, hogy a vízkereszt több, mint a víz megszentelése: arra emlékezünk, hogy először nyilatkoztatja ki magát a Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek.

„A vízszentelés mintegy belépő, előkészület a szentségekhez való járuláshoz” – magyarázta a szertartás jelentőségét prédikációjában Szocska A. Ábel püspök. Krisztus nyilvános működése is a keresztelkedésével vette kezdetét; a mi életünkben is krisztusi, keresztény voltunk a keresztséggel indul. „Így tehát a szenteltvíz szentségi életünk előmozdítását szolgálja; előkészíti a szentségek vételét és a Krisztussal való találkozást” – fogalmazott.

A teljes beszámoló ITT olvasható. 

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra

*

Pannonhalmi Területi Főapátság

A Pannonhalmi Főapátságban Bokros Márk OSB perjel a napkeleti bölcsek látogatásáról, Jézus megkeresztelkedéséről és a kánai menyegzőről, Jézus első csodájáról elmondta: mind a három eseménynél az isteni jelenlét válik egészen nyilvánvalóvá.

A távolról érkező napkeleti bölcsek hódolatukkal fejezik ki, hogy a meglátogatott gyermek különleges személy. „Ebben a találkozásban válik nyilvánvalóvá Isten jelenléte.” A megkeresztelkedéskor Isten maga mondja: „Te vagy az én szeretett fiam.” Kimondja magának Jézusnak, az Istennek. Kimondja a tökéletesnek, az igazán tisztának, de hallják ezt a bűnbánók, akik éppen azért mennek a Jordánhoz, hogy megtisztuljanak bűneiktől. Hallja ezt János, aki vezeti a népet, és hallják azok az emberek, akik János miatt mennek oda. A kánai csodánál pedig azzal, hogy a víz borrá válik, az anyagi világ éli át Isten jelenlétének átalakító közelségét.

„Isten sokféle módon van jelen és mutatja meg istenségét ebben a világban. Nem lehet egyetlenegy formalizált dologra leszűkíteni. Sosem lehet tudni, hogy hol és milyen módon jelenik meg” – mondta a Pannonhalmi Főapátság perjele. Majd rámutatott, hogy ebben a sokféleségben két közös elem is van. Az egyik, hogy „az Isten jelenlétéhez kell az emberi aktivitás, az embernek is a jelenléte, hogy meg tudjon mutatkozni az Isten”.

A másik közös elem pedig a hiány. A történetekben szellemi, lelki és fizikai hiány tapasztalható. 

Úgy tűnik, hogy az ember akkor tud nyitott lenni az Isten megnyilvánulására, ha megengedi, megtapasztalja a hiányt.”

Majd hozzátette: „Lehet, hogy Istennek ez a megnyilvánulása a hiányainkat nem fogja örökre betölteni, hogy csak átmenetileg kapunk enyhülést vagy megbékéltséget, de a tapasztalat által valami alapvetően meg tud változni. Isten ereje, Isten jelenléte, Isten nyilvánvalóvá válása az életünkben valamit meg tud változtatni. Ehhez annyi kell, hogy jelen tudjunk lenni, felismerjük, elfogadjuk és felvállaljuk a hiányainkat.”

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

*

Pécsi Egyházmegye

Vízkereszt ünnepének estéjén a pécsi székesegyházban Máger Róbert püspöki irodaigazgató celebrált szentmisét és végezte el a vízszentelés szertartását.

Az ünnep Krisztus megtestesülését helyezi üdvtörténeti távlatba: a megtestesült Ige minden nép és minden nemzet üdvözítésére jelent meg. Ha elindulunk Krisztus, a mennyei fény és dicsőség felé, részesülünk a Krisztus által történt megváltás kegyelmében – emelte ki köszöntőjében.

Máger Róbert szentbeszédében a napkeleti bölcsek látogatásának mindnyájunknak szóló üzenetét közvetítette.

Merünk-e a bölcsek nyomába szegődni, merjük-e a fényt, a csillagot, az Isten hívását követni, aki egy bensőségesebb életre, a vele való barátságra, az ő felismerésére, szeretetének befogadására hív minket?

– tette fel a kérdést. A bölcsek megértették a lényeget: Isten szeretete hívta és az arra való vágyakozás hajtotta őket. Kitartó utazásuk során részesei lettek a csodának, Isten és ember újfajta kapcsolatának, ami a megtestesülésben, Jézus Krisztus eljövetelével érkezett közénk.

A világban uralkodó sötétséget is csak azzal a hittel és reménnyel tudjuk leküzdeni, ami a bölcseket is vezette, akik útra indultak az ismeretlenbe, felismerték az Üdvözítőt, aki előtt leborultak és hódoltak, odaadták ajándékaikat. Megmutatták számunkra is, hogy aki megszületett az király, Isten és szenvedő szolga, aki értünk adta az életét. A bölcsek nyomába szegődve nekünk is ezt kell tenni: felajánlva hitünket, reményünket és szeretetünket, lélekben oda kell borulni a jászol elé.

A bővebb beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

*

Székesfehérvári Egyházmegye

Január 6-án Spányi Antal megyéspüspök mutatott be szentmisét a Szent István király székesegyházban. A szentmise a hagyományos vízszenteléssel kezdődött, amely már Jézus Krisztus megkeresztelkedését idézi fel.

A főpásztor arra buzdított, olyanok legyünk, mint a bölcsek, akik kitartóan, reménykedve keresték a királyt, és őbenne a békét, a jövőt, az életet remélték. Az útvonalak ugyan ma is különbözőek, de mindannyian a Gyermekre találunk, akihez az életünk csillaga, az evangélium vezet.

A mágusok figyelmével és kitartásával vizsgáljuk életünk csillagait, hogy felfedezzük azt az egyet, amely által eljutunk a nemzetek világosságához, Jézushoz.

Aki mindannyiunk életének világossága, ereje és értelme. Ez az ünnep arra hív, hogy tudatosan ajánljuk magunkat annak a Gyermeknek, aki eljött Betlehembe, akit a pásztorok elfogadtak, a bölcsek felismertek, aki azóta is mindig megkérdezi tőlünk, kinek tartotok engem.

„Nagy öröm ébred a szívünkben, ha az Istenre találunk. Ez sohasem valamiféle megszokott cselekvés, mindig mélyen érinti az embert, az értelmet, az érzelmet, az egész embert, aki cselekszik. Amikor imádkozunk, próbáljunk mindenkit felemelni, példát adva az erkölcs, a tisztaság útján és az Isten iránti hűségben.

Vízkereszt az öröm ünnepe, hogy eljött közénk az Úr, és mi felismerjük benne a Megváltót, aki meghív minket, hogy az ő országát építsük.

A világnak szüksége van arra az örömre, kegyelemre, amely vízkeresztkor ragyogott fel hívőnek és nem hívőnek egyaránt” – zárta szentbeszédét Spányi Antal püspök.

A bővebb beszámoló ITT olvasható.

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Kovács Marcell

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Kiemelt kép: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria