Wilfrid Stinissen OCD: Mária a Bibliában és az életünkben

A magyarszéki Sarutlan Kármelita Nővérek által közelmúltban kiadott könyvében a szerző világosan és mélyrehatóan mutatja be a Szűz Máriáról szóló katolikus hitet. Nem történeti mű vagy összefoglaló kézikönyv – egy kármelita szerzetes írta, aki évtizedeken át imádkozott és elmélkedett a hit Jézus édesanyjára vonatkozó misztériumairól.

A szerző leszögezi: az, hogy Mária mentes volt az áteredő bűntől, azt jelenti, hogy nem kellett küzdenie a veleszületett önzéssel, mint nekünk. Kezdettől fogva nyitott volt Istenre.

Léte kezdetétől Isten árnyékában élt, nyitottan arra, hogy betöltse őt. Ezért életének egyetlen pillanata sem volt hiábavaló.

Nem veszített el egyetlen ajándékot sem, amelyet Isten tervezett számára.”

Wilfrid Stinissen kérdései: hogyan lehetett Mária bűn nélkül, mielőtt Jézus megváltotta volna a világot? Neki nem volt szüksége a megváltásra? Ő az egyetlen, akiért Jézusnak nem kellett meghalnia a kereszten? A válasz: „Nem, Mária valójában Krisztus szenvedésének legcsodálatosabb gyümölcse. Az Egyház – imádságának tanúsága szerint – mindig is tudta, hogy Fia halála által óvta meg Isten Máriát a bűn minden szennyétől. Ő volt az ajándék, melyet az Atya már azelőtt elkészített a Fiúnak, hogy a világra jött volna.”

Mária „hatalmas igenje” Gábriel arkangyalnak magában foglalta „valamennyi kis igenünket”. A kötet írója szerint a mi igenünknek nem lenne értelme, ha először nem hangzott volna el Mária igenje, amely megelőlegezte és magában foglalja mindazokat az igeneket, amelyek utána jönnek. „Azt tette, amit a keresztségben tesz a keresztszülő, aki minden kérdésre a gyermek nevében válaszol. Ám az eredeti igent aztán a gyermeknek is meg kell erősítenie és birtokba kell vennie, tehát nekünk is így kell tennünk a saját életünkben.”

A szerző megállapítja: Mária egyetlen nagy kérdőjelként állt Isten előtt. Mindig készenlétben volt: „Mit akarsz, mit tegyek most?” Azután megtette: „És most mi az akaratod? És most?” Egyáltalán nem voltak előre rögzített tervei.

Mi messze előre tervezünk, és kérjük Istent, hogy áldja meg a terveinket. Ha nem teszi, bosszankodunk, de legalábbis csalódottak leszünk. Mária soha nem tudott csalódni Istenben, mert mindent nyitva hagyott.

Szent József magatartását elemezve az író kifejti: amikor megtudta, hogy Mária gyermeket vár, nem tehetett egyebet, mint hogy kételkedett. Semmit sem tudott az angyali üdvözletről, arról a hatalmas misztériumról, amely Máriával történt. Amikor aztán József az angyaltól tudomást szerzett arról, hogy a Mária méhében lévő gyermek a Szentlélek gyümölcse, végtelen örömöt jelentett számára. Ismét bízhatott Mária tisztaságában, bár szíve mélyén talán soha nem szűnt meg hinni ebben.

Máriával szemben József nem volt színtiszta kérdőjel Isten előtt, sőt bizonyos mértékig felkiáltójel volt. Konkrét elképzelései voltak a házasságról, és ez a házasság nem olyannak ígérkezett, ahogyan ő elképzelte. Amikor félre kellett állnia a Szentlélek kedvéért, valószínűleg nehéz lemondással járt, „ám semmi keserűség nem volt benne. Tudta, hogy a lemondás Mária Istennek adott igenjének a következménye. Máriával együtt mondta ki a saját igenjét”.

Jézus első csodáját, a kánai csodát vizsgálva a szerző kifejti: Jézus a csodáit nem új teremtés, hanem átalakítás útján tette. A víz borrá változtatásában már előre látta a bor átalakulását az ő vérévé. Csak az veheti észre Isten csodáit a hétköznapi dolgokban, aki komolyan veszi ezeket. Ebben rejlik a nehézség, és ebben is szükségünk van Mária segítségére. Kánában a szolgák vélhetően értelmetlennek tartották a feladatot, hogy töltsék meg vízzel a hatalmas kőkorsót. Ha Mária a maga szelíd, meggyőző módján nem vette volna rá őket, hogy megelőlegezzék a bizalmat Jézusnak, soha nem engedelmeskedtek volna egy ilyen észszerűtlennek látszó parancsnak. „Ahhoz, hogy meglássuk Isten csodáit, hitre, de legalábbis valamilyen hitkezdeményre van szükség.

Isten csodái általában nem elégítik ki a szenzáció utáni vágyunkat; ehelyett megtanítanak bennünket arra, hogy nagy tiszteletet tanúsítsunk a hétköznapi iránt, és felfedezzük, hogy minden kicsiny nagy lehet.

A víz borrá válhat, a bor pedig vérré.”

A könyv szerzője szerint ami Kánában elkezdődött, a keresztfa alatt teljesedett be, amikor Jézus Máriát Jánosra, őt pedig Máriára bízta: „Asszony, íme, a te fiad!... János, íme, a te anyád!” (Jn 19,26–27). Ahogyan az első nőt a férfinak adták, mint „magához illő segítséget” (Ter 2,20), úgy Mária is Jézusnak adatott segítőként a kereszt tövében. És ahogyan az első asszony kivétetett a férfi oldalából (Ter 2,23), „úgy vétetett el Mária is a fiától: mindazt, ami ő és amije van, Jézustól kapta, kiben minden teremtetett. A teremtéstől a keresztig bezárult a kör”. Abban a pillanatban, amikor a kereszten függő Jézus kimondta a fent idézett szavakat, létrejött az Egyház. A János által képviselt karizmatikus Egyház egyesült az apostoli egyházzal, és együtt alkották az Úr által alapított és Péterre épített teljes Egyházat, „amely egyszerre mennyei és földi, szeplőtelen és bűnös, karizmatikus és hierarchikus”. Máriának és Péternek is megvan a maga sajátos szolgálata. Jézus kettejükre bízta Egyházát. „A szeretet egyházának és a hivatalos Egyháznak gyümölcsöző és egészséges feszültségben kell együtt léteznie, melyben mindkettő egyensúlyban tartja a másikat.”

A könyv írója állítja: amíg megengedjük Máriának, hogy az legyen, ami, vagyis az út Jézushoz, addig nem áll fenn annak veszélye, hogy túl nagy helyet foglal el az életünkben. Mária mindörökre az Úr szolgálóleánya és megváltó művének segítője lesz. Probléma csak akkor merülhet fel, ha elszakítjuk a fonalat, amely őt Jézushoz és az Egyházhoz köti, és olyasminek tekintjük, aki nem ő. „Isten világában senki sem önmagáért él, hanem mindenki a másiknak engedelmeskedik: Mária Jézusnak, Jézus az Atyának, az Atya a fiúnak, a Lélek pedig az Atyának és a Fiúnak.” A Mária-tisztelet tehát többet jelent, mint a Szűzanya liturgikus ünnepeinek megtartását. „Mindenekelőtt azt, hogy engedjük Máriát valósággá válni az életünkben, lehetőséget adva neki, hogy az legyen, amire rendeltetett.” Az eucharisztikus ima záró dicsőítésétől ihletve azt mondhatjuk, hogy Mária akkor válik valósággá a keresztény életében, amikor „őáltala, ővele és őbenne” él.

A könyvet Szigeti-Cseke Zsuzsa fordította.

Wilfrid Stinissen OCD: Mária a Bibliában és az életünkben
Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2024

Bodnár Dániel/Magyar Kurír