XIII. Leótól XIV. Leóig – Gondolatok a Vatikáni Kertekbe kerülő Magyarok Nagyasszonya-mozaikról

Püspökeink idei ad limina látogatásának igen szép és maradandó nyoma lesz a Vatikán Kertekben, ahol ezúttal más nemzetek Mária-ábrázolásai mellett helyet kap Nagyasszonyunk mozaikja is.

Könnyen lehet, hogy valakiben ez a „szoborpark” gondolatát szüli, netán megütközéssel konstatálja, hogy mégis, hány Szűz Máriája van a katolikus híveknek. Ahogyan egy édesanyát gyermekei az életkoruknak, helyzetüknek megfelelően más-más szemmel látnak, vagy az édesanyával töltött percek, órák emlékének más-más szépségeit idézik fel, ahogyan minden gyermek talán más-más erényeket domborít ki, ha jellemezni szeretné édesanyját, hasonlóan vagyunk mi is a Szűzanyával. És az egyik gyermek emléke, elbeszélése nem elhalványítja vagy meghazudtolja a másik gyermek nézőpontját, hanem ezek gazdagítják egymást, mind teljesebb képet adva a szeretett személyről.

XIII. Leó pápa a millennium évében ajándékozott meg bennünket Magyarok Nagyasszonyának liturgikus főünnepével, melyet akkoriban még október második vasárnapján ültek meg. Annyiban nem volt egészen új ez a Máriára tekintés, hogy – hála a Szent István-i országfelajánlás Hartvik-legendában rögzített történetének –, őseink első szent királyunk halálának napja alkalmából amúgy is mindig szívesen emlékeztek meg arról a lelki kötelékről, mely a magyarokat Pátrónájukhoz fűzi. Ez a nap ugyanis éppen augusztus 15-e, mely e nemes tettnek köszönhetően még inkább segített Isten ünneplő népének szívét magyar földön az amúgy is aznap ünnepelt mennybe felvett Szűzanyához is emelni. Nagyasszonyunknak önálló liturgikus ünnepe azonban egészen 1896-ig nem volt. Később ezt az ünnepet Szent X. Piusz pápa október 8-ra helyezte át. A liturgikus reformot követően, egy bő évtizeden át szeptember 12-ére került, de ehhez a naphoz továbbra is inkább Mária szent neve napja kötődött katolikus hívek szívében. Végül a ’80-as évek közepétől ismét október 8-án üljük meg e főünnepet, és ha valamelyik évben úgy esik, még vasárnap is.

Az anyához való tartozás identitásformáló valóság. Mária igen komolyan veszi az emberek, népek, élethelyzetek neki ajánlását, vagy az ő Szíve által Fiának szentelést.

Egyénenként és közösségként egyaránt segít, hogy Krisztus képmására alakuljunk, és egyre nagyobb teret adjunk életünkben a Szentlélek működésének, mely őt magát is Isten „mesterművévé” formálta, egészen szeplőtelen fogantatásától kezdve.

A teremtő és újjáalkotó isteni Lélek tüze képes ma is megújítani nemzeti Mária-kultuszunkat, ha igazán együttműködünk vele. A nemzeti kultuszok, ha túl emberi módon kezeljük, széttagoltságot is eredményezhetnek, és az üdvtörténetben gyökerező hittartalomtól elszakadva, puszta „nemzetieskedésbe” is fojthatják mindazt, ami őseink hitgyakorlatában hajdan értékes és épületes volt. Az egészséges, Krisztusra tekintő Mária-tisztelet azonban, még ha különféle kulturális sajátosságokkal is mutatkozik meg az egyes népek, nemzetek hitvilágában, és arra épülő kulturális megnyilvánulásaiban, éppen, hogy az egységet szolgálja. Ne feledjük, hogy Égi Édesanyánkat egyetlen gyermeke sem sajátíthatja ki magának, hiszen ő Krisztusé és mindannyiunké. Ő, aki, az egész világ Úrnője és az Egyház Anyja, minden keresztény Édesanyja, sőt Ferenc pápa szavaival élve „az egész teremtés Királynéja” (Laudato si’, 241.) is.

Magyarok Nagyasszonya-mozaik a római Falconieri-palota főhomlokzatán

Egyházi közösségeink élete, miként egy hatalmas mozaik rengeteg apró, sokszínű darabja jelenik meg Krisztus misztikus Testében, az Egyházban. Az Istenszülő az Egyház Anyja is. De különösen érezzünk gondoskodó közelségét, ha családokként, közösségekként szólítjuk meg.

A magyarajkú katolikusok nem Isten népének önálló szervezete, mégis egy különleges nagy családot alkotunk az Egyházon belül.

A 130 esztendő – XIII. Leótól XIV. Leóig – erősítse bennünk azt a vágyat is, melyet a magyar püspökök 1947 Nagyboldogasszony ünnepén fogalmaztak meg tüzes lelkülettel: „Vissza a Nagyasszonyhoz, vissza a magyarság ősi életforrásaihoz!”

Ez a „vissza” azonban semmiképp ne szemellenzős visszatekintést és hátrálást eredményezzen, és ne is csak egyfajta nosztalgiától fűtött, hitében azonban kiüresedett „nemzetieskedő máriáskodást”, hanem valódi bátor, hittel teli jövőbe tekintést, „régi nagy Pátrónánk” helyes tiszteletében és általa hitünkben mind inkább megerősödve!

Rajzolódjon hát ki életünkben és közösségeinkben hitünk és Mária-tiszteletünk egyre tisztuló, a Lélek tüzében egyre szebben formálódó apró mozaikkockáiból mind hitelesebben Égi Királynőnk alakja, és legyen identitásformáló valósággá a 21. század magyar katolikus hívei, valamit általunk minden jószándékú ember számára, hogy

ne csupán egy újabb műalkotás a Vatikánban, hanem egész életünk fejezze ki: mi valóban Máriának ajánlott nép vagyunk, mi különösen is Édesanyánkként tekintünk Jézus Anyjára!

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír