A Szentatya üzenetében köszöntötte a „Jöjjön el a te országod” (TKC) ökumenikus imaesemény résztvevőit, és lelki közelségéről biztosította őket. A TKC 2016-ban indult; mára több mint egymillió keresztényt egyesít a világ nemzeteinek közel 90 százalékában, 85 különböző felekezetet és hagyományt felölelve.
„Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel”
Videoüzenetében XIV. Leó pápa az adventi időszak hagyományos ősi keresztény énekében szereplő kifejezésre – „Ó jöjj, ó jöjj, Emmánuel” – reflektálva kifejtette: ezzel a keresztények Izajás próféciájának beteljesedésére, Emmánuel születésére szólítanak, ami azt jelenti, hogy velünk az Isten.
A várakozás időszakában énekeink egyre sürgetőbbé válnak, hogy Isten jöjjön el közénk, hogy megmentsen minket a bűntől és mindattól, ami árthat nekünk. Istent kérjük, hogy gyógyítsa meg azt, ami megtört bennünk és a világban. Bár tudjuk, hogy Isten mindenható és transzcendens, mégis bátran kérjük, hogy „legyen igazán velünk – nem távol, hanem közel” – hangsúlyozta a pápa. – Néha elfelejtjük, hogy szükségünk van Istenre, és hogy csak ő tudja „kielégíteni legmélyebb vágyainkat és belső nyugtalanságunkat”. Jézus Krisztus személyében Isten eljött, hogy testben közel legyen hozzánk. Most „velünk van Szentlelkén keresztül”.
Nem vagyunk árvák
A húsvéti időszakban az „alleluja” egy módja annak, hogy dicsérjük és hálát adjunk Jézus feltámadásáért. „Ő továbbra is a velünk lévő Isten”, miközben még a legközelebbi barátai sem mindig ismerték fel őt feltámadása után. Bár Jézus visszatért a mennyei Atyához, „nem hagyott minket árván” – hangsúlyozta Leó pápa. – A Szentlélek ajándéka által jelen marad mindannyiunk számára az Egyházban.
Krisztus „minden számunkra. Benne találjuk meg az élet teljességét és értelmét” – fogalmazott a Szentatya. – Ez az ajándék nem olyasmi, amit megtarthatunk magunknak; inkább „olyasvalami, amit bátran hirdetnünk kell”. A „Jöjjön el a te országod kilenced” tökéletes lehetőséget kínál arra, hogy megosszuk az örömhírt, és imádkozzunk, „hogy mások is találkozzanak Isten Jézusban kinyilatkoztatott üdvözítő és felszabadító szeretetével”.
Elmenni az egész világba
Üzenetében XIV. Leó idézett az idei húsvéti vigíliaszertartáson elhangzott homíliájából a találkozásról, „amelyről tanúságot akarunk tenni a hit szavaival és a szeretet tetteivel, életünkkel énekelve azt az »alleluját«, amelyet ajkunkkal hirdetünk (vö. Szent Ágoston: Kettőszázötvenhatodik beszéd, 1). Ahogyan az asszonyok futva vitték a hírt testvéreiknek, úgy mi is el akarunk indulni ma éjjel ebből a bazilikából, hogy mindenkinek elvigyük azt az örömhírt, hogy Jézus feltámadt, és hogy az ő erejével – vele együtt feltámadva – mi is új világot teremthetünk, a béke és az egység világát, minthogy »sokan is vannak az emberek, és egy […] az ember; mert sokan vannak a keresztények, és egy a Krisztus«” (Szent Ágoston: Zsoltármagyarázatok, 127,3).
Videoüzenete végén Leó pápa Isten bőséges áldását kérte a „Jöjjön el a te országod” (Thy Kingdom Come) imaesemény minden résztvevőjére.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria