XIV. Leó az Úrangyala előtt Lourdes-ban: Októberben imádkozzuk a rózsafüzért a népek közötti békéért

XIV. Leó pápa – 2026. szeptember 27., vasárnap | 20:25

Szeptember 27-én délben a Szentatya a Lourdes-i Miasszonyunk-kegyhely Prairie nevű területén bemutatott szentmise végén imádkozta el a szokásos vasárnapi Úrangyalát.

Az imát bevezető beszédében arra kérte a híveket és a keresztény közösségeket, hogy októberben különösen is imádkozzák a rózsafüzért a háborúk befejezéséért és a konfliktusban álló népek közötti békéért. Arra is buzdított, hogy az imádságot a bűnbánat és az irgalmasság konkrét cselekedetei, valamint a párbeszéd és a kiengesztelődés előmozdítása kísérje.

Az alábbiakban XIV. Leó pápának az Úrangyalát bevezető rövid beszédét adjuk közre.

Kedves testvéreim!

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, akik részt vettetek ezen az eucharisztikus ünneplésen. Köszönöm, hogy itt vagytok! Köszöntöm mindazokat is, különösen a betegeket, akik a média segítségével kapcsolódnak hozzánk.

Most együtt elimádkozzuk az Úrangyalát, ezt az egyszerű és csodálatos imát, amely segít bennünket abban, hogy Szűz Mária példájára nap mint nap Isten akaratához igazodva éljünk.

Mielőtt azonban elimádkoznánk, szeretnék egy felhívással fordulni hozzátok, amelyet különösen erősen érzek a lelkemben ezen a helyen. Itt a Szeplőtelen Szűz rózsafüzérrel a kezében jelent meg Szent Bernadettnek, és mintegy vezette imáját. Ezért

ma arra hívok minden hívőt és minden keresztény közösséget, hogy a közelgő október folyamán azzal a különleges szándékkal imádkozza a rózsafüzért, hogy véget érjenek a háborúk, és békét kössenek az egymással konfliktusban álló népek.

Kísérjük imánkat a bűnbánat és az irgalmasság konkrét cselekedeteivel, valamint azzal az elkötelezettséggel, hogy mindig előmozdítjuk a párbeszédet és a kiengesztelődést.

Anyánk, a Boldogságos Szűz Mária járjon közben értünk!

 

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria