XIV. Leó a minoritáknak és a trinitáriusoknak: Dicsérjétek Istent az életetekkel!

A Lateráni Szent János-székesegyház apszisának egyik festménye együtt ábrázolja a két rendalapítót, Assisi Szent Ferencet és Mathai Szent Jánost, amint III. Ince pápa elé járulnak, ezzel tisztelegve a vallásos élet megreformálásáért tett nagy hozzájárulásuk előtt. Érdekes, hogy amíg Szent Ferencet térdepelve látjuk, kezében egy óriási nyitott könyvvel, utalva arra, hogy az evangélium szerinti regulát választja, Mathai Szent János áll, kezében tartva azt a regulát, amelyet együtt dolgozott ki a pápával. Szent Ferenc azzal mutatja ki az Egyház iránti engedelmességét, hogy saját tervét nem önmagának tulajdonítja, hanem isteni ajándéknak. Mathai Szent János pedig megmutatja a jóváhagyott szöveget, amelyet tanulmányozás és megkülönböztetés előzött meg, egy olyan munka eredményeként, amire abszolút szükség volt ahhoz, hogy megvalósítsa az Isten által sugalltakat. A két magatartás – mely nem áll ellentétben egymással – kölcsönösen hatott egymásra és irányt mutatott ahhoz a szolgálathoz, amelyet a Szentszék azóta végzett minden karizma javára – állapította meg beszédében Leó pápa.

Csak Jézust követni

Isten nemcsak arra ihlette ezt a két szentet, hogy a szolgálat lelki útját járják, hanem hogy a Lélektől kapott ajándékot megosszák Péter utódával, és azt az Egyház rendelkezésére bocsássák. Szent Ferenc azt üzeni Ince pápának, hogy maradéktalanul Jézust akarja követni, semmilyen más cél nem vezérli. Mathai Szent János olyan szavakkal fejezi ki ezt az igazságot, melyek alapvetők lesznek Szent Ferenc számára is, aki átveszi őket. Szép példája ez annak, hogy úgy éljünk, hogy nem birtokolunk semmit, nincs semmi elrejtve zsebünk vagy szívünk szobájában – ahogyan azt Ferenc pápa megfogalmazta tavaly decemberben.

Szent Máté mondata – „Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok” (Mt 20,27) – hatással volt az egész szerzetesi élet szóhasználatára, mert perjelnek, magiszternek vagy miniszternek hívni egy elöljárót azt üzeni, hogy a vezetőre szolgálóként gondolunk.

Segítsük azokat, akiket hitük miatt üldöznek

Ahhoz, hogy gyakorlatba ültessék ezt az ajándékot, a trinitáriusok koncentráljanak intézményük célkitűzésére: vigyenek vigaszt mindazoknak, akik nem élhetik meg szabadon a hitüket. Ezekben a hónapokban ezt a vágyat imába ültették, követve Szent Pál szavait: „üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk” (2Kor 4,9), ami nagykáptalanjuk mottóját ihlette. Leó pápa csatlakozik ehhez az imához, és azt kéri, hogy ne feledkezzenek el továbbra sem azokról, akiket hitük miatt üldöznek. Ezzel pedig a hívek és a jóakaratú emberek figyelmét is ráirányítják erre a valóságra és szolgálatra, amit az Arab-félszigeten, a Közel-Keleten, Afrikában és az indiai szubkontinensen végeznek.

Isten dicsérete

A minoriták nagykáptalanjának egyik fontos célja az általános és provinciális káptalanok szabályozásának felülvizsgálata volt, mert ott Isten dolgairól esik szó. Nem a személyes érdek kell hogy mozgasson bennünket, hanem Krisztus érdeke. Az ő Lelkét kell elsősorban meghallgatnunk, hogy „A jövőt írjuk a jelenben” – ahogy mostani találkozójuk mottója hirdeti. Meghallgatni a Lélek hangját a testvérünkben, a közösségi megkülönböztetésben, odafigyelve az idők jeleire, a magisztérium felhívásaira. 800 éve írta meg Assisi Szent Ferenc a Naphimnuszt, a minoriták is most ünneplik megújult jelenlétüket a Távol-Keleten. Leó pápa arra buzdította őket, hogy személyes és közösségi életükben szüntelenül Isten dicsérete vezérelje őket.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír