XIV. Leó pápa az argentínai hatóságokhoz: Egyetlen nemzedék sem a semmiből kezdi építeni a hazáját

A pápát Jorge Macri Buenos Aires-i városvezető fogadta, aki a városi hatóságok és számos jelenlévő előtt átadta neki a város kulcsait. A találkozóra 18.40-kor (magyar idő szerint 22.40-kor) került sor.

A Szentatya a zenés üdvözlet és az elnök köszöntője után mondta el beszédét, melyben felidézte Argentína gazdag történelmi, kulturális és keresztény örökségét, valamint Ferenc pápa hazájához fűződő kapcsolatát. Hangsúlyozta a demokrácia, a párbeszéd és a közjó szolgálatának fontosságát, külön kiemelve a tisztességes munkából való megélhetésnek, a fiatalok támogatásának és az emberi élet védelmének szükségességét. A technológiai fejlődés felelős irányítására, a teremtett világ védelmére és a nemzetek közötti együttműködésre buzdított. Emlékeztetett arra, hogy minden nemzedék felelősséggel tartozik azért a hazáért, amelyet örökül kapott, és amelyet továbbad az utána következőknek.

A pápa a találkozó után az apostoli nunciatúrára ment, ahol zárt körben az Ágoston-rend tagjaival találkozott.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.

Tisztelt köztársasági elnök úr, a hatóságok képviselői és a diplomáciai testület tagjai, hölgyeim és uraim!

Nagy öröm számomra, hogy ma itt lehetek ezen a szeretett argentin földön. Elnök úr, köszönöm a hozzám intézett szívélyes szavait és azt a fogadtatást, amelyben Ön által népe részesít. Köszöntöm a diplomáciai testület tagjait és a hatóságok jelen lévő képviselőit, és szeretettel köszöntök minden argentint.

Péter apostol utódaként s ezért pásztorként érkeztem. Szeretnék találkozni az ezen a földön zarándokló egyházzal, ugyanakkor szólni kívánok az egész nemzethez és azokhoz is, akik a nemzet szolgálatának feladatát kapták. Az egyház a rábízott küldetésből fakadóan kíséri a népek életét. Ezért azok előtt is, akik közhivatali felelősséget viselnek, az evangéliumból merítő szót kíván mondani, amely minden ember méltóságának, az egyetértésnek és a közjónak a védelmét szolgálja.

Számomra különleges jelentősége van annak, hogy erre a földre érkeztem. Tizenkét éven át az egész egyház egy argentin pápa hangját hallgatta, aki emlékezetében és szívében hordozta az itteni helyeket, embereket s az itt kapott hitet. Ma, amikor a péteri szolgálatban őt követem, bizonyos értelemben fordított utat teszek meg: abba a hazába érkezem, ahol Ferenc pápa elkezdte azt a történetet, amely később az egész egyház történetével fonódott össze.

Közel kerülni ahhoz a földhöz, ahol ő felnőtt, egyben azt is jelenti, hogy közel kerülök egy sokkal tágabb történethez: azon férfiak és nők nemzedékeinek történetéhez, akik előtte és utána is örökül kapták ezt a hazát, és önmagukból is hagytak benne valamit.

Egyesek itt születtek; mások messziről érkeztek, és otthonra találtak; megint mások olyan őslakos népekhez tartoznak, amelyek már a nemzet megszületése előtt is itt éltek. E különböző származások és tapasztalatok találkozásából az idők során olyan nép formálódott, amely képes volt megnyitni kapuit, helyet adni az érkezőknek, s a nehéz időszakok közepette is megőrizni rendkívüli képességét arra, hogy talpra álljon és továbbhaladjon. Mindannyian hozzájárultak annak az Argentínának a formálódásához, amelyet ma örömmel látogatok meg.

Egyetlen nemzedék sem a semmiből kezdi építeni a hazáját. Örökül kapja.

Örökül kapja a nyelvben és az őt megelőző kapcsolatokban, a mások által alapított intézményekben és azokban a javakban, amelyek sokak munkájának köszönhetően gyarapodtak. A történelem hálára okot adó eseményeket és fájdalmas emlékeket egyaránt őriz. Minden nemzedék feladata, hogy felismerje, mit érdemes megőriznie, hogy szembenézzen a múlt igazságtalan következményeivel, és gyarapítsa a közös anyagi és szellemi örökséget. A haza, amely ma az önök kezében van, holnap mások öröksége lesz.

A kultúra ennek az örökségnek néhány jellegzetesebb megnyilvánulását kínálja. Argentína a határain messze túl is felismerhető, sajátos hangon tudott megszólalni: José Hernández Martín Fierro című művében; Jorge Luis Borges és megannyi más író műveiben, akik a Río de la Plata vidékére jellemző nyelvi sajátosságokkal gazdagították a spanyol nyelvet; valamint a tangóban, mely különféle városnegyedek, kikötők és eltérő származású emberek találkozásából született. Ugyanez a sajátos hang szólal meg az ország belső vidékeinek zenéjében és hagyományaiban, a színházban, de olyan egyszerű hétköznapi szokásokban is, mint a közös matézás, amely a rövid pihenőt a beszélgetés és az egymáshoz való közeledés alkalmává teszi. Mindezek ugyanannak a közös emlékezetnek különböző kifejeződései, amelyet az előző nemzedékektől kaptunk, és amelyet az utánunk következők alkotókészségére bízunk.

Ebben az örökségben mélyen gyökerezik a keresztény hit, mely áthatja a nemzet emlékezetét, és ma is elevenen él számtalan argentin emberben, akik az evangéliumban az élet értelmének, a reménynek és a testvériségnek a forrására találtak.

A közös örökségben való részesedés azt is megköveteli, hogy megtanuljunk együtt élni, még akkor is, ha eltérően gondolkodunk.

A történelem megtanítja, mennyit fejlődhet egy nép, ha a benne meglévő különbözőségek a párbeszéd és a találkozás alkalmává válnak. Ezért a demokrácia is ahhoz az örökséghez tartozik, amelyet meg kell őriznünk. A vezetők választójog gyakorlásával történő megválasztása, a közéletben való részvétel, saját meggyőződésünk szabad kifejezése, a törvénybe vetett bizalom és annak felismerése, hogy az intézmények közös teret biztosítanak számunkra – mindezek olyan értékek, amelyek az idő múlásával szilárdulnak meg, és amelyeket minden nemzedéknek meg kell ónia és meg kell erősítenie (vö. Szent II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika, 46).

A demokrácia a közéletben tanúsított mindennapi magatartás révén is erősödik: a meghallgatásra való készség, a felelős szóhasználat, a megegyezések türelmes keresése és azon képesség révén, hogy a másként gondolkodó emberben is olyan honfitársat ismerjünk fel, akivel közös a sorsunk. Így alakul ki az a bizalom, amely lehetővé teszi, hogy egy társadalom szembenézzen a benne meglévő különbözőségekkel anélkül, hogy szem elől tévesztené azt, ami összetartja.

Különösen magas követelményeket támasztó feladat hárul azokra, akik közhatalmi felelősséget kaptak. A hatalom akkor nyeri el legnemesebb értelmét, ha szolgálatként gyakorolják, ha gyakorlói képesek túltekinteni a közvetlenül adódó feladatokon, és képességeiket annak gondozására fordítják, ami mindenkié.

Aki hatalmat gyakorol, annak az is kötelessége, hogy okosan járjon el, felismerje a rábízott hatalom korlátait, és döntéseivel az egész közösség javát szolgálja (vö. Szent XXIII. János pápa: Pacem in terris enciklika, 53–60).

A közjónak, melyet a hatalom szolgál, a mindennapi élet konkrét körülményeiben is érzékelhetőnek kell lennie. A család, a társadalom alapsejtje, ebben alapvető szerepet tölt be. A családban mindenki megtanulja felismerni, hogy élete mások életéhez kapcsolódik, és hogy felelősséggel is tartozik értük. Otthon tanuljuk meg, hogy gondoskodjunk a gyengékről, megbocsássunk, osztozzunk másokkal, és kitartsunk azok mellett, akik segítségre szorulnak. Sok férfi és nő ugyanitt kapja meg a hit első magvait is.

Ezért az egyik legalapvetőbb követelmény, hogy mindenki meg tudjon élni a munkájából. Ez az ország jól ismeri azok erőfeszítéseinek értékét, akik vidéken és a városokban, a műhelyekben, az iskolákban és a kórházakban keresik kenyerüket; azokét, akik vállalkoznak, és azokét, akik nap mint nap gondoskodnak családjuk megélhetéséről. A munka lehetővé teszi az ember számára, hogy eltartsa szeretteit, kibontakoztassa képességeit, és tudatában legyen annak, hogy maga is részt vesz hazája építésében (vö. Dilexi te apostoli buzdítás, 115). Ezért elő kell mozdítani mindazt, ami lehetőségeket teremt, ösztönzi a magánkezdeményezéseket, és lehetővé teszi, hogy a növekedés azokhoz is eljusson, akik nagyobb nehézségekkel küzdenek.

Különösen a bizonytalanság terhét viselő családokra gondolok, a munkát keresőkre, az idősekre, akik hosszú éveken át hozzájárultak a társadalom építéséhez, valamint azokra, akik munkájuk ellenére is nehezen tudják fedezni családjuk szükségleteit. A gazdaságnak kell az embert szolgálnia, nem pedig az embernek a gazdaságot.

Argentína jelentős emberi erőforrásokkal rendelkezik. Ahhoz, hogy ez a gazdagság mindenki javára gyümölcsöző legyen, különös figyelmet kell fordítani a fiatalokra. Nagymértékben a ma számukra kínálkozó lehetőségektől függ, hogy itt tudják-e megvalósítani életterveiket. Egy nemzetnek komolyan fel kell tennie magának a kérdést, miben vallott kudarcot, ha fiataljainak el kell hagyniuk hazájukat, hogy megvalósíthassák álmaikat.

Ahhoz, hogy megteremtsük annak feltételeit, hogy szabadon tervezzék jövőjüket Argentínában, különösen is meg kell erősíteni az oktatást, a szakképzést, a felsőfokú oktatást és a kutatást. Történelme során ez a nemzet arra törekedett, hogy az oktatást a társadalom egyre szélesebb rétegei számára hozzáférhetővé tegye. Ennek az erőfeszítésnek köszönhetően argentinok nemzedékei bontakoztathatták ki képességeiket, és a legkülönfélébb szakmákban és hivatásokban járulhattak hozzá az ország fejlődéséhez. Ennek az oktatás iránti elkötelezettségnek a megőrzése és megerősítése megköveteli, hogy olyan képzést biztosítsunk a fiataloknak, amely segíti őket tehetségük felismerésében, kibontakoztatásában és mások szolgálatába állításában (vö. Szent VI. Pál pápa: Populorum progressio enciklika, 14–15).

Ez a feladat azt is megköveteli, hogy bízzunk a fiatalokban, elismerjük kezdeményezőkészségüket, s olyan tereket nyissunk előttük, ahol hozzájárulhatnak elképzeléseikkel a közös élethez, és felelősséget vállalhatnak. A nemzetnek már most szüksége van értelmükre, kreativitásukra és részvételükre.

Ebből egy másik kérdés is következik: Milyen helyet foglalnak el döntéseinkben azok, akik még meg sem születtek? Mielőtt megkérdeznénk magunktól, milyen világot hagyunk rájuk, el kell ismernünk méltóságukat. A jövő nemzedékek iránti felelősségünk azzal kezdődik, hogy az életet első pillanatától fogva befogadjuk, és természetes végéig oltalmazzuk (vö. Szent II. János Pál pápa: Evangelium vitae enciklika, 101). Ugyanez a méltóság különös figyelmet követel a betegség, a másoktól való függés és a fogyatékosság helyzetében. Ilyenkor is gondoskodnunk kell az emberről, enyhítenünk kell szenvedését, kísérnünk kell őt, s éreztetnünk kell mindenkivel, hogy élete mindig olyan értéket képvisel, amelyet semmilyen körülmény nem csökkenthet.

Ez az emberiség iránti felelősség a földről való gondoskodásra is kiterjed. Isten rendkívüli természeti gazdagsággal áldotta meg Argentínát. Termőföldjei, vízkészletei, energiaforrásai, ásványkincsei és ökoszisztémáinak sokfélesége széles körű fejlődési lehetőségeket kínálnak.

A valóban emberi ökológia képes összekapcsolni a teremtett világ védelmét az emberekről való gondoskodással,

arra törekedve, hogy e természeti erőforrások hasznosítása hozzájáruljon a közösségek jólétéhez, és megőrizze azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik az életet és a munkát az általuk lakott területeken (vö. XVI. Benedek pápa: Caritas in veritate enciklika, 51).

A gyors technológiai fejlődés pedig olyan lehetőségeket nyit meg, amelyeket néhány évvel ezelőtt még alig lehetett elképzelni. Ugyanakkor nagy horderejű kérdéseket is felvet, különösen a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Az orvostudomány, az oktatás, a termelés és a kutatás ma olyan eszközökkel rendelkezik, amelyek mélyrehatóan képesek átalakítani az emberi életet. E fejlődés megköveteli, hogy átgondoljuk a technológia alkalmazásának következményeit és azok felelősségét, akik felhasználásáról döntenek. A technológiai fejlődésnek olyan etikai tudatosságra van szüksége, amely lépést tart vele (vö. Ferenc pápa: Laudate Deum apostoli buzdítás, 21–24).

E felelősségi körök közül sok meghaladja egyetlen állam hatáskörét. A nagy folyók területeket kötnek össze; az ökoszisztémák egyik országból a másikba nyúlnak át; az energia, az élelmiszer, a tudás és az emberek mozgása olyan kapcsolatokat hoz létre, amelyek átlépik a határokat. Ezért Argentína jövőjéről gondolkodva azokra a népekre is tekintenünk kell, amelyekkel közös földrészen él. Dél-Amerika nagy emberi és természeti gazdagsággal rendelkezik, népeit pedig történelmi kötelékek és kulturális hagyományok fűzik össze, melyek tág teret kínálnak az együttműködésnek. Tapasztalatával és képességeivel Argentína hozzájárulhat ehhez a közös erőfeszítéshez.

A találkozás és az együttműködés fórumainak megerősítése az egyik módja annak, hogy közösen vállaljuk azokat a felelősségeket, amelyekkel egyetlen ország sem tud egymaga megbirkózni.

Ez az együttműködés a súlyos fenyegetésekkel szemben is nélkülözhetetlen. A szervezett bűnözés, az emberkereskedelmi hálózatok, a fegyver- és kábítószer-kereskedelem, valamint a korrupció károsítják a békés együttélést, táplálják az erőszakot, és elvonják a közjó szolgálatához szükséges erőforrásokat. E jelenségekkel szemben elengedhetetlen az államok összehangolt fellépése és az intézmények szilárdsága. Ez a szilárdság a kormányzati felelősséggel megbízott személyek feddhetetlenségétől is függ, hiszen a korrupció aláássa a polgároknak az intézményekbe vetett bizalmát (vö. Szent II. János Pál pápa: Ecclesia in America szinódus utáni apostoli buzdítás, 23 és 60).

Ez a közös erőfeszítés egyik legmagasabb rendű kifejeződését a béke szolgálatában találja meg. Minden nemzet jogos érdekeit párbeszéd, a jog tiszteletben tartása és a megegyezésre való kitartó törekvés útján kell megvédeni. Dél-Amerika történelmének nehéz időszakaiban is képes volt megtalálni a tárgyalás és a kölcsönös megértés útjait, hogy leküzdje a súlyos feszültségeket. Argentínának meg kell őriznie ezt a párbeszédre irányuló készséget, és hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az továbbra is gyümölcsöt teremjen.

Az egyház is hozzá kíván járulni ehhez a közös felelősségvállaláshoz. Argentínai jelenléte egy egész Amerikára kiterjedő történet része. Az egyház évszázadok óta kíséri e földrész népeit: hirdeti az evangéliumot és a szentségek révén erősíti a hitet, oktat, gondoskodik a betegekről, a szegények mellett marad, kíséri a családokat, előmozdítja a békét és a kiengesztelődést.

Ez a küldetés Krisztus szeretetéből fakad, aki mindenkiért kiontotta vérét, és ma is folytatódik a plébániákon és közösségekben, amelyek arra kaptak meghívást, hogy nyitva tartsák kapuikat, hogy minden ember befogadásra és közelségre találhasson náluk.

Az Isten hozott mindenkit (vö. Mt 22,9–10) [az argentínai pápai látogatás mottójának első mondata] néhány szóban fejezi ki az evangélium egyetemes meghívását, amely minden emberhez szól, és mindenkit Krisztussal való találkozásra és megtérésre hív. Ebből a befogadásból fakad a küldetés is: Menjetek és hirdessétek! (vö. Mk 16,15) [az argentínai pápai látogatás mottójának második mondata]. Ez a parancs ma is gyümölcsöt terem az iskolákban és egyetemeken, a társadalmi kezdeményezésekben, valamint annak a sok férfinak és nőnek a mindennapi tanúságtételében, akik hitüket mások szolgálatába állítják.

Vannak olyan javak, amelyekre a társadalomnak szüksége van, de amelyeket egyetlen közpolitikai intézkedés sem képes önmagában létrehozni. A bizalom, a megbocsátás, a szolgálatkészség és annak tudata, hogy életünknek a sikeren vagy a hasznosságon túlmutató értelme van, az egyéni lelkiismeretben, valamint a családok és közösségek életében formálódik.

A hit táplálja és fenntartja ezeket a javakat. Ezért az egyház továbbra is közel kíván maradni az argentin nemzethez, a szeretetet megélve osztozni kíván terheiben és örömeiben, és fel akarja kínálni neki az evangéliumból fakadó reményt.

Ha végigtekintünk e nemzet eddig megtett útján, ismét felidéződik bennünk az a kép, amely végigkísérte ezeket a gondolatokat: minden nemzedék olyan hazát kap örökségül, amelyet mások adtak a kezébe. Egy ideig az a feladata, hogy éljen benne, szolgálja és gyarapítsa. Azután tovább kell adnia (vö. Ferenc pápa: Laudato si’ enciklika, 159). Igen, ahogyan Gardel énekelte, az élet csak egy fuvallat, de az a jó megmarad, amelyet minden nemzedék meg tudott őrizni és tovább tudott adni. A hit pedig arra hív, hogy még messzebbre tekintsünk: az örök boldogság felé, amelyre Isten meghív bennünket.

Kedves argentinok! Ma ennek a felelősségnek jelentős részét Önök viselik. Rendkívüli örökségük lehetővé teszi, hogy bizalommal tekintsenek a jövőbe. Most az a feladatuk, hogy gyümölcsözővé tegyék mindazt, amit kaptak, és életben tartsák azt a törekvést, amely az alkotmányuk előszavában meghirdetett „nemzeti egység megteremtésére” irányul, hogy az Önök után következők olyan egységes hazát örököljenek, amely méltó történelméhez és a benne rejlő lehetőségekhez.

Végül a Lujáni Szűzanyához fordulok, aki csendesen őrzi e nemzet emlékezetét. Képmásához az ország minden szegletéből elzarándokoltak nemzedékről nemzedékre az édesanyák és az édesapák, a dolgozó emberek, a fiatalok és az idősek, magukkal hozva koruk aggodalmait és reményeit. Ma az ő imáikhoz szeretném hozzákapcsolni a magamét is.

És ezt azokkal a szavakkal szeretném megtenni, amelyeket Ferenc pápa mondott, amikor rátok gondolt: „az Úr segítsen benneteket, hogy népként növekedjetek” (Videoüzenet az argentin néphez, 2016. szeptember 30.).

Szívből kérem az Urat, hogy adja meg ezt a Lujáni Boldogságos Szűz Mária közbenjárására. Kívánom, hogy a Szűzanya továbbra is őrködjön e föld fölött, gondoskodjon minden gyermekéről, és tartsa őket mindig Jézus közelében.

Isten áldja meg Argentínát és minden lakóját!

Köszönöm szépen!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír