XIV. Leó pápa az egyetemi világ képviselőihez: A hit és a tudomány együtt szolgálja az ember javát

Először Edinson Edgardo Farfán Córdova chiclayói püspök, az egyetem nagykancellára és Patricia Julia Campos Olazábal rektor köszöntötte a pápát, majd egy hallgató, egy tanárnő és egy egyetemi vezető tanúságtétele következett. A Szentatya ezután mondta el a beszédét, melyben hangsúlyozta, hogy a katolikus egyetemnek az igazság keresését, az emberi méltóság védelmét és a közjó szolgálatát kell előmozdítania. Figyelmeztetett a technológiai fejlődés veszélyeire, különösen arra, hogy a tudomány nem szakadhat el a lelkiismerettől és az erkölcsi felelősségtől. Mogrovejói Szent Turibiusz példáját felidézve arra buzdította az oktatókat és a hallgatókat, hogy tudásukat állítsák a társadalmi igazságosság, a szegények és a teremtett világ szolgálatába.

Az egyetemen mintegy hatezer ember gyűlt össze, hogy részt vegyen a pápával való találkozón, az útvonal mentén pedig mintegy ötvenezer ember várta a Szentatya elhaladását.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves püspöktestvéreim,
tisztelt egyetemi vezetők, Patricia Campos asszony, az egyetem rektora,
a politikai és civil hatóságok tisztelt képviselői,
kedves oktatók, kutatók és ügyintéző munkatársak,
kedves hallgatók!

Nagy öröm számomra, hogy visszatérhetek Chiclayóba, és találkozhatom veletek itt, a Mogrovejói Szent Turibiusz Katolikus Egyetem falai között. Először is hálát adok az Úrnak, az élet Istenének azokért az évekért, amelyeket a perui nép szolgálatában, misszióban tölthettem. Másodszor nektek mondok köszönetet, mert az intézmény nagykancellárjaként eltöltött éveim során segítettetek megértenem, hogy

a vezetői hatalom szolgálat, a kormányzás meghallgatás, a nevelés pedig a remény nemes cselekedete.

Ez a találkozó arra hív bennünket, hogy felidézzük az egyetem védőszentjének, Mogrovejói Szent Turibiusznak a maradandó örökségét: a neves jogtudós és limai érsek egész életével a bölcsesség, a szeretet és az igazságosság tanítójává vált. Az általa hirdetett hitnek és az általa tanított tudománynak továbbra is iránytűként kell vezetnie az egyetem falai között folyó kutatást. Az egyetem, különösen a katolikus egyetem, élő közösség, ahol az igazság keresése az emberiség nagy családja iránti szeretet és szolgálat cselekedetévé válik (vö. Szent II. János Pál: Ex corde Ecclesiae apostoli konstitúció, 1–2). Mivel benneteket, fiatalokat is főszereplőként von be,

az egyetemi képzés minősége elsősorban azon mérhető le, mennyire képes bölcs, becsületes és érett nőkké és férfiakká formálni benneteket.

Tudjátok, hogy összetett kulturális változások korát éljük. Ebben a helyzetben az egyetemnek a tehetségek műhelyévé és az értelem keresésének laboratóriumává kell válnia: olyan hellyé, ahol az értelem nem rendelődik alá a hasznosságnak, hanem hűségesen szolgálja az igazságot, mindenekelőtt a nagybetűs Igazságot, aki Krisztus, a világ Üdvözítője. Így a katolikus egyetem a hit és az értelem, a vallás és a tudomány találkozásának termékenységén munkálkodik: alázattal párbeszédet folytat, szigorú módszerességgel kutat, és mindig a közjót keresi. Ez az egyetemi szemlélet megszabadít bennünket annak kísértésétől, hogy pusztán képzett munkaerőt állítsunk elő egy zárt és rendkívül versengő piac számára.

Az a fejlődés ugyanis, amely közömbös az igazságosság és a munkavállalók méltósága iránt, az elnyomás és a kirekesztés eszközévé válik. A katolikus egyetemnek ezért kötelessége a közéletben és a politikai életben is emlékeztetni arra, hogy

a lelkiismeret nélküli tudomány mindannyiunk életét tönkreteszi.

Ugyanígy a lélek nélküli technológia sem teszi valóban jobbá az életet: a humanista és keresztény nevelés azonban erősíti képességünket arra, hogy tartós testvéri kapcsolatokat alakítsunk ki, és a digitális korszakban a puszta összekapcsoltságtól eljussunk a közösség megélésére irányuló, valódi emberi kapcsolatokig. Kedves barátaim, a technológia nem mindig semleges: olykor magán viseli azoknak a szemléletét, érdekeit és törekvéseit, akik megtervezik és ellenőrzik. Ezért a technológiát tiszta értelemmel és tiszta szívvel kell vizsgálnunk.

A leghalálosabb veszély a technokrata paradigmának való alávetettség; az ugyanis a valóságot anyagi adatokra redukálja, és a hatékonyságot tekinti legfőbb értéknek. Az oktatóknak és a hallgatóknak egyaránt gyakorolniuk kell a kritikai gondolkodást:

mindig azt a bölcsességet keressétek, amellyel sem a gépek, sem a számítógépes programok nem rendelkezhetnek. Csak így állhat a technológiai fejlődés az ember átfogó fejlődésének szolgálatában, megőrizve minden ember méltóságát és előmozdítva a közjót.

Ebben a küldetésben Mogrovejói Szent Turibiusz példája megvilágítja utunkat. A maga korában, amikor az őslakos népeket gyakran kizsákmányolták és hátrányos megkülönböztetésnek vetették alá, evangéliumi buzgósággal védelmezte emberi méltóságukat. Szent Turibiusz megtanulta azoknak az embereknek a nyelvét, akiket szolgált, saját kultúrájukban hirdette nekik az evangéliumot, és katekizmust írt számukra, mely az amerikai kontinens egyik első, őshonos nyelven megjelent katekizmusa volt. Lelkipásztori tevékenysége arról tanúskodik, hogy a megtestesülés logikája az Egyház küldetése révén minden korban és mindenütt továbbra is gyümölcsöt terem. Szent Turibiusz e vidéken végzett nagyszabású kulturális munkája ma is ösztönöz bennünket. Ma ugyanis a sivatagok nem csupán Lambayeque száraz vidékei, melyeket a szent püspök lóháton járt be: sivatagok az erkölcsi és társadalmi analfabetizmus új formái is, amelyek kirekesztik a szegényeket. Az ő példáját követő egyetem arra kapott meghívást, hogy a tudományos innovációt a társadalmi távolságok csökkentésére és a társadalom sebeinek gyógyítására használja.

Így, kedves oktatók és hallgatók, most eljutunk a kortárs gondolkodás egyik kulcskérdéséhez: az emberi korlátokhoz, vagyis az emberhez mint korlátokkal rendelkező létezőhöz. Ma egyre több ígéretet hallunk a transzhumanizmustól és a poszthumanizmustól: ezek olyan ideológiai irányzatok, amelyek szerint a technológia előbb-utóbb megszüntet minden betegséget és fájdalmat, az öregedést, sőt magát a halált is. Éppen azért, mert a tudományok fejlődése az emberi értelem nagyszerű gyümölcse, nem lehet halhatatlanságra törekvő milliomosok kiváltsága, miközben egész népek szenvednek nyomorban és elnyomás alatt. A kibernetika és a biotechnológia révén tökéletesített emberek illúzióját kínálják nekünk.

Ezzel a délibábbal szemben a keresztény antropológia arra emlékeztet, hogy a korlát nem gyártási hiba, hanem az emberi nagyság feltétele. A korlát ugyanis szolidaritásra hív és megnyit a transzcendencia felé.

Míg az önelégültség mítosza önzésbe zár bennünket, s arra késztet, hogy kirekesszük a gyengéket, törékenységünk felismerése figyelmessé tesz mindenki szükségletei iránt. Mogrovejói Szent Turibiusz kimerítő utazásai során megtapasztalta testi korlátait; megbetegedett, szenvedett a fáradtságtól és a hatalmasok értetlenségétől. Sőt, éppen az ennyire megpróbált életén keresztül alakította át egy egész ország egyházi és szociális történelmét. Ma rajtunk a sor, hogy kövessük az ő példáját!

Kedves fiatal egyetemisták! Ti vagytok ennek az új korszaknak a „bennszülöttei”. Fogadjátok el a lehetőségeket, amelyeket kínál nektek, és a hit fényében szemléljétek őket, mely fáklya a zűrzavarban, a magány, az unalom és a fájdalom sötétségében. Erről beszélt nekünk Ángela nagy őszinteséggel, megmutatva, hogy a hit mindig reményt ad. Nem ámít úgy, mint a varázslat, amely azt ígéri, hogy minden problémát eltüntet. Az Istennel való élő kapcsolat vigaszt nyújt nekünk, és értelmet ad keresztjeinknek, melyeket az Úr Jézus velünk együtt hordoz. Így élhetjük meg a hitet mint erényt, vagyis olyan erőként, amely bölcsességet és erőt ad, és a lényeges dolgok felé vezet bennünket, amint Adriano elmondta.

Az imádság és a tanulás egyaránt átalakítja gondolkodásunkat, olyannyira, hogy életünket is megváltoztatja. Így az igazság választássá válik, az imádság és a tanulás pedig a gondolkodástól elvezet a cselekvésig:

mindkettő olyan feladattá válik, amely az élet minden szakaszában keresi és megtalálja az örömöt.

Ezzel kapcsolatban Guzmán tanárnő egy rendkívül gazdag jelentésű szót osztott meg velünk: áldozat (sacrificium). A köznyelvben ez a szó lemondást jelent, pedig mindenekelőtt azt jelenti: szentté tesz (sacrum facere). Olyan cselekedetet jelöl, amely által egész létezésünk, még az is, amit a világ elvet, értéket nyer. Krisztus áldozatával egyesülve, mely feltárja e tapasztalat valódi értelmét, nyissuk meg életünket, annak fáradalmait és reményeit Isten működése előtt! Ő mindig jóvá alakítja azt, amit atyai kezébe helyezünk.

Kedves tanárok és egyetemi vezetők! Csodálattal és szenvedéllyel fedezzétek fel, hogy munkátok az intellektuális szeretet magasrendű kifejeződése! Miközben az órákon és a kutatómunkában kíséritek ezeket a fiatalokat, mindegyikük előtt tegyetek tanúságot következetes életetekkel:

legyetek szabad gondolkodók, akik számára az igazság megelőzi a véleményt, az igazságosság pedig az érdeket!

A hallgatókkal együtt kitartóan keressétek a bölcsességet, hogy továbbadhassátok azt környezetetekben, kollégáitok között és a perui társadalomnak! Miközben fejlesztitek tudományos képességeiteket, állítsátok azokat a társadalmi igazságosság szolgálatába, különösen a legszegényebbek javára és a teremtett világ védelme érdekében, a teremtett világot ugyanis ma súlyosan károsítják a nép érdekeit semmibe vevő spekulációs törekvések.

Kedves barátaim! Arra buzdítlak benneteket, hogy megújult lendülettel haladjatok tovább nevelő-oktatói munkátokban! Ezért mindnyájatokra és munkátokra Szűz Máriának, a Bölcsesség Székének közbenjárását kérem. Ő, aki méhébe fogadta az örök Igét, tanítson meg benneteket arra, hogy bátran és hittel éljétek meg ezt a korszakot! Isten áldjon meg benneteket mindenkor!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír