Üzenetében a Szentatya kiemelte, hogy az ördögűzők szolgálata „kényes”, mégis „nagyon szükséges”. Arra buzdította az exorcista papokat, hogy ezt „a megszabadítás és a vigasztalás szolgálataként is éljék meg, imádsággal és Krisztus hatékony jelenlétének segítségül hívásával kísérve a gonosz által valóban megszállt híveket, hogy az Úr megadja a győzelmet a sátán felett”.
A konferencián tanúságtételek és elmélkedések is elhangzottak, melyek megerősítették az ördögűző szolgálat fontosságát mint „az Egyház szenvedő testvérek iránti szeretetének kézzelfogható jelét” – mondta a szövetség elnöke, Karel Orlita, a brnói egyházmegye kánonjogásza és ördögűzője.
A Sacrofanóban bemutatott szentmisén prédikációjában Arthur Roche bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Dikasztérium prefektusa a gonosz miatt szenvedők lelki kísérésének jelentőségérről beszélt, kiemelve, hogy szenvedésükkel Krisztus szenvedésében is részt vesznek.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
