XIV. Leó pápa az idősek otthonában: Mit teszünk azért, hogy csillapítsuk az emberek szomját?

XIV. Leó pápa – 2026. november 16., hétfő | 20:10

November 16-án 8 órakor (magyar idő szerint 14 órakor) a Szentatya az Elhagyatott Idősek Kisnővérei (Hermanitas de los Ancianos Desamparados) által fenntartott otthonba látogatott Callaóban. Mintegy húszezer ember várta és köszöntötte az utcákon.

Először Callao püspöke, Luis Alberto Barrera Pacheco MCCJ és Hermenegilda Flora Obama Huamán anya, a szerzetesnővérek elöljárója köszöntötte a pápát, utána az otthon egyik lakója és az egyik önkéntes segítő tett tanúságot. A Szentatya üdvözlő beszédet intézett a jelenlévőkhöz és megáldotta őket. Beszédében a testvéri szeretet és a gondoskodás fontosságát hangsúlyozta. Arra buzdított, hogy a keresztények hozzanak létre egyre több olyan közösséget, amelyben a legszegényebbek, az idősek és a magukra maradottak szeretetre és védelemre találnak. Kiemelte, hogy a hit nem választható el a tettektől, és arra hívott, hogy Krisztussal újra találkozva, hitünk gyökereihez visszatérve szolgáljuk embertársainkat.

A látogatás után az épület előtt átvette a polgármestertől a város kulcsát.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Mérhetetlen öröm számomra, hogy ma itt lehetek veletek, perui látogatásom egyik utolsó találkozóján. Köszönöm Callao püspökének, Luis Alberto Barrera Pacheco püspök úrnak – aki ma ünnepli születésnapját –, valamint Hermenegilda nővérnek, az otthon vezetőjének üdvözlő szavait. Köszönetet mondok José Luis úrnak és María del Carmennek is, akik megosztották velünk tanúságtételüket. Nagyon köszönöm mindnyájatoknak az énekeket, a táncot, a zenét és ezt a szívélyes fogadtatást! Az, hogy meghallgathattalak benneteket, láthattam vidám arcotokat, és együtt tölthettük ezt az időt, annak a testvéri szeretetnek a megnyilvánulása, amelyet ingyenesen adunk és kapunk, amely az Istennel való találkozásból fakad, s a mindennapok egyszerűségében fejeződik ki.

Ez a callaói otthon olyan, mint a „méltóság oázisa” (Dilexi te apostoli buzdítás, 51), és a remény pihenőhelye az idősek számára. Mint tudjátok, az „oázis” szó olyan helyet jelöl a sivatagban, ahol az ember növényzetre, vízre lelhet és megpihenhet. Ilyenek a szeretetszolgálat legvédtelenebbeket segítő intézményei is: olyan oázisok, amelyek csillapítják a szomjat, megerősítik és megújítják az ott élőket és dolgozókat, továbbá mindazokat, akik látogatóba érkeznek hozzájuk. Peru egész területén szaporodnak az ehhez hasonló helyek, s a szeretetszolgálati központok valódi hálózatát alkotják, ahol szeretettel és tisztelettel fogadják a legszegényebbeket és a magukra maradottakat.

Szeretném megköszönni az Elhagyatott Idősek Kisnővéreinek az itt végzett munkáját, és szeretném felidézni alapítójuk, Szent Teresa de Jesús Jornet e Ibars alakját. Ő olyan jelmondatot fogalmazott meg, amely ma is számos jótékonysági kezdeményezést hív életre: „Gondoskodjunk a testekről, hogy megmentsük a lelkeket!” Napjainkban új érzékenység alakult ki a gondoskodás, a védelem és a biztonságos terek kialakítása iránt, azzal a bizonyossággal, hogy „Az egymásról való gondoskodás képessége emberlétünk egyik fontos dimenziója” (Magnifica humanitas enciklika, 114).

Tudjuk, hogy sajnos vannak olyan helyzetek, amikor nem gondoskodnak az emberek testéről, nem nyújtanak nekik segítséget, és a lelkükkel sem törődnek; nem figyelnek oda az emberekre, hanem magukra hagyják őket; nem védelmezik a leggyengébbeket és legvédtelenebbeket, hanem visszaélnek kiszolgáltatottságukkal; nem szeretik az életet, hanem el akarják pusztítani.

Nem maradhatunk közömbösek, amikor tudomásunkra jut, hogy sok testvérünk teste és lelke gondoskodás nélkül marad, sőt gyakran manipuláció áldozatává válik. Ezek a helyek az emberség sivatagjai, ahol a legtörékenyebbek továbbra is azt mondják, amit Jézus a kereszten: „Szomjazom!”

(Jn 19,28). Fájdalommal kell elismernünk, hogy ebben az országban sok szegény és magára maradt ember ma is ezt mondja nekünk: „Szomjazom, innom kell a szeretet és az élet forrásaiból, gondoskodásra és védelemre van szükségem.” Mit teszünk mi azért, hogy csillapítsuk ezt a szomjat?

Kedves testvéreim, ma hozzátok, az itt egybegyűltekhez fordulok, de gondolok mindazokra a papokra, szerzetesekre és világiakra, családokra, egyesületekre és önkéntesekre is, akik a szeretetszolgálat területén dolgoznak Peru áldott földjén. Perunak több testvéri oázisra és kevesebb individualista pusztaságra van szüksége. Több olyan emberre van szüksége, aki Isten országának szolgálatára szenteli magát, gondoskodik a törékeny és peremre szorult emberekről, felismeri bennük a keresztre feszített Krisztus fájdalmait és szenvedéseit, és cirenei Simonhoz hasonlóan segít nekik hordozni keresztjüket.

Ahogyan a testnek és a léleknek egységben kell lennie ahhoz, hogy az ember létezzen, úgy a megvallott hitünket sem választhatjuk el a tetteinktől;

következetesnek és felelősségteljesnek kell lennünk, lelkiismeret-vizsgálatot kell tartanunk, meg kell néznünk, mi az igazi kincsünk, és fel kell tennünk a kérdést, miért van még mindig annyi probléma és egyenlőtlenség.

Egy olyan országban, amely oly sokat kapott a keresztény szeretetszolgálat révén, miért vagyunk ilyen kevesen, akik továbbadjuk a fáklyát az új nemzedékeknek?

A titok abban rejlik, hogy újra találkozzunk Krisztussal, és visszatérjünk hitünk gyökereihez. Ahhoz, hogy egy oázis életet fakasszon, hozzáférhető forrásra van szüksége. Ez a forrás a szentségek, a katekézis, a szentségimádás és a testvéri szeretet.

Nem gyógyíthatjuk a testeket, ha megfeledkezünk a kegyelem orvosságáról, amely gyógyítja és megerősíti a lelket.

Ezzel kapcsolatban nem szeretnék megfeledkezni Porres Szent Márton jelenlétéről ezen a földön, akinek szent élete hamar túllépte az országhatárokat. Egyszerű és alázatos gesztusokkal gondoskodott a testekről és építette a lelkeket, Urunk Jézus Krisztust követve, amint azt a hagyományosan neki tulajdonított mondás is kifejezi: „Én ápollak, Isten meggyógyít.” Azt szeretném, hogy Peru fiai és leányai a történelemnek ebben az időszakában is az életszentség útját járják, és elvigyék az evangéliumot e szeretett ország minden szegletébe, minden emberhez, valamint a világ más tájaira is, hogy a materializmus és a fogyasztói szemlélet sivár pusztaságait a szolidaritás és a nagylelkű önátadás zöldellő legelőivé változtassák.

Kedves testvéreim, tudom, hogy Peru sok mindent tud adni. Ne vesztegessük az időt azzal, hogy hiábavaló földi dolgokon töprengünk, hanem induljunk el a mennyei valóságok felé!

Érdemes Krisztust követni! Bátran védelmezzük a gyermekeket, a fiatalokat és az időseket, a társadalom legkisebbjeit és a leginkább rászorulókat, ahogyan ő is tette! Szeressük embertársainkat, ahogyan Isten szeret bennünket!

Az életszentség nagy múltja van mögöttünk, gazdag örökségét tovább kell adnunk, szép jelenünk van, melyért hálát kell adnunk, és fényes jövő áll előttünk, melyet továbbra is együtt kell építenünk.

Mária, az evangelizáció édesanyja vezessen benneteket ezen az úton! Imádkozom értetek, és szívemben hordozlak benneteket. Most pedig kérjük az Úr áldását mindnyájatokra, a nővérek közösségére, valamennyi szerettünkre és családjainkra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria