XIV. Leó pápa beszéde Pávia lakosságához: Nem lehet hinni gondolkodás nélkül

A dómba lépve a pápát a káptalan tagjai fogadták. Ezt követően kezdődött a szentségimádás, majd a pápa megállt Szent Siro, az egyházmegye és a város első püspökének és védőszentjének oltára előtt. A dómból a Vittoria térre ment, hogy a város lakóival találkozzon. Michele Lissia páviai polgármester köszöntője és Corrado Sanguineti püspök üdvözlő szavai után mondta el beszédét.

Páviai látogatása után, az esti órákban a pápa helikopterrel Sant’Angelo Lodigianóba indult.

Az alábbiakban közöljük a teljes beszédet, amelyet a XIV. Leó pápa a város lakóival való találkozón mondott el a páviai Vittoria téren.

Főtisztelendő püspök úr, polgármester úr, tisztelt hatóságok, kedves testvéreim!

Köszönöm ezt a szívélyes, ünnepi fogadtatást és a kedves köszöntő szavakat. A püspök úr és a polgármester úr ajkán keresztül maga Pávia mutatkozik be, hangot adva városotok szépségének. Ez a szépség kötelez, mert egy olyan múlt értékes örökségét képviseli, mely feladattá válik a jelen számára. A város ugyanis egyszerre ajándék és feladat azok számára, akik benne élnek: erről mindannyian meggyőződhetünk ezen a téren, amikor látjuk, miként tükröződik a polgárok élete a környező épületeken és köveken.

Olyan műemlékek között állunk, amelyek rólatok s ezért hozzátok beszélnek. Nemcsak a régi épületekre gondolok, hanem a lakóházakra, az iskolákra, az egyetemre, a kórházra és a plébániai központokra is.

Mindezek jelentős helyek, saját rendeltetéssel rendelkező struktúrák, melyek befogadásról, nevelésről, kultúráról tanúskodnak. Különböző formákban ugyanazt az emberközpontú gondoskodást tanúsítják, amely az embert közösségben szemléli, tiszteletben tartva méltóságát és értékeit, melyek egyetlen néppé tesznek benneteket, s amelyek az Olasz Köztársaság alkotmányának is alapját képezik.

Pávia történelmi központján áthaladva az utcákon és a tereken olyan szépséget szív magába az ember, amelyet áthat a történelem, s amely nem felszínes. Ez az európai városok egyik sajátossága: miközben felismerjük bennük azok találékonyságát és polgári felelősségtudatát, akik felépítették őket, azt is megértjük, hogy a város konkrét közegének értéke miként hordozza mindennapi életüket és azt a sajátos szerepet, amelyet országos és nemzetközi szinten betöltenek.

A város jelentésű olasz città szó, mely a latin civitas szóból származik, nemcsak egy helyet, hanem egy emberi állapotot is jelöl: a város mindenkié, egyszerre egy és sokféle. A benne élő emberek társadalmat alkotnak, vagyis egy olyan szervezetet, amelynek kapcsolataiban és törvényeiben rendezettnek kell lennie.

Társadalmi lénynek lenni azt jelenti, hogy szolidárisak vagyunk, valódi társakként viselkedünk: a közjó vezérel bennünket, nem pedig részérdekek.

A polgárok mindig polgártársak is! Ezért jelölik a közös jelentésű comune szóval a város vezetőségét, a városi önkormányzatot, vagyis azt a demokratikus intézményt, amely gondját viseli a városnak, és előmozdítja az ott élők jólétét.

Mivel tehát a nép felelős a közterekért és a közéletért, a mai kihívásokkal szemben tegyük fel magunknak a kérdést: Mi erősíti és mi rombolja otthonainkat? Mi teszi szilárddá, és mi sebzi meg társadalmunkat? Különben az, ami mindenkié, könnyen senkiévé válhat: amikor úgy tűnik, hogy a közömbösség felmorzsolja közösségünket, meg kell újítanunk mindenki tevékeny részvételét a város életében. Amikor a közösségi élet terén a hanyatlás és a polgári analfabetizmus különféle formáival találkozunk, arra kapunk meghívást, hogy az odaadás és a szolgálat közös nyelvét beszéljük, mely megőrzi a tereket, a parkokat és az utcákat mint a találkozás kiváltságos helyeit. Ez

a felelős polgári magatartás képes ápolni az egyetértést a Páviát éltető személyek és kultúrák közötti párbeszéd és építő találkozás révén.

Ma arra hívlak mindnyájatokat, hogy ismételjétek el magatokban: fontos nekem a városunk! Fontos nekem azoknak az egészsége, akik mellettem élnek; fontos nekem annak a helynek a szépsége, ahol lakom; fontos nekem az élet minősége azokban a közegekben, ahol dolgozom és a szabadidőmet töltöm. Fontos nekem ez a termékeny síkság, ahol minden földdarab és minden árok magán viseli azok türelmes munkájának nyomait, akik évszázadokon át figyeltek a teremtett világ ritmusára, és összhangban érezték magukat a természettel.

A föld művelése a kultúra gyarapítását tükrözi, amely Páviában különösen szép példára talál. Amikor felidézem városotok nagy múltú egyetemi hagyományát, mindenekelőtt azokra a fiatalokra és hallgatókra gondolok, akik a városi egyetemre járnak. Ebben a kulturális központban nem egymásra halmozott ismeretekkel találkoznak, hanem olyan rendszerrel, amely képes formálni az embert anélkül, hogy hasznot akarna húzni a munkájából. A tudományok előmozdítása ugyanis az ember előmozdítását jelenti, akinek mindig a kutatások főszereplőjének kell maradnia.

Ebben a távlatban minden tudásformának megfelel egy gondoskodási forma: ahogyan az orvostudomány az emberi testről gondoskodik, úgy a jogtudomány a társadalom testének javát szolgálja, a filozófia pedig a gondolkodással foglalkozik, amelyből az ember kibontakoztatja minden művészetét.

Minden, amit megtudunk a világról, önmagunk megismeréséhez vezet, és arra késztet bennünket, hogy újra kérdéseket tegyünk fel létünkkel kapcsolatban, mely szomjazza az igazságot és az igazságosságot.

Szent Ágoston lelkét is ez a szomjúság töltötte el; ő annak az egészséges nyugtalanságnak a példája, amely ott él mindazokban, akik keresnek, tanulnak és tanítanak. Ágoston alakja, miközben megtestesíti a hit és az ész közötti fáradságos és állandó párbeszédet, tanúságot tesz azok összetartozásáról.

Nem lehet ugyanis hinni gondolkodás nélkül, és az ész legmagasabb rendű kérdéseit sem lehet megvilágítani a hit nélkül. Az emberi értelem ugyanis ezzel a bizalomteljes nyitottsággal kérdez és tervez: nem zárkózik be a haszon vagy a hatalom logikájába, hanem új utakat fedez fel önmaga és a világ szolgálatára.

Az ember, amennyiben hisz, nem törődik bele a végességbe, nem fogadja el, hogy csupán egy halállal lezáruló történelmi töredék legyen: éppen a hit emlékeztet bennünket arra, hogy nem egy névtelen végzet alattvalói vagyunk, hanem arra a bizonyosságra támaszkodunk, hogy Isten az élet teremtője és megváltója.

E tekintetben az egyház Pávia városában is olyan anyai öl, amely mindenkit befogad, és új emberiséget szül. A város legrégebbi intézménye ma is arra kap meghívást, hogy mindenekelőtt evangelizáljon a hit és a szeretet otthonaként, a legkisebbek, a szegények, a magányosak és az idősek szolgálatában, és hogy az emberről való ezen gondoskodásba bevonja az önkéntesség valamennyi szereplőjét, akiknek elismerésemet és hálámat fejezem ki.

Elkötelezettségeteknek köszönhetően Pávia nemcsak javakban, hanem erényekben is gazdag: mindig tiszteljétek minden emberi élet méltóságát!

A városotok címerében látható kereszt sokkal több heraldikai jelképénél: kulturális összefoglalás. Arra emlékeztet, hogy Pávia története a keresztény szeretet egyetemes értékében gyökerezik; és olyan történet, amelyet együtt kell tovább írni a polgárok és egyesületek, az egyház és a közintézmények, a nemzedékek és a kultúrák közötti alkotó emlékezésben és együttműködésben.

Kedves testvéreim, miközben arra hívlak benneteket, hogy mindenki a legjobbat adja önmagából mindenki javára, szívből adom rátok, otthonaitokra és családjaitokra áldásomat. Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír