XIV. Leó pápa a betegekhez Lourdes-ban: Nem teher, hanem az Egyház értékes kincse vagytok!

Érkezésekor Jean-Marc Micas tarbes-i és lourdes-i püspök, valamint Mathias Terrier, az intézmény vezetője fogadta a pápát. A tarbes-i és lourdes-i püspök bevezetője és az intézmény vezetőjének üdvözlő szavai után egy orvos tanúságtétele, egy ének, majd egy munkatárs tanúságtétele következett.

A pápa ezt követően mondta el beszédét, melyben hangsúlyozta minden emberi személy elidegeníthetetlen méltóságát, és arra biztatta mindazokat, akik a világ bármely pontján az egészségügyben dolgoznak, hogy legyenek az élet szenvedélyes szolgái, gyengédséggel kísérjék a betegeket, és utasítsák el az élet kioltásának minden formáját. A betegekhez fordulva kiemelte, hogy nem terhet jelentenek, hanem ők emberségünk dobogó szívét jelentik, és az egyház értékes kincsei.

A találkozó végén az ajándék átadása, a Miatyánk, az áldás és a záróének után a Szentatya felment az épület ötödik emeletére, ahol röviden találkozott néhány beteggel és a kegyhelyen tevékenykedő egyesületek képviselőivel, és néhány köszönő szót intézett hozzájuk.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.

Kedves testvéreim! Kedves beteg barátaim!

Nagy öröm számomra, hogy most veletek lehetek itt, Lourdes-ban, ahol immár több mint százötven éve a világ minden tájáról érkező zarándokok Mária közvetítésével Jézusra bízzák testi, lelki szenvedéseiket. Itt a törékenységet nem rejtik el, hanem az egy szent találkozás helyévé válik.

Idén a kegyhely lelkipásztori témája Gábor angyal Máriához intézett köszöntését idézi fel: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr!” (Lk 1,28). Ez rávilágít arra a csodálatos pillanatra, amikor két tekintet, az Úr küldöttének és Máriának a tekintete találkozik. Ebben a szemtől szembeni találkozásban egy fiatal leány alázata és nagylelkűsége lehetővé teszi Isten számára, hogy véghezvigye üdvözítő művét. Mária nem tartotta meg magának az Urat, hanem a világnak adta, és mindannyiunknak azt mondja: „Veled van az Úr.” Ez az igazság emberi méltóságunk alapja.

És itt Mária mindannyiunkra mint megismételhetetlen személyre tekint, amint erről Szent Bernadett tanúskodik a barlangban történt jelenések során. Ez

az anyai tekintet ismételten biztosít bennünket arról, hogy Isten szemében senki sem láthatatlan.

Egy olyan korban, amikor egyes társadalmak hajlamosak elfordítani tekintetüket vagy szemet hunyni az emberi élet méltósága előtt, „mindenekelőtt egyfajta szemlélődő látásmódot kell kialakítanunk magunkban és másokban. […]. Annak a látása ez, aki az életet a maga mélységében látja, fölfogja annak ingyenességét, szépségét, szabadságra és felelősségre hivatottságát. Annak a látása ez, aki a valóságot nem birtokolni akarja, hanem ajándékként fogadja el, s mindenben fölfedezi a Teremtő visszfényét, s minden személyben az ő eleven képmását (vö. Ter 1,27; Zsolt 8,6). Ez a látás […] kész arra, hogy észrevegye a másik arcán a találkozás, a dialógus és szolidaritás vágyát” (Szent II. János Pál pápa: Evangelium vitae enciklika, [1995. március 25.] 83), hogy a világnak élete legyen.

Az angyali üdvözlet párbeszédében, miközben az Úr rátekint, Mária felfedezi, hogy ő Isten kiválasztottja. De – ennek a találkozásnak a középpontjában – mindannyian felismerjük, hogy személyesen meghívást kaptunk, és mélységesen Isten szeretetére vagyunk rendelve, amely az élet forrása. Az emberi személynek ugyanis már annál a ténynél fogva „méltósága” van, hogy létezik, és hogy végső célja az örökkévalóság. Méltósága nem mérhető, és nem képezheti vita tárgyát.

Tudom, hogy közületek egyesek számára bizonyos betegségek és az olykor elviselhetetlen fájdalmak miatt a jövő sötétnek, bizonytalannak és kilátástalannak tűnhet. De semmilyen emberi törvény nem ingathat meg benneteket saját méltóságotok bizonyosságában. Ellenkezőleg: épp az emberi személy e sérthetetlen méltóságának nevében kell határozottan elutasítani azt a kísértést, hogy hamis együttérzés ürügyén kioltsák valakinek az életét.

Nem lehet normálisnak tekinteni az élet kioltását. Ami törvényes, az nem feltétlenül erkölcsös.

Itt, Lourdes-ban, a betegek és a remény városában arra hívom az egészségügyi dolgozók egész közösségét, hogy tartsa szem előtt hivatásának mély értelmét: gondoskodni a szenvedő emberről, nem pedig kioltani az életét. Igen, kedves barátaim, legyetek az élet szenvedélyes szolgái! Soha senkinek sincs joga „laboratóriumi algoritmusok alapján dönteni egy adott embrió vagy egy adott idős ember életéről! Az orvostudomány sohasem állhat a megtervezett halál szolgálatába!” (Beszéd a Jérôme Lejeune Alapítvány tagjaihoz, 2026. június 22.). Mindezek fényében arra hívlak benneteket, hogy

egyrészt fáradhatatlanul fejlesszétek a palliatív ellátást és a kutatást szolgáló intézményeket, másrészt pedig gyengédséggel kísérjétek a betegeket,

ahogyan itt, Lourdes-ban is történik, ahol orvosok, ápolók, betegszállítók, lelkészek, a betegek lelkipásztori gondozását végző csoportok és még sokan mások az emberi személy méltóságának szolgálatában gyakorolják hivatásukat, hogy a világnak élete legyen. Miközben a testeket gyógyítjátok, a lelkeket is gyógyítjátok.

Szeretném legmélyebb hálámat kifejezni nektek, kedves betegsegítő egyesületek tagjai, és nektek is, egészségügyi dolgozók, akik testvéreitek szolgálatának szentelitek magatokat.

Kedves beteg testvéreim, szeretném elmondani nektek:

nem teher vagytok, hanem emberségünk dobogó szíve és az Egyház értékes kincse.

Imámmal kísérlek benneteket a megpróbáltatásokban, amelyeken keresztülmentek. Gondolok mindazokra, akik nem lehetnek itt, és akik otthonukból vagy kórházi szobájukból lélekben csatlakoznak találkozónkhoz. Mindnyájatokat az Úr anyjának anyai szeretetébe ajánlak, és kérem őt, esdje ki számotokra fiának, Jézusnak vigasztalását. Isten áldjon és oltalmazzon benneteket!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír