XIV. Leó: A pápa egyedül nem tud előrehaladni, nélkülözhetetlen az Államtitkárság munkája

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

*

Eminenciás Parolin bíboros úr,
Excellenciás urak, kedves püspök és pap testvérek,
kedves nővérek és testvérek!

Mindenekelőtt szeretném megköszönni az államtitkár úr bevezető szavait és folyamatos együttműködő segítségét, melyet e pápaság első lépéseinek megtétele során nyújt nekem.

Nagyon örülök, hogy veletek lehetek, akik értékes szolgálatot végeztek az Egyház élete számára, akik a rám bízott küldetés teljesítésében segítetek nekem. Az Államtitkárság mint az államtitkár által vezetett pápai titkárság ugyanis – ahogy azt a Praedicate evangelium kimondja – közvetlen segítségére van a római pápának legfőbb küldetése gyakorlásában (vö. 44–45. cikk).

Megnyugtat annak tudata, hogy nem vagyok egyedül, és megoszthatom veletek egyetemes szolgálatom felelősségét. Nem szerepel a [leírt] szövegben, de őszintén mondom: már ez alatt a néhány hét alatt – még egy hónapja sincs, hogy elkezdtem péteri szolgálatomat – nyilvánvalóvá vált, hogy a pápa egyedül nem tud előrehaladni, és szüksége van, nagy szüksége van arra, hogy számíthasson a Szentszék sok munkatársának, de különösen mindnyájatoknak, az Államtitkárságon dolgozóknak az együttműködésére. Szívből köszönöm nektek!

Ennek az intézménynek a története, mint tudjuk, a 15. század végére nyúlik vissza. Az idők során mind egyetemesebb arculatot öltött, jelentősen kibővült, egyre nagyobb lépésekben fejlődött, további feladatköröket kapott a mind az egyházi szférában, mind az államokkal és a nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokban jelentkező új követelmények miatt. Jelenleg az Államtitkárságon dolgozóknak már csaknem a fele világi hívő. És több mint ötvenen nők: világi hívők és szerzetesnők.

Ez a fejlődés azt eredményezte, hogy az Államtitkárság már magában is az Egyház arculatát tükrözi. Ez egy nagyszámú közösség, mely a pápa oldalán dolgozik: együtt osztozunk Isten egész világon jelen lévő népének problémáiban, nehézségeiben, kihívásaiban és reményeiben. Ezt pedig úgy tesszük, hogy közben mindig két lényegi dimenziót fejezünk ki: a megtestesülést és a katolicitást.

Konkrét megtestesült formát veszünk fel az időben és a történelemben, mert ha Isten az az ember útját és nyelveit választotta, akkor az Egyháznak is ezt az utat kell követnie, hogy az evangélium öröme mindenkit elérjen, hogy közvetítsük az evangélium örömét a mai kultúrák és nyelvezetek számára. Ugyanakkor igyekszünk mindig megőrizni a katolikus, egyetemes szemléletet, mely lehetővé teszi számunkra, hogy megbecsüljük a különféle kultúrákat és érzékenységeket. Így olyan hajtóműként működő központ lehetünk, mely azon iparkodik, hogy ápolja a közösséget a római egyház és a helyi egyházak között, valamint a baráti kapcsolatokat a nemzetközi közösségben.

Az elmúlt évtizedekben ez a két dimenzió – az időben való megtestesülés és az egyetemes szemlélet – egyre inkább a kúriai munka lényegi alkotóelemévé vált. Ezen az úton a Római Kúria Szent VI. Pál által elvégzett reformja indított el bennünket, aki a II. Vatikáni Zsinat látásmódjától inspirálva erősen átérezte, hogy az Egyháznak sürgősen oda kell figyelnie a történelem kihívásaira, tekintettel „a mai élet gyorsaságára” és „korunk megváltozott körülményeire” (Regimini Ecclesiae universae, 1967. augusztus 15.). Ugyanakkor egy olyan szolgálat szükségességét hangsúlyozta, amely az Egyház kifejezi az katolicitását, s ennek érdekében elrendelte, hogy „azokat, akik az Apostoli Szentszéknél vannak, hogy irányítsák azt, a világ minden részéből kell elhívni” (uo.).

A megtestesülés tehát a valóság konkrétságára és a Kúria különböző szervei által kezelt sajátos és résztémákra utal; míg az egyetemesség, az Egyház sokformájú egységének misztériumára emlékeztetve, olyan összefogó munkát igényel, amely képes segíteni a pápa tevékenységét. Az összekapcsolásnak és az összefogó munkának az összekötő láncszeme pedig éppen az Államtitkárság. VI. Pál ugyanis – a Római Kúria kiváló szakértője – új elhelyezést akart adni ennek a hivatalnak, tulajdonképpen összekötő ponttá tette, s azután megerősítette a többi dikasztériumot és az Apostoli Szentszék intézményeit koordináló alapvető szerepében.

Az Államtitkárságnak ezt a koordináló szerepét a közelmúltban közzé tett Praedicate evangelium apostoli konstitúció is említi az Általános Ügyek Részlegére bízott, az államtitkár-helyettes irányítása alatt, a tanácsnok segítségével végzendő számos feladat között (vö. 45–46. cikk). Az Általános Ügyek Részlege mellett ugyanez a konstitúció említi az Államok és a Nemzetközi Szervezetek Részlegét is, melyet két altitkár segítségével a titkár vezet, és mely az Apostoli Szentszék államokkal és más, nemzetközi jogalanyokkal való diplomáciai és politikai kapcsolatainak ápolásáért felelős a történelem mai kényes időszakában. A Diplomáciai Személyzeti Részleg pedig – saját titkárával és altitkárával – a pápai képviseletekkel és a diplomáciai testület tagjaival foglalkozik itt, Rómában és szerte a világon.

Tudom, hogy ezek a feladatok nagyon nehezek, és időnként előfordulhat, hogy nem egészen jól értik az emberek. Ezért szeretném kifejezni hozzátok való közelségemet és mindenekelőtt szívből jövő hálámat. Köszönöm az Egyház rendelkezésére bocsátott szakértelmeteket, a szinte mindig rejtett és az evangélium szelleme által inspirált munkátokat. S éppen e hála miatt hadd intézzek buzdítást hozzátok, melyben újfent Szent VI. Pálra utalok: ne szennyezzétek be ezt a helyet nagyravágyással vagy ellenségeskedéssel; alkossatok inkább igazi hívő és szerető közösséget, melynek tagjai „a pápa testvérei és gyermekei”, akik nagylelkűen az Egyház javának szentelik magukat (vö. Beszéd a Római Kúriához, 1963. szeptember 21.).

A Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház anyjának közbenjárására bízlak mindannyiatokat, köszönetet mondok nektek, mert tudom, hogy mindennap imádkoztok értem – ezt remélem! –, és szívből adom áldásomat mindannyiatokra, szeretteitekre és munkátokra. Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír