XIV. Leó pápa és a szegények közös ebédje – Akik éhezik az igazságosságot és a szeretetet

Az egyik asztal végére egy dél-amerikai kisfiú helyezte el plüssjátékát a fehér asztalterítőre. Előtte egy afrikai édesanya ringatta kislányát az ebédre várva, a Castel Gandolfói Borgo Laudato Si’ tölgyfáinak árnyékában. A két hosszú asztal között – amelyeket virágokkal és növényekkel gondosan díszítettek fel – állt egy tizenkét személyes kerek asztal is, egy üresen hagyott hellyel XIV. Leó pápa számára.

Menekültek a pápa asztalánál

Az asztalnál már ott ült Irene, aki még várandósan érkezett Lampedusára a Kongói Demokratikus Köztársaságból két gyermekével együtt; a Peruból származó Isabel; egy menekült egyetemi hallgató, akit Rómában az Astalli Központ támogat. Mellettük foglalt helyet Kondé, az Egyenlítői-Guineából elmenekült fiatalember, aki két héttel ezelőtt cukrász lett, oklevelét éppen itt szerezte meg, a Borgo Laudato Si’ Felsőfokú Képzési Központjában.

A pápa asztalánál jutott hely másik két férfinak is – egyikük ukrán, másikuk olasz származású –, akiket Róma külvárosi plébániáinak karitászközpontjai segítenek. Ez az ebéd a remény valódi hídjává vált a különböző kultúrák és származási helyek között, jelképezve annak lehetőségét, hogy a különbségek ellenére is építhetünk „egy kedvesebb és jobb világot a mostaninál, amelyet oly gyakran tépáz meg az erőszak, a gyűlölet és a megkülönböztetés” – fogalmazott a pápa, köszöntve a vendégeket az étkezés megkezdése előtt.

Kétszáz rászoruló a pápai kertekben

Amint arról hírt adtunk, összesen kétszáz nehéz sorsú ember, köztük harmincöt gyermek volt a vendége a Borgo Laudato Si’ központnak az „Ebéd a pápával” elnevezésű kezdeményezés keretében. A program szentmisével kezdődött, és a XIV. Leóval közösen elköltött ebéddel zárult a pápai kertek fákkal körbeültetett sétányai mentén.

Nem egy beszéddel érkezem, hanem nagy éhséggel – kezdte tréfálkozva a pápa. – Az igazságosság iránti éhséggel, az igazi szeretet iránti éhséggel, egy olyan Egyház iránti éhséggel, amely valóban képes megnyitni kapuit, fogadni és befogadni mindenkit;

ahol szeretet uralkodik mindenki iránt, ahol senki sem ellenség, és ahol mindannyian meg tudjuk élni a kiengesztelődést, a megbocsátást és a békét.”

Néhány nappal lampedusai utazása után – amelyen sürgette Európát, hogy hozzon az emberi méltóságot védelmező törvényeket –, XIV. Leó a pápai rezidenciáról ismételten megerősítette felhívását a befogadásra.

A remény apró jele

A pápai ebédet  – amelyet első ízben tavaly augusztus 17-én rendeztek meg – a Felsőfokú Képzési Központ, a Szeretetszolgálat Dikasztériuma és a Római Egyházmegye együttműködésében szervezték, bevonva azokat az egyházi szervezeteket és egyesületeket, amelyek nap mint nap a leginkább rászorulók megsegítésén fáradoznak a területen. Köztük az egyházmegyei Caritast, az ACLI-t (Olasz Keresztény Dolgozók Szövetsége), az Astalli Központot és a Sant’Egidio közösséget.

A pápai kertek ideális hátteret biztosítanak annak megtapasztalásához, hogy „a teremtett világ gondozása és az emberi méltóság előmozdítása kéz a kézben járnak” – mondta Baldo Reina, a Római Egyházmegye bíboros-helynöke, aki hangsúlyozta számos önkéntes, plébánia és szervezet mindennapi elkötelezettségét, akik „nem sajnálják az energiát arra, hogy találkozzanak az emberekkel, különösen a legsebezhetőbbekkel ott, ahol élnek”.

A Borgo Laudato Si’ 55 hektáros zöldellő területén – amely azért jött létre, hogy ötvözze a közös otthonunk gondozását, a képzést és a humán fejlődés előmozdítását – a Szentatya a közös asztal egyszerűségét választotta, emlékeztetve arra, hogy

a legkiszolgáltatottabbakhoz való közelség nem alkalomszerű gesztus, hanem a keresztény küldetés legbensőbb lényege.

Sorsok a közös asztalnál

A pápával közös asztalnál, a gőzölgő amatriciana tészta, a borjúsült és a tejszínhabos eper mellett a szenvedés és az újjászületés történetei keltek életre. Egyedülálló anyák, migránsok, szegénységben élő idősek, fogyatékkal élő fiatalok, hajléktalan férfiak és nők, keresztények és muszlimok egyaránt.

„Nagyon jól tudjátok, hogy a pápának a sok címe között az egyik a Pontifex, azaz hídépítő – folytatta mosolyogva XIV. Leó. – És ma mi is hidat szeretnénk építeni mindannyiótokkal, a családjaitokkal és azzal a társadalommal, amelyben élni akarunk.”

Ezután megragadta az alkalmat, hogy ismételten felhívást intézzen az igazságosság és az egyenlőség érdekében.

Olyan világban akarunk élni, ahol fel lehet számolni a szegénység okait, ahol fel lehet számolni a világunkban még mindig létező igazságtalanság okait. Ilyen Egyház akarunk lenni.”

Végezetül köszönetet mondott mindazoknak, aki lehetővé tették ezt a csodálatos ebédet, mert – tette hozzá a kabócák ciripelése és az ételek illatárja közepette – „amikor együtt vagyunk, amikor megéljük a találkozás lelkületét, mindannyian együtt az asztal körül – az egyetlen asztal körül, ahol Jézus is jelen van velünk –, valóban egy másik világot építünk”.

Személyes vallomások az ebéd után

Az ebéd végén Irene alig találta a szavakat, annyira eltöltötték az érzelmek. Limából érkezett Olaszországba három gyermekével, hogy meneküljön a szegénység elől. „A pápa mellett tölteni az időt valóságos áldás volt. Beszélgettünk Peruról, a perui ételekről, hiszen ő maga is sok éven át szolgált ott misszióban” – mesélte a fiatal nő.

Kondé eközben folyamatosan gesztikulált, mintha sürgető szükségét érezné annak, hogy elmesélje az elmúlt órák élményeit. „Mellette ettem, beszéltem vele, nagyon sokat beszéltem vele” – ismételgette meghatottan a 25 éves, muszlim fiatalember, aki már kiválóan megtanult olaszul. „Elmeséltem neki, hogy 2024-ben egy lélekvesztőn érkeztem Lampedusára, hogy elveszítettem az édesapámat, és hogy számomra minden ember egyenlő.” Szakácsként szeretne elhelyezkedni, de addig is villanyszerelői állásinterjúra megy. „Olaszország befogadott engem, szeretek itt lenni, és a Borgóban nagyon sokat tanultam. Szeretnék itt maradni.”

Forrás: Avvenire; Vatican News

Fotó: Vatican Media

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír