XIV. Leó pápa és Vlagyimir Putyin telefonon beszéltek egymással

XIV. Leó pápa – 2025. június 5., csütörtök | 10:17

A Szentszéki Sajtóközpont igazgatója, Matteo Bruni megerősítette, hogy június 4-én délután telefonbeszélgetésre került sor XIV. Leó pápa és Vlagyimir Putyin között. A pápa azt kérte, hogy Oroszország tegyen a békéért.

„A telefonbeszélgetés során a közös érdeklődésre számot tartó kérdéseken túl – számolt be Matteo Bruni – különös figyelmet fordítottak az ukrajnai helyzetre és a békére. A pápa felszólította Oroszországot, hogy tegyen a béke érdekében, és hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát a felek közötti pozitív kapcsolatok kialakításában és a konfliktus megoldásának keresésében.”

Ezenkívül szó esett „a humanitárius helyzetről, a szükséghelyzetekben a segélyek nyújtásának fontosságáról, a foglyok cseréjére irányuló folyamatos erőfeszítésekről és Zuppi bíboros e téren végzett értékes munkájáról”.

„Leó pápa – zárta Bruni – említette Kirill pátriárkát, megköszönve a pápasága kezdetén kapott jókívánságokat, és hangsúlyozta, hogy a közös keresztény értékek fényt jelenthetnek, amely hozzásegít a béke kereséséhez, az élet védelméhez és az igazi vallásszabadsághoz” – mondta.

A pápa néhány nappal megválasztása után telefonon beszélt Vologyimir Zelenszkij ukrán elnökkel is, és május 18-án, a péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisén találkozott vele.

XIV. Leó több alkalommal is felhívást tett közzé az ukrajnai béke érdekében. Május 11-én a Regina Caeli imádság során kijelentette: „Szívemben hordozom a szeretett ukrán nép szenvedéseit. Tegyenek meg mindent, hogy minél hamarabb valódi, igazságos és tartós béke jöhessen létre! Engedjék szabadon az összes foglyot, a gyermekek térhessenek vissza családjukhoz!”.

Május 16-án, a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testület tagjai előtt tartott beszédében a pápa kifejezte reményét, hogy „olyan világot építhetünk, amelyben mindenki megvalósíthatja emberségét igazságban, igazságosságban és békében. Kívánom, hogy ez mindenütt megtörténhessen, kezdve a legnagyobb megpróbáltatásokat elszenvedő helyekkel, mint amilyen Ukrajna és a Szentföld.”

Május 18-án a Regina Caeli alkalmával mondott beszédében Leó pápa megismételte, hogy „a meggyötört Ukrajna végre tárgyalásokat vár egy igazságos és tartós béke érdekében”.

A május 28-i általános kihallgatáson hangsúlyozta, hogy gyakran gondol „az ukrán népre, melyet újabb, a civilek és az infrastruktúra elleni súlyos támadások értek”.Biztosította, hogy közel áll hozzájuk és imádkozik minden áldozatért, különösen a gyermekekért és a családokért: „Ismételten nyomatékos felhívást intézek annak érdekében, hogy állítsák meg a háborút és támogassanak minden párbeszédre és békére irányuló kezdeményezést. Kérek mindenkit, hogy csatlakozzon imáinkhoz a békéért Ukrajnában és mindenütt, ahol az emberek háborútól szenvednek.”

Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria