XIV. Leó pápa homíliája a pünkösdi imavirrasztáson: Jézus Lelke megváltoztatja a világot!

Először Rino Fisichella, az Evangelizáció Dikasztériumának proprefektusa köszöntötte a Szentatyát. A bevezető ima után elénekelték a Veni creator Spiritus himnuszt. A jelenlévő mozgalmak és társulatok képviselői az ambó mellett elhelyezett húsvéti gyertyához mentek, melyről meggyújtottak hét lámpást.

Az evangélium elhangzása és a Szentatya homíliája után a jelenlévők megújították keresztségi ígéreteiket. A Szentlélek segítségül hívása és a Miatyánk elimádkozása után pedig a Szentatya megáldotta jelenlévőket.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliájának fordítását közöljük.

Kedves testvéreim!

A teremtő Lélek, akit a Veni creator Spiritus énekben megszólítottunk és hívtunk, az a Lélek, aki leszállt Jézusra, aki Jézus küldetésének csendes főszereplője: „Az Úr Lelke van rajtam” (Lk 4,18). Azt kértük tőle, hogy látogassa meg elménket, sokszorozza meg beszédünket, gyújtson fényt érzékeinkbe, öntsön szeretetet szívünkbe, erősítse meg gyenge testünket, adjon békességet, és ezzel megnyíltunk Isten országa előtt. Az evangélium szerint ez a megtérés: odafordulás Istennek a már közel lévő királyi uralmához.

Jézusban azt látjuk, és Jézustól azt halljuk, hogy minden átalakul, mert Isten uralkodik, mert Isten közel van. Ezen a pünkösdi vigílián mélyen bevon bennünket Isten közelsége, az ő Lelke, aki egyesíti egyéni élettörténeteinket Jézus történetével.

Azokba az új dolgokba vagyunk tehát bevonva, amiket Isten tesz annak érdekében, hogy az ő életadó akarata megvalósuljon és felülkerekedjen a halált hozó akaratokon.

Az Úr Lelke „felkent engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Lk4,18–19). Annak a krizmának az illatát érezzük itt, amellyel a mi homlokunkat is megjelölték. Kedves testvéreim, a keresztség és a bérmálás Jézus átalakító küldetéséhez, Isten országához kapcsolt bennünket. Ahogy a szeretet felismerteti velünk egy szeretett személy illatát, úgy ismerjük fel ma este egymásban Krisztus illatát. Olyan misztérium ez, amely ámulatba ejt és elgondolkodtat bennünket.

Máriát, az apostolokat és a velük lévő férfi és női tanítványokat az egység Lelke töltötte be pünkösdkor, aki a köztük lévő különbözőségeket örökre az egyetlen Úr Jézus Krisztusba gyökereztette. Nem sok küldetés, hanem egyetlen küldetés! Nem introvertált és veszekedő, hanem extrovertált és világító tanítványok!

Ez a Szent Péter tér, amely nyitott, befogadó, ölelő karokhoz hasonló, nagyszerűen kifejezi az Egyházban megvalósuló közösséget, melyet mindannyian megtapasztaltok társas és közösségi valóságaitokban, amelyek közül sok a II. Vatikáni Zsinat gyümölcse.

Megválasztásom estéjén, amikor meghatódva néztem Isten itt egybegyűlt népére, a „szinodalitás” szót használtam, mely remekül fejezi ki azt, ahogyan a Lélek az Egyházat alakítja. Ebben a szóban elhangzik a szin, a -val, -vel jelentésű görög szün megfelelője: ez Isten életének titkát alkotja.

Isten nem magány! Istenben már önmagában jelen van a -val, -vel, a másikkal lét – Atya, Fiú és Szentlélek –, és ő velünk lévő Isten.

Ugyanakkor a szinodalitás szó az útra – hodosz – is emlékeztet, mert ahol Lélek van, ott mozgás van, ott úton lét van. Mi úton lévő nép vagyunk. Ennek tudata nem eltávolít bennünket az emberektől, hanem elvegyít az emberiségbe, mint az élesztőt a tésztába, mely az egészet megkeleszti. Az Úr kegyelmének esztendeje, melynek a szentév, a jubileum az egyik kifejeződése, ezt a megkelesztődést hordozza magában.

A mai szétszakított és békétlen világban a Szentlélek ugyanis arra nevel, hogy együtt járjunk. A föld megpihen majd, az igazságosság érvényre jut, a szegények örülni fognak és a béke visszatér, ha többé nem ragadozóként, hanem zarándokként mozgunk.

Ha többé már senki sem önmaga érdekét nézi, hanem összehangoljuk lépteinket mások lépteivel. Ha nem emésztjük fel telhetetlenül a világot, hanem műveljük és őrizzük azt, ahogy a Laudato si’ enciklika tanítja nekünk.

Szeretteim, Isten azért teremtette a világot, hogy együtt legyünk. A „szinodalitás” ennek a tudatosságnak az egyházi neve. Ez az út azt kéri mindannyiunktól, hogy ismerje fel saját adósságát és kincsét, hogy egy egész részének érezze magát, amelyen kívül minden, még a legeredetibb karizma is elsorvad. Láthatjátok: az egész teremtés csakis együttlétként létezik, mely néha veszélyes, de mégiscsak együttlét (vö. Laudato si’, 16; 117). És amit mi „történelemnek” nevezünk, az csak az összegyűlés, az együttélés konkrét formájában valósul meg, mely gyakran tele van nézeteltérésekkel, de mégiscsak együttélés. Az ellenkezője halálos, de sajnos a szemünk előtt zajlik, nap mint nap. Legyenek hát társulásaitok és közösségeitek a testvériség és a részvétel nevelő közegei, nemcsak mint a találkozásnak, hanem mint a spiritualitásnak is a helyei. Jézus Lelke megváltoztatja a világot, mert megváltoztatja a szíveket. Az életnek azt a szemlélődő dimenzióját inspirálja ugyanis, amely legyőzi az önérvényesítést, a zúgolódást, a viszály szellemét, az emberek lelkiismerete és az erőforrások feletti uralmat.

Az Úr a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott szabadság van (vö. 2Kor 3,17). A hiteles lelkiség ezért az ember teljes körű fejlődését szolgálja, Jézus szavát valósítva meg közöttünk. Ahol ez történik, ott öröm van. Öröm és remény.

Kedves testvéreim, az evangelizáció nem emberi meghódítása a világnak, hanem az a végtelen kegyelem, amely az Isten országa által megváltoztatott életekből árad és terjed. Ez a boldogságok útja, olyan út, amelyen együtt járunk, a „már” és a „még nem” között, igazságosságra éhező és szomjazó, lélekben szegény, irgalmas, szelíd, tisztaszívű, békességteremtő emberekként. Ahhoz, hogy Jézust ezen az általa választott úton tudjuk követni, nem kellenek tehetős támogatók, sem világias kompromisszumok, sem érzelmi stratégiák.

Az evangelizáció Isten műve, és ha néha a mi személyünkön keresztül halad, az az általa lehetővé tett kapcsolódások miatt van. Ezért szorosan kapcsolódjatok részegyházaitokhoz és plébániai közösségeitekhez, ahol karizmáitokat tápláljátok és megélitek! Így, püspökeitek körül és Krisztus testének minden más tagjával együttműködésben, teljes összhangban fogunk cselekedni. Az emberiség előtt álló kihívások kevésbé lesznek ijesztőek, a jövő kevésbé lesz sötét, a helyes döntések meghozatala kevésbé lesz nehéz. Ha együtt a Szentléleknek engedelmeskedünk!

Mária, az apostolok királynője és az Egyház anyja, járjon közben értünk!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír