XIV. Leó pápa a kameruni egyetem közösségéhez: Egy új humanizmus úttörőit képezzétek!

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.

Tisztelt Nagykancellár Úr, kedves püspöktestvéreim, tisztelt Rektor Úr, a tanári kar tisztelt tagjai, kedves hallgatók, tisztelt Hatóságok, Hölgyeim és Uraim!

Nagy öröm számomra, hogy szólhatok hozzátok itt, a Közép-afrikai Katolikus Egyetemen, mely a kutatásnak, a tudásátadásnak és sok fiatal képzésének kiemelkedő színvonalú központja. Szeretném kifejezni köszönetemet az egyetem vezetőségének a szívélyes fogadtatásért és az oktatást szolgáló állandó, elkötelezett munkájukért. Reményre ad okot, hogy ez az intézmény, melyet 1989-ben a Közép-afrikai Püspöki Konferenciák Szövetsége alapított, világítótoronyként áll az Egyház és Afrika szolgálatában az igazság keresésében, valamint az igazságosság és a szolidaritás előmozdításában.

Ma minden korábbinál fontosabb, hogy az egyetemek – különösen a katolikus egyetemek – valódi élet- és kutatóközösségekké váljanak, melyek a hallgatókat és az oktatókat a tudás területén megélt testvériségre vezetik, „hogy közösségi tapasztalatot szerezzenek az Igazság öröméről, és elmélyítsék annak jelentését és gyakorlati következményeit.

Amit ma az evangéliumnak és az Egyház tanításának elő kell mozdítania – nemeslelkű és nyitott együttműködésben mindazon pozitív törekvésekkel, amelyek az egyetemes emberi tudat növekedését serkentik –, az a találkozás hiteles kultúrája, sőt mondhatjuk, minden valódi és élő kultúra találkozásának kultúrája, mely a saját ajándékok kölcsönös cseréje révén bontakozik ki az Isten valamennyi teremtménye iránti szeretete által megnyitott világosság terében. Amint XVI. Benedek pápa hangsúlyozta: az igazság »logosz«, amely »dialogoszt«, s így kommunikációt és közösséget teremt” (Ferenc pápa: Veritatis gaudium apostoli konstitúció, 4b).

Valóban, miközben a világban sokan elveszítik lelki és erkölcsi tájékozódási pontjaikat, s az individualizmus, a látszat és a képmutatás fogságába esnek, az egyetem a barátságnak, az együttműködésnek, valamint a belső világunkkal való törődésnek és a reflexiónak par excellence helye. Megszületésekor, a középkorban, alapítói az Igazságot tűzték ki célul. Az oktatóknak és a hallgatóknak célként s egyben életstílusként ma is a közös igazságkeresést kell maguk elé tűzniük, mert – amint Szent John Henry Newman írta – „minden igaz elv túlcsordul Istentől, minden jelenség feléje tart” (Szent John Henry Newman: L’idée d’université [Az egyetem eszméje], Ad Solem, Genève, 2007, 97).

Amit pedig Newman „szelíd fénynek” [kindly light] nevezett, vagyis

a hit világossága, mivel egyesül a szeretet igazságával, nem idegen az anyagi világtól, mert a szeretet mindig testben és lélekben él; a hit világossága megtestesült világosság, amely Jézus fényességes életéből árad. Megvilágosítja az anyagot is, bízik az anyag rendjében; tudja, hogy út vezet benne az egyre nagyobb harmónia és megértés felé.

Ezáltal a tudományos látásnak jót tesz a hit: arra hívja a tudóst, hogy legyen nyitott a valóság iránt, annak teljes, kimeríthetetlen gazdagságában. A hit felébreszti a kritikai érzéket, mert megakadályozza, hogy a kutatás megelégedjék a maga formuláival, és segít annak megértésében, hogy a természet mindig nagyobb. Amikor a hit a teremtés misztériumának csodálatára hív, kitágítja az ész horizontjait, hogy jobban megvilágítsa a világot, amely feltárul a tudományos kutatások előtt” (Ferenc pápa: Lumen fidei enciklika, 34).

Kedves testvéreim, Afrika alapvető módon hozzájárulhat ahhoz, hogy kitáguljanak a remélni nehezen tudó emberiség túlságosan szűk horizontjai. A ti csodálatos földrészeteken a kutatásnak különösen is meg kell nyílnia az interdiszciplináris, nemzetközi és interkulturális perspektívák felé.

Ma sürgető szükségünk van arra, hogy a hitet a mai kulturális színterek és kihívások összefüggésében gondoljuk újra, hogy megmutatkozzék szépsége és hitelessége a különféle környezetekben, különösen azokban, amelyeket igazságtalanságok, egyenlőtlenségek, konfliktusok, valamint anyagi és lelki romlás jellemez.

Egy nemzet nagyságát nem lehet csupán természeti erőforrásainak bősége, sem intézményeinek anyagi gazdagsága alapján megítélni. Valójában egyetlen társadalom sem virágozhat, ha nem az emberek helyes, igazságra nevelt lelkiismeretére épül. Ebben az összefüggésben egyetemetek jelmondata: „Az igazság és az igazságosság szolgálatában” arra emlékeztet benneteket, hogy az emberi lelkiismeret – mint az a belső szentély, ahol az ember Isten megszólító szavát meghallja – az a talaj, amelyre minden társadalom igaz és szilárd alapjait építeni kell. A szabad és szent nyugtalanságban élő lelkiismeretek formálása a feltétele annak, hogy a keresztény hit olyan, teljesen emberi ajánlatként jelenhessen meg, amely képes átalakítani az egyén és a társadalom életét, prófétai változásokat elindítani korunk drámáival és szegénységeivel szemben, és bátorítani egy mindig továbblépő, soha meg nem elégedő istenkeresést.

A lelkiismeretben dolgozzuk ki az erkölcsi ítélőképességet, amellyel szabadon keressük azt, ami igaz és tisztességes.

Amikor a lelkiismeret arra törekszik, hogy megvilágosított és helyes legyen, következetes cselekvés forrásává válik, mely a jó, az igazságosság és a béke felé irányul.

A mai társadalmakban – így Kamerunban is – megfigyelhető azoknak az erkölcsi tájékozódási pontoknak az eróziója, amelyek egykor a közösségi életet irányították. Ennek következtében ma hajlamosak vagyunk felületesen elfogadni olyan gyakorlatokat, amelyeket korábban elfogadhatatlannak tartottunk. Ez a dinamika részben a társadalmi változásokkal, a gazdasági kényszerekkel és azokkal a politikai folyamatokkal magyarázható, amelyek befolyásolják az egyéni és közösségi magatartásformákat. A keresztényeknek, és egészen különösen az afrikai katolikus fiataloknak, nem szabad félniük az „új dolgoktól”. Különösen a ti egyetemetek képezheti egy új humanizmus úttörőit a digitális forradalom összefüggésében, melynek az afrikai kontinens nemcsak a vonzó oldalát ismeri jól, hanem a sötét oldalát is: a környezeti és társadalmi pusztítást, melyet a nyersanyagok és ritkaföldfémek lázas keresése okoz. Ne fordítsátok el tekinteteteket: az igazság és az egész emberiség szolgálatáról van szó! E nevelői erőfeszítés nélkül az uralkodó logikákhoz való passzív alkalmazkodást könnyen összetévesztik majd a hozzáértéssel, a szabadság elvesztését pedig a haladással.

Ez még inkább érvényes a mesterséges intelligencia rendszereinek elterjedésével kapcsolatban, melyek egyre áthatóbban szervezik mentális és társadalmi környezetünket. Mint minden nagy történelmi átalakulás, ez is nemcsak technikai készségeket, hanem olyan humán képzést igényel, amely láthatóvá teszi a gazdasági logikákat, a beépített előítéleteket és azokat a hatalomformákat, amelyek a valóság érzékelését alakítják. A meggyőzésre kialakított digitális közegekben az interakciót annyira optimalizálják, hogy a valós találkozás feleslegessé válik, a hús-vér személyek mássága semlegesítődik, és a kapcsolat puszta funkcionális válasszá redukálódik.

Kedves barátaim, ti viszont valóságos személyek vagytok! A teremtett világnak is van teste, légzése, élete, melyre figyelnünk kell, és amelyet őriznünk kell. „Sóhajtozik és vajúdik” (vö. Róm 8,22), mint mindegyikünk.

Amikor a szimuláció normává válik, az emberi megkülönböztető képesség elsorvad, és társadalmi kapcsolataink önreferenciális körökbe záródnak, amelyek már nem tesznek ki bennünket a valóságnak. Ekkor mintha egymástól elzárt buborékokban élnénk, minden különbözőt fenyegetésként érzékelünk, és elszokunk a találkozástól és a párbeszédtől. Így terjed a polarizáció, így terjednek a konfliktusok, a félelmek, az erőszakos cselekmények. Nem pusztán a tévedés kockázata forog kockán, hanem magának az igazsághoz való viszonynak az átalakulása.

Éppen ezen a területen kötelessége a katolikus egyetemnek kiemelkedő felelősséget vállalnia.

Az egyetem ugyanis nem csupán szaktudást közvetít, hanem ítélőképes elmét és szeretetre, szolgálatra kész szívet formál.

Mindenekelőtt a jövő vezetőit, köztisztviselőit, szakembereit és a társadalom más szereplőit készíti fel arra, hogy a rájuk bízott feladatokat majd becsülettel lássák el, felelősségüket tisztességgel gyakorolják, és tevékenységüket a közjó szolgálatába állítsák.

Kamerun kedves fiai és leányai, kedves hallgatók,

az érthető migrációs tendenciával szemben – mely azt a benyomást keltheti, hogy máshol könnyebben található jobb jövő – mindenekelőtt arra biztatlak benneteket, hogy lelkesen szolgáljátok hazátokat, és az itt megszerzett tudást honfitársaitok javára fordítsátok.

Ez a létértelme egyetemeteknek, melyet harmincöt évvel ezelőtt azért alapítottak, hogy lelkipásztorokat és a társadalomban elkötelezett világiakat képezzen: a bölcsességnek és az igazságosságnak ezekre a tanúira van szüksége az afrikai földrésznek.

Ezzel kapcsolatban szeretném felidézni Szent II. János Pál pápa egyik kifejezését: a katolikus egyetem „az Egyház szívéből született” (Szent II. János Pál: Ex corde Ecclesiae apostoli konstitúció, 1), és részesedik annak azon küldetésében, hogy hirdesse az igazságot, mely szabaddá tesz. Ez a kijelentés mindenekelőtt egy értelmi és spirituális követelményre utal: az igazság keresésére annak minden dimenziójában, abban a meggyőződésben, hogy a hit és az értelem nem ellentétesek, hanem támogatják egymást. Továbbá arra is utal, hogy az egyetem oktatói és hallgatói be vannak vonva az Egyháznak abba a feladatába, hogy „Krisztus örömhírét hirdesse mindenkinek, párbeszédet folytatva a különféle tudományokkal az igazság mind mélyebb megértésének, valamint a személyes és a társadalmi életben való megvalósításának szolgálatában” (Ferenc pápa: Veritatis gaudium apostoli konstitúció, 5).

Korunk kihívásaival szemben a katolikus egyetem egyedülálló és pótolhatatlan helyet foglal el. Gondoljunk ezzel kapcsolatban ennek az intézménynek az úttörőire, akik lerakták azokat az alapokat, amelyekre ti ma építetek; közülük külön is megemlítem Barthélemy Nyom atyát, aki a kilencvenes évek szinte teljes időszakában rektor volt. Az ő példájukat követve legyetek mindig tudatában annak, hogy ez az egyetem – a tudásátadás és a szakmai készségek fejlesztése mellett – az emberi személy teljes körű kibontakozását kívánja szolgálni. A lelki és emberi kísérés a katolikus egyetem identitásának lényegi dimenzióját alkotja.

A spirituális képzés, az egyetemi pasztoráció kezdeményezései és az elmélyülés alkalmai révén a hallgatók meghívást kapnak arra, hogy elmélyítsék lelki életüket, és társadalmi szerepvállalásukat hiteles, szilárd értékek fényében alakítsák. Ily módon, kedves hallgatók, megtanultok országaitok jövőjének, valamint egy igazságosabb és emberibb világnak az építőivé válni.

Kedves oktatók, szerepetek központi jelentőségű. Ezért arra biztatlak benneteket, hogy éljétek meg azokat az értékeket, amelyeket közvetíteni kívántok: mindenekelőtt az igazságosságot és a méltányosságot, a feddhetetlenséget, a szolgálatkészséget és a felelősségvállalást. Afrikának és a világnak olyan emberekre van szüksége, akik elkötelezik magukat az evangélium szerinti élet mellett, és tudásukat a közjó szolgálatába állítják. Ne áruljátok el ezt a nemes eszményt! Ne csak szellemi vezetők legyetek, hanem példaképek is, akiknek tudományos igényessége és személyes becsületessége neveli hallgatóik lelkiismeretét. Afrika ugyanis rászorul arra, hogy megszabaduljon a korrupció csapásától. Egy fiatalban ennek a tudatnak már tanulmányai évei alatt meg kell szilárdulnia, nevelőinek és tanárainak erkölcsi következetessége, önzetlensége és koherens életvitele révén. Nap mint nap rakjátok le azokat az alapokat, amelyek nélkülözhetetlenek a következetes erkölcsi és értelmiségi identitás felépítéséhez. Az igazságról való tanúságtétellel – különösen az ideológiák és divatok illúzióival szemben – olyan környezetet teremtetek, ahol a tudományos kiválóság természetes módon egyesül az emberi egyenességgel.

Hölgyeim és Uraim,

az egyetemi közösséget elsősorban az alázat erényének kell áthatnia. Bármilyen legyen is a szerepünk vagy az életkorunk, mindig emlékeznünk kell arra, hogy mindannyian tanítványok vagyunk,

vagyis tanulótársak az egyetlen Mester mellett, aki annyira szerette a világot, hogy életét adta érte. Köszönetet mondok nektek, és szívből adom rátok áldásomat!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír