XIV. Leó pápa katekézise: Fedezzük fel újra a II. vatikáni zsinatot s annak dokumentumait!

A Szentatya több nyelven is összefoglalta katekézisét, majd üdvözölte a jelenlévő hívőket. Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és az apostoli áldással zárult.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!

A jubileumi év után, melynek során Jézus életének misztériumain elmélkedtünk, ma új katekézissorozatot kezdünk, amelyet a II. vatikáni zsinatnak és dokumentumai újraolvasásának szentelünk. Ez kiváló alkalom arra, hogy újra felfedezzük eme egyházi esemény szépségét és jelentőségét. Szent II. János Pál pápa a 2000. évi jubileum végén így fogalmazott: „Különleges kötelességemnek érzem, hogy rámutassak a zsinatra mint arra a nagy kegyelemre, amelyben az Egyház a huszadik században részesült.” [1]

A nikaiai zsinat évfordulójával együtt 2025-ben a II. vatikáni zsinat hatvanadik évfordulójáról is megemlékeztünk. Bár nem túl hosszú idő választ el bennünket ettől az eseménytől, az is igaz, hogy a II. vatikáni zsinat püspökeinek, teológusainak és hívőinek nemzedéke ma már nincs velünk. Ezért miközben feladatunknak érezzük, hogy ne engedjük kialudni a zsinat prófétai tüzét, és továbbra is keressük, miképpen valósíthatjuk meg felismeréseit, fontos, hogy újra közelről ismerjük meg, és ne hallomásból szerzett értesülések vagy a hozzá fűzött értelmezések alapján tegyük ezt, hanem dokumentumainak újraolvasásával és tartalmuk átgondolásával. Hiszen arról a tanítóhivatalról van szó, amely ma is sarkcsillagként ragyog az Egyház útja számára. Amint XVI. Benedek tanította: „Az évek múlásával a dokumentumok nem veszítettek időszerűségükből; tanításuk különösen is megvilágító az Egyházban és a mai globalizált társadalomban felmerülő új kérdéseket illetően.” [2]

Amikor Szent XXIII. János pápa 1962. október 11-én megnyitotta a zsinatot, úgy beszélt róla, mint egy az egész Egyház számára tündöklő nap hajnaláról.

Az összes földrész egyházaiból érkezett nagyszámú zsinati atya munkája valóban egy új egyházi korszak felé egyengette az utat.

A huszadik századi gazdag biblikus, teológiai és liturgikus reflexiót követően a II. vatikáni zsinat újra felfedezte annak az Istennek az arcát, aki Atyaként Krisztusban arra hív bennünket, hogy gyermekei legyünk; Krisztusnak, a nemzetek világosságának fényében az Egyházat mint a közösség misztériumát, valamint az Isten és népe közötti egység szentségét szemlélte; jelentős liturgikus reformot indított el, melynek középpontjába az üdvösség misztériumát, valamint Isten egész népének tevékeny és tudatos részvételét állította. Abban is segített, hogy megnyíljunk a világ felé, s a párbeszéd és a saját felelősségünk vállalása révén felismerjük a modern kor változásait és kihívásait, olyan Egyházként, amely ki akarja tárni karját az emberiség felé, visszhangozni kívánja a népek reményeit és aggodalmait, s együtt kíván munkálkodni egy igazságosabb és testvériesebb társadalom építésén.

A II. vatikáni zsinatnak köszönhetően „az Egyház mintegy szóvá, üzenetté és párbeszéddé válik” [3]: elkötelezi magát amellett, hogy az ökumenizmus, a vallásközi párbeszéd és a jóakaratú emberekkel folytatott párbeszéd útján keresse az igazságot.

Ennek a szellemiségnek, ennek a belső magatartásnak kell jellemeznie lelki életünket és az Egyház pasztorális tevékenységét, mert teljesebben meg kell még valósítanunk az egyházi reformot a szolgálatiság szempontjából, és a mai kihívások tekintetében

továbbra is az idők jeleinek élesszemű értelmezőinek, az evangélium örömteli hirdetőinek, az igazságosság és a béke bátor tanúinak kell maradnunk.

Albino Luciani, a későbbi I. János Pál pápa, Vittorio Veneto püspökeként a zsinat kezdetén prófétai szavakkal ezt írta: „Ma is arra van szükség, hogy ne annyira szervezeteket, módszereket vagy struktúrákat valósítsunk meg, hanem egy mélyebb és szélesebb körű életszentséget. […] Elképzelhető, hogy egy zsinat kiváló és bőséges gyümölcsei csak évszázadok múltán válnak láthatóvá, ellentétek és kedvezőtlen helyzetek fáradságos leküzdése árán érnek be.” [4] A zsinat újrafelfedezése tehát – amint Ferenc pápa kijelentette – segít abban, hogy „visszaadjuk az elsőbbséget Istennek, és egy olyan Egyháznak, amely őrülten szereti Urát és az általa szeretett összes embert” [5].

Testvéreim, amit Szent VI. Pál a zsinati atyáknak mondott a munka lezárásakor, ma is biztos iránytű számunkra; azt mondta, hogy elérkezett az indulás órája: el kell hagynunk a zsinati összejövetelt, hogy az emberiség elé menjünk, és elvigyük neki az evangélium örömhírét, annak tudatában, hogy olyan kegyelmi időszakot éltünk meg, amelyben a múlt, a jelen és a jövő sűrűsödik össze: „A múlt: mert itt Krisztus Egyháza gyűlt egybe, a maga hagyományával, történelmével, zsinataival, egyháztanítóival és szentjeivel. […] A jelen: mert most elválunk egymástól, hogy elinduljunk a mai világ felé, annak nyomorúságaival, fájdalmaival és bűneivel, ugyanakkor csodálatos vívmányaival, értékeivel és erényeivel is. […] Végül a jövő: a népek sürgető felhívásában a nagyobb igazságosságra, vágyukban a béke iránt, a tudatos vagy tudattalan szomjúságukban egy magasabb rendű élet után: pontosan azon élet után, amelyet Krisztus Egyháza tud és akar adni nekik.” [6]

Ez ránk is érvényes. Amikor közelebbről megismerjük a II. vatikáni zsinat dokumentumait, s újra felfedezzük prófétai tüzüket és időszerűségüket, az Egyház életének gazdag hagyományát fogadjuk be, ugyanakkor kérdéseket teszünk fel a jelenről, és felelevenítjük annak örömét, hogy

a világ elébe sietünk, hogy elvigyük neki Isten országának, a szeretet, az igazságosság és a béke országának evangéliumát.

JEGYZETEK
[1] Szent II. János Pál pápa: Novo millennio ineunte apostoli levél a 2000. esztendő nagy jubileuma végén (2001. január 6.), 57.
[2] XVI. Benedek pápa: Első üzenet a választó bíborosokkal bemutatott mise után (2005. április 20.).
[3] Szent VI. Pál: Ecclesiam suam enciklika arról, hogy miként kell a katolikus egyháznak ma küldetését teljesítenie (1964. augusztus 6.), 67.
[4] Albino Luciani – Giovanni Paolo I: Note sul Concilio [Jegyzetek a zsinatról,], in Opera omnia, vol. II, Vittorio Veneto 1959–1962. Discorsi, scritti, articoli, Messaggero, Padova, 1988, 451–453.
[5] Ferenc pápa: Homília a II. vatikáni zsinat megnyitásának 60. évfordulóján (2022. október 11.).
[6] Szent VI. Pál pápa: Üzenet a zsinati atyákhoz (1965. december 8.).

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír