XIV. Leó pápa katekézise: A hierarchikus dimenzió lényegileg hozzátartozik az Egyházhoz

Mai beszédének témája: A Lumen gentium dogmatikus konstitúció – Az apostolok alapjára épülve. Az Egyház a maga hierarchikus dimenziójában. A Szentatya több nyelven is összefoglalta katekézisét, majd üdvözölte a jelen lévő hívőket. Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és az apostoli áldással zárult.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!

Folytatjuk a II. vatikáni zsinat dokumentumairól szóló katekéziseket. Az Egyházról szóló Lumen gentium dogmatikus konstitúciót (LG) magyarázzuk. Miután az Egyházat mint Isten népét mutattuk be, ma annak hierarchikus formáját vesszük szemügyre.

A Katolikus Egyház az apostolokban találja meg alapját. Krisztus azt akarta, hogy ők misztikus testének élő oszlopai legyenek. Az Egyház hierarchikus dimenzióval rendelkezik, mely az összes tag egységének, küldetésének és megszentelődésének szolgálatában áll. Ez a szent rend maradandó módon az apostolokra van alapozva (vö. Ef 2,20; Jel 21,14), mint Jézus feltámadásának hiteles tanúira (vö. ApCsel 1,22; 1Kor 15,7), akiket maga az Úr küldött a világba (vö. Mk 16,15; Mt 28,19). 

Mivel az apostolok arra kaptak meghívást, hogy hűségesen őrizzék a Mester üdvözítő tanítását (vö. 2Tim 1,13–14), szolgálatukat olyan férfiakra ruházták át, akik Krisztus visszatéréséig továbbra is megszentelik, kormányozzák és tanítják az Egyházat, s akik „az apostolok nyomába lépnek lelkipásztori feladatukban” (KEK 857).

Ez az apostoli utódlás, mely az evangéliumban és a hagyományban gyökerezik, részletesebb kifejtést nyer a Lumen gentium III. fejezetében, amelynek címe: Az Egyház hierarchikus alkotmánya, különösen a püspökség. A zsinat azt tanítja, hogy a hierarchikus struktúra nem emberi alkotás, mely az Egyház mint társas valóság belső szervezetét szolgálná (vö. LG 8),

hanem isteni alapítás, amely arra irányul, hogy Krisztusnak az apostolokra bízott küldetését az idők végéig továbbadja.

Az a tény, hogy ezt a témát a III. fejezet tárgyalja, miután az első két fejezet az Egyház voltaképpeni lényegéről szólt (vö. Acta Synodalia III/1, 209–210), nem jelenti azt, hogy a hierarchikus alkotmány az Isten népéhez képest későbbi összetevő volna: amint az Ad gentes határozat megjegyzi, „az apostolok lettek az új Izrael csírái és egyben a szent hierarchia kiindulópontjai” (5. pont), mint a Krisztus húsvétja által megváltottak közössége, melyet Isten a világ üdvösségét szolgáló eszköznek szánt.

A zsinat szándékának megragadásához érdemes figyelmesen elolvasni a Lumen gentium III. fejezetének címét, amely kifejezi az Egyház alapvető struktúráját, amelyet az Atyaistentől a Fiú által kapott, és amely a Szentlélek kiáradásával lett teljessé. A zsinati atyák nem akarták az Egyház intézményi összetevőit úgy bemutatni, ahogyan azt az „alkotmány” főnév a szó modern értelemében sugallhatná. A dokumentum inkább

a „szolgálati, azaz hierarchikus papságra” összpontosít, amely „nemcsak fokozatilag, hanem lényegileg különbözik” a hívők egyetemes papságától,

és a szöveg emlékeztet arra, hogy ezek „egymásra vannak rendelve; mert mindegyik a maga sajátos módján Krisztus egy papságából részesedik” (LG 10). A zsinat tehát arról a szolgálatról szól, amelyet szent hatalommal felruházott férfiaknak adnak át (vö. LG 18) az Egyház szolgálatára: részletesebben szól a püspökségről (LG 18–27), azután tárgyalja az áldozópapságot (LG 28) és a diakonátust (LG 29) mint az egyetlen egyházi rend szentségének fokozatait.

A „hierarchikus” melléknévvel tehát a zsinat a Jézusnak, a jó pásztornak a cselekvésébe ágyazódó apostoli szolgálat szent eredetére, valamint annak belső kapcsolataira kíván utalni. Elsősorban a püspökök, és rajtuk keresztül a papok és a diakónusok kaptak feladatokat (latinul munera),

melyek arra késztetik őket, hogy „mindazok szolgálatára legyenek, akik Isten népéhez tartoznak”, s így ők „szabadon és rendezetten törekedve ugyanarra a célra, eljussanak az üdvösségre” (LG 18).

A Lumen gentium több ízben és hatékony módon emlékeztet ennek az apostoli küldetésnek a testületi és közösségi jellegére, hangsúlyozva, hogy „az a hivatal, amelyet az Úr népe pásztoraira bízott, igazi szolgálat, melyet a Szentírásban hangsúlyosan »diakóniának«, azaz szolgálatnak neveznek” (LG 24). Így érthető, hogy Szent VI. Pál a hierarchiát olyan valóságként mutatta be, amely „Krisztus szeretetéből született, hogy teljesítse, folytassa és biztosítsa a hit, az életpéldák, az előírások és a karizmák azon kincstárának sértetlen és termékeny továbbadását, amelyet Krisztus az ő Egyházára hagyott” (Beszéd, 1964. szeptember 14., Acta Synodalia III/1, 147).

Kedves testvéreim, kérjük az Urat, hogy küldjön Egyházának olyan szolgákat, akik az evangéliumi szeretet tüzétől égnek, minden megkeresztelt javának szentelik magukat, és bátor misszionáriusok a világ minden táján.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír