Leó pápa hazatér. Vissza arra a kontinensre, ahol több mint húsz éven át előbb misszionáriusként, majd püspökként szolgált. Peru – a november 6-án kezdődött, előbb Uruguayba és Argentínába vezető apostoli út utolsó és leghosszabb állomása – nem a szülőhazája Robert Francis Prevostnak, aki az első Amerikai Egyesült Államokban született pápának, azonban
második hazájának, szíve szerinti hazájának tekinthető.
Ezt bizonyították az első szavak is, amelyeket XIV. Leó néhány perccel megválasztása után mondott. Amikor a Szent Péter-bazilika központi erkélyéről köszöntötte az összegyűlt tömeget és a közvetítést világszerte követő híveket, először olaszul – ahogyan Róma püspökéhez illik –, majd spanyolul szólt, hogy külön is köszöntse „szeretett perui chiclayói egyházmegyéjét, ahol egy hűséges nép kísérte püspökét, megosztotta hitét, és oly sokat, oly sokat adott azért, hogy továbbra is Jézus Krisztus hű Egyháza maradjon”.
Ebben az értelemben a perui állomás hazatérést jelent, alkalmat annak a kapcsolatnak a felidézésére, amely soha nem szakadt meg a „bárányszagú” misszionárius püspök és népe között. Hogy a pápa mennyire fontosnak tartotta ezt az utazást, az a közelmúltban, a Gemelli-klinikán történt kórházi kezelése napjaiban is nyilvánvalóvá vált. A következő napok tehát az emlékezés jegyében telnek majd, és felüdítő hazatérést jelentenek annak ellenére, hogy a tizenkét napos utazás fárasztó lesz: tizenhárom repülőgépes és két helikopteres utazással.
Mindazonáltal leegyszerűsítő lenne az utat kizárólag ezekkel a szempontokkal magyarázni vagy értelmezni: hiszen nem „hazafias zarándoklatról” van szó. Mindenekelőtt azért, mert Leó pápa két másik országot is felkeres, amelyeket egyaránt jellemeznek közös és egymástól eltérő problémák és helyzetek. Másrészt a hazatérésként való értelmezés nem szoríthatja háttérbe azokat az üzeneteket, amelyeket a pápa ezekre a földekre visz:
mindenekelőtt azért érkezik, hogy megerősítse a hitben az ott élő keresztény népet, és újra lendületet adjon a közelségből, gyengédségből, közösségvállalásból, a legszegényebbek támogatásából és egy igazságosabb társadalom közös építéséből álló evangelizáló küldetésnek.
Azzal a stílussal, amely püspökként is jellemezte, mint a Covid-járvány időszakában, amikor Callao apostoli kormányzójaként szolidaritási hálózatot szervezett, és élelmiszert, vizet, gyógyszereket juttatott el a lakosságnak, valamint azoknak az illegális munkavállalóknak, akik a korlátozások miatt pénz és élelem nélkül otthonaikba zárva maradtak. Az emberek ma is úgy emlékeznek ezekre a segítségekre, mint „Isten válaszára” a fohászaikra.
Uruguayban Leó a latin-amerikai kontinens egyik „legeurópaibb” országával találkozik majd. Az ország történelmére hosszú idő óta a stabilitás és a demokrácia jellemző, ugyanakkor a szekularizáció nem mindig nyitott a vallások pozitív és nyilvános szerepére. Egy éve vezették be az eutanáziáról szóló törvényt.
Argentínában, Ferenc pápa szülőhazájában, ahová ő 2013-as megválasztása után nem tért már vissza, Leó pápa egy erősen megosztott társadalommal és jelentős társadalmi kihívásokkal találkozik majd. Ezek egy olyan kontinens jellemzői, ahol erősen jelen van a szegénység, és nagy a távolság a kevés gazdag és a sok szegény között.
XIV. Leó az Egyház társadalmi tanítása szerint beszél majd az igazságosságról. Nem azért, hogy szembeforduljon ezzel vagy azzal a kormánnyal – Péter utóda nem politikusként járja a világot –, hanem azért, hogy a megosztottsággal szemben az egységre és egy igazságosabb, befogadóbb társadalom felépítésére hívjon. Olyan társadaloméra, amely
figyelembe veszi a legutolsók, illetve a legszélsőbb perifériákon élők szükségleteit,
mint például az amazóniai népekét, amelyek elhagyatottnak érzik magukat, de Pucallpában a pápa felkeresi őket.
A Leó pápa által Latin-Amerikába hozott üzenet alapvető tartalmát jól összefoglalja a három állomásra választott három jelmondat: Uruguayban „Nagy örömet hirdetek nektek”; Argentínában „„Isten hozott mindenkit. Menjetek, és hirdessétek!”; Peruban pedig „Nyissuk meg szívünket”.
Felhívás ez a hitre és az evangelizáló küldetésre, az egység és a találkozás előmozdítása érdekében.
A következő napokban központi szerepet kap majd ezen országok rejtett kincseinek bemutatása:
számos szent és boldog, akik a különböző környezetekben inkulturálták Krisztus üzenetét, és a népi vallásosság, amely alapvető szerepet tölt be a latin-amerikai népek hitéletében.
Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria