XIV. Leó pápa a Maison Bakhita központban: Senki sem olyan szegény, hogy ne tudna mit adni

Az igazgatónő köszöntő szavai után egy afgán menekült, az À Bras Ouverts Egyesület egyik gondozottja és az Aux Captifs la Libération Egyesület egyik gondozottja tett tanúságot.

A Szentatya ezt követően mondta el köszöntőbeszédét, melyben hangsúlyozta, hogy a szegények a keresztények számára nem pusztán egy társadalmi csoportot jelentenek, hanem magát Krisztus testét. Arra buzdított, hogy vegyük észre azokat, akiket mások nem vesznek észre, tartsuk tiszteletben minden ember végtelen méltóságát, és az egymással való törődés révén tegyük emberibbé a világot. Kiemelte, hogy minden találkozásban megvalósulhat az ajándékok kölcsönös cseréje, hiszen „senki sem olyan szegény, hogy ne tudna mit adni, és senki sem olyan gazdag, hogy ne tudna mit kapni”.

A találkozó végén ajándékcserére, a Miatyánk elimádkozására és áldásra került sor.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Örülök, hogy veletek kezdhetem második párizsi napomat, ebben a házban, amely az egész város előtt arról tanúskodik, hogy lehetséges méltóságban és békében találkozni és együtt élni. Köszönetet mondok a párizsi főegyházmegyének, a scalabriniánus nővéreknek, valamint minden munkatársnak és önkéntesnek, akik élettel töltik meg ezt a helyet, és azokat szolgálják, akik itt befogadásra, meghallgatásra, képzésre és barátságra találnak. Szeretnék külön köszönetet mondani azoknak, akik megosztották velünk tanúságtételüket.

Kísérő és társadalmi integrációs központotok neve, mely Szent Bakhitára utal, arra ösztönöz bennünket, hogy felismerjük a nők alapvető szerepét a szeretet civilizációjának építésében, amely alternatívát jelent azzal a kultúrával szemben, amely felbomlasztja a közösségeket, a városokat pedig a magány betegségébe taszítja. Ha jól megnézzük,

az Egyház és az emberiség történelmét nem azok írják, akik látszólag győznek azzal, hogy érvényesítik akaratukat és elfoglalják a teret, hanem azok, akik „teret adnak”, békefolyamatokat indítanak el, bizalmat ébresztenek és az életre bátorítanak.

Nem pusztán érzelmekről van szó, hanem árral szemben meghozott döntésekről és befektetésekről, amelyeknek egyre világosabban felismerjük közéleti jelentőségét és a jövő bennük rejlő ígéretét. Szent Bakhita arra kötelez bennünket, hogy vegyük észre azokat, akiket nem vesznek észre, szabadítsuk fel azokat, akiket ma a gazdaság és a kultúra rabszolgaságba taszít, és tartsuk tiszteletben minden testvérünk végtelen méltóságát, akikben maga Jézus kopogtat ajtónkon.

Kedves barátaim, „a valóság az, hogy a keresztények számára a szegények nem szociológiai kategóriát jelentenek, hanem magát Krisztus testét. Nem elegendő ugyanis általánosságban megfogalmazni Isten megtestesülésének tanítását; ahhoz, hogy valóban belépjünk ebbe a misztériumba, pontosítanunk kell, hogy az Úr éhező, szomjazó, beteg és bebörtönzött testté lesz” (Dilexi te apostoli buzdítás, 110). A szegény és megfeszített Krisztus azokban a férfiakban és nőkben engedi, hogy találkozzunk vele és szeressük őt, akik arra hívnak bennünket, hogy lépjünk ki önmagunkból, és merjük vállalni a szeretetet.

Testvéreim, elköteleződéseteket az a fontos felismerés ösztönzi, hogy minden találkozásban megújul az ajándékok cseréje.

Senki sem olyan szegény, hogy ne tudna mit adni; senki sem olyan gazdag, hogy ne tudna mit kapni. Bőséges élet van ott, ahol határok közé szorított létünk megnyílik mások titokzatos jelenléte előtt, akikben maga a legfőbb Másik, az élet Istene jön közel hozzánk.

Ez nem tagadja azt a fáradságot, amelyet a bűn hozott a történelembe, hanem segít, hogy ne maradjunk annak foglyai. Mi azt hirdetjük, hogy a megváltás lehetséges, már elkezdődött, folyamatban van, és minket is bevon, mint Krisztus testének élő tagjait.

És ne feledjük: „A szem nem mondhatja a kéznek: »Nincs rád szükségem« vagy a fej a lábnak: »Nincs rád szükségem.« Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek” (1Kor 12,21–22). Ezeket a szavakat Szent Pál a korintusi keresztényekhez intézte, akik korának egyik leggazdagabb és legpezsgőbb nagyvárosában éltek. Ott az evangéliumot különböző származású és társadalmi helyzetű emberek fogadták be, köztük sok szegény és rabszolga (vö. 1Kor 1,26–29), ahogyan ma közületek is néhányan.

Isten azonban – írja ugyancsak Pál apostol – úgy alkotta meg a testet, hogy azt, amelyikből kevesebb néz ki, nagyobb tisztességgel vette körül, hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással” (1Kor 12,24–25).

Köszönöm tehát munkátokat, és mindazokét, akik Franciaország-szerte hasonló intézményekben végzik ezt a szolgálatot. Továbbra is tegyetek tanúságot az egymással való törődésről, amely a testvéri befogadás, a képzési folyamatok és a várossal folytatott párbeszéd révén felemeli a lelket és emberibbé teszi a világot. Járjon közben értetek Szent Bakhita, és járjanak közben a szeretet nagy tanúi, akik jelentős mértékben alakították az Egyház jelenlétét Franciaországban, különösen a nagy változásokat hozó, viszontagságos időszakokban.

Köszönöm! Az Úr áldjon meg benneteket!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír