XIV. Leó pápa példaképe Szent Ágoston, a szerzetes – Az ágostonos lelkiségről (1. rész)

Szent Ágostont jó esetben minden középiskolát végzett ember ismeri, hiszen a kilencedik osztályos irodalmi szöveggyűjteményben is szerepelnek részletek Szent Ágoston Vallomásaiból, amelyet műfajteremtő jellege miatt az első önéletírásnak szoktak nevezni. Aki rendszeresen imádkozza az imaórák liturgiáját, a zsolozsmát, annak az olvasmányos imaórából nem ismeretlenek Szent Ágoston zsoltárkommentárjai és homíliái, melyek a bibliai szövegek után a leggyakoribbak a zsolozsmában. A legtöbb teológus is az egyháztanítót látja benne, aki kegyelemközpontú gondolataival sok hittitok kifejtését és megértését megalapozta. A legkevesebb szó talán Ágostonról, a szerzetesről esik – arról az életállapotról, amely mindenre hatással van, amit csak mondott, tett és írt.

Ágoston a 4–5. század fordulóján élete nagy részét Észak-Afrikában töltötte. Édesanyja, Mónika, akit később az Egyház szentté is avatott, indította el a hit útján, de otthoni tanulmányai után végül Itáliában, Szent Ambrus püspökön keresztül találkozott igazán Jézus személyével és a keresztény hitrendszer szépségével. Itáliai évei után hazatért, már mint megkeresztelt ember, és szülővárosában, a ma Algériában található Thagastéban kezdett szerzeteséletet néhány társával. Érdekes észrevennünk, hogy

ekkoriban még fel sem merült benne a papság gondolata, főleg nem a püspökségé. Szerzetesként élte a mindennapjait, ahogy rendtársa, Possidius leírja: „Istennek élt, böjt, ima és jó cselekedetek közepette, éjjel-nappal az Úr törvényén elmélkedve.”

Egy, a szerzetesközössége iránt érdeklődő fiatal szeretett volna találkozni vele a szomszédos városban, Hippóban. Ezért Ágoston odautazott, hogy a hivatásában való eligazodásában segítse őt. De mire Hippo városába érkezett, híre már megelőzte – a helyi püspök, Valerius magához hívatta, és hamarosan pappá is szentelte, közfelkiáltással. Ágoston ezután már nem térhetett vissza eredeti monostorába, ezért ott, Hippóban alakította ki az új monostort, és írta meg reguláját, ahol később, Valerius halála után mint a város püspöke élt, egészen haláláig.

Ágoston egyik hagyományos elnevezése Doctor Gratiae, azaz „a kegyelem tanítója”. Szép látni, hogy szerzeteséletében is mindig az Isten kegyelmét helyezte előtérbe

– engedte, hogy ne maga dolgozzon ki egy újfajta szerzetesi életformát, hanem a Gondviselés útjait követve Isten akaratát építette be szerzetesi életébe és szolgálatába.

Az ágostoni szerzetességnek ma is egyik legfőbb vonása ez az érzékenység a Gondviselésre, amiből rugalmasság és lelki tágasság fakad. Mint ahogy egykor Ágostonnak, az ágostoni regulát követő mai szerzeteseknek sincs sajátos tevékenységük, minden tevékenységre nyitottak, akárcsak Ágoston, aki, ha kellett, főpap volt, egyházszervező, misszionárius, tanító, hittudós, lelkiatya, elöljáró, testvér. Mert

Ágoston egész teológiája, szerzetessége sem hasznosságközpontú: ahogy életszabályának, regulájának első mondatában írja, nem egy tevékenység ellátása a cél: „Először is azért gyűltetek össze a monostorban, hogy egy szív, egy lélek legyetek Istent keresve.”

Így ennek az ágostoni rugalmasságnak a hátterében ez az egységre törekvés áll: egységre törekvés Istennel és egymással. Ennek útja pedig a szeretet, amely egységre vezet Istennel és a felebarátommal is. Ezért is szokták Ágostont a kezében az Isten és az emberek iránti szeretettől égő szívvel ábrázolni, ami bekerült Leó pápa címerébe is. Ez a szeretet, amely egységet és családiasságot teremt bármilyen emberi közösségben, az ágostoni regulát követő mai szerzetesközösségeknek is az egyik ismertetőjegyük. Ebbe a szeretetbe, akár lelkipásztori munkájukkal, igyekeznek bevonni minden rájuk bízott embert.

A kegyelem elsődlegességén, az egységen és a szereteten túl az ágostoni szerzetességnek mindig is fontos eleme volt az úgynevezett correctio fraterna, azaz a testvéri jobbító szándék. Összetett kifejezés ez, amelyet Ágoston hosszan tárgyal életszabályában. Hiszen ebben a kifejezésben egyszerre van ott a testvéri egység alapvetősége, az igazság fontossága, a valóság komolyan vétele, a bűnbánat szükségessége és az egymás iránti felelősség. Ezek mind-mind olyan értékek, amelyek kiemelt fontosságot kapnak az ágostonos lelkiségben, és amelyek jó esetben a szeretettel körülbástyázott őszinteség és bűnbánat szellemiségét, valamint a bűnbocsánat örömhírét tudják jelenvalóvá tenni egy közösség életében, mint ahogyan az egykor volt Ágoston monostorában.

Ez az az ágostonos lelkiség, amely már fiatal korában megragadta a későbbi XIV. Leó pápa szívét, és meghallotta a hívást Jézus és Szent Ágoston követésére.

Annak az Ágostonnak a lábnyomába lépett, akinek tulajdonképpen az életútját is bejárta, egyszerű szerzetestestvértől egészen a főpapságig.

Nekünk pedig jó észrevennünk, hogy nem tudja, és nem is szeretné elhagyni ágostoni gyökereit: tetteiből, szavaiból sugárzik Szent Ágoston kegyelemközpontú, egységre és érzékenységre törekvő családiassága és szeretete. Elég csak péteri szolgálatának ünnepélyes megkezdésekor mondott beszédének talán egyik legszebb mondatát újraolvasnunk ilyen ágostonos szemmel: „Minden érdem nélkül választottak meg, félve és remegve, úgy jövök hozzátok, mint egy testvér, aki hitetek és örömötök szolgája akar lenni, veletek járva Isten szeretetének útján, aki azt szeretné, hogy mindannyian egy családban egyesüljünk."

Szerző: Boldvai M. Bertalan premontrei szerzetes

Fotó: Wikipedia

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. május 25-i számában jelent meg.