A gép a nyugat-indiai Ahmedabadban szállt fel csütörtökön, és London Gatwick repülőtere lett volna a végcélja. A Boeing 787-8 Dreamliner gép lakott területen zuhant le nem sokkal felszállás után; a pilóta jelezte a központnak, hogy nem tud emelkedni a gép. Az orvosi felsőoktatási intézmény épületében mintegy ötven ember vesztette életét.
XIV. Leó pápa nem sokkal a tragédia után részvétet nyilvánított a gyászoló családoknak, az elhunytak szeretteinek. „Mélységesen elszomorított az Air India repülőgépet Ahmedabad közelében ért tragédia” – áll a táviratban, amelyet Pietro Parolin bíboros államtitkár látott el kézjegyével. Leó pápa imáiról biztosította a sérülteket, imádkozik gyógyulásukért; az elhunytak lelkét pedig a Mindenható Isten irgalmába ajánlja.
Az Air India járatán 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár utazott. Az utasok között 217 felnőtt, 11 gyermek és 2 csecsemő volt a Reuters hírügynökség értesülései szerint.
Az indiai miniszterelnök, Narendra Modi szívszaggatónak nevezte a szerencsétlenséget, melyre „nincsenek szavak”, „megdöbbentett és elszomorított bennünket” – mondta, és részvétét fejezte ki minden érintettnek. A miniszterelnök június 13-án, pénteken reggel a helyszínre utazott, ahol a kórházban fekvő sérülteknél is látogatást tett.
Keir Starmer brit miniszterelnök közleményt adott ki a tragédia kapcsán. Az Egyesült Királyságban 1,9 millió indiai származású ember él a 2021-es népszámlálás adatai szerint.
A repülőgép-szerencsétlenséget egy férfi csodával határos módon túlélte: a 40 éves indiai származású brit állampolgár a gépnek egy olyan pontján ült, amelyet kisebb mértékben érintett a becsapódás. Vishwashkumar Ramesh nős, egy négyéves kisfiú édesapja. Egyik bátyja szintén a gépen utazott, ő valószínűleg életét vesztette.
Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztőség; BBC News
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
(vn)
Kapcsolódó fotógaléria