A Szentatya mély szomorúsággal értesült a tragikus földrengésről, amely Kolumbia több területét súlyosan érintette, haláleseteket és számos sérülést okozva, valamint komoly anyagi károkat eredményezve; többek között számos templom is megsérült – olvasható a táviratban.
A Szentatya imádkozik az elhunytak örök nyugalmáért, és az Úrhoz fordul a tragédiában megsérültek mielőbbi felépüléséért. XIV. Leó pápa szívből jövő részvétét fejezi ki azon családoknak, akik mély fájdalommal gyászolják szeretteik elvesztését. Lelki közelségéről biztosítja őket, és háláját fejezi ki mindazoknak, akik nagylelkű odaadással dolgoznak az áldozatok felkutatásán, mentésén és megsegítésén.
A Boldogságos Szűz Mária közbenjárására arra kéri az Urat, hogy árassza el a szeretett kolumbiai népet a lelki erő és a keresztény remény ajándékaival, és szívből adja rájuk apostoli áldását.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria