XIV. Leó pápa sajtótájékoztatója a visszaúton Rómába: Én is kapok az emberek hitéből!

XIV. Leó pápa – 2026. november 19., csütörtök | 21:20

November 16-án délután Limából Rómába tartva a repülőn, pápasága hetedik külföldi apostoli útjának végén, a Szentatya angolul, spanyolul és olaszul válaszolt a vele együtt utazó újságírók kérdéseire.

A beszélgetés főbb témái: Az apostoli út tapasztalatai, az emberi kultúrák gazdagsága, a népek hite és a Magnifica humanitas üzenete. A pápa egészségi állapota, műtétje, felépülése és a jövőbeli apostoli utak. Az uruguayi egyház tanúságtétele és a kis keresztény közösségek jelentősége. Az argentínai politikai és társadalmi helyzet, a megosztottság leküzdése, a kiengesztelődés és a közjó szolgálata. A társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység, a javak igazságosabb elosztása és az egyház társadalmi tanítása. A perui hívők szeretete, a hit öröme és a pápalátogatás gyümölcseinek továbbvitele. Az egyházi visszaélések áldozatainak kísérése, az igazságszolgáltatás és a megelőzés. Az amazóniai papi hivatások helyzete, a házas férfiak pappá szentelésének kérdése és az egyház egysége. A pápa amerikai és perui kötődése, valamint a lehetséges jövőbeli látogatások. A lelki visszaélések egyházjogi kezelése, a Traditionis custodes alkalmazása és a bíborosi kinevezések. A párbeszéd, a hídépítés és a kiengesztelődés szükségessége a politikai életben.

Az alábbiakban a teljes sajtótájékoztató leiratának magyar fordítását közreadjuk.

Matteo Bruni (a Szentszék sajtóirodájának igazgatója):

– Jó napot kívánok mindenkinek, jó napot kívánok, Szentatya! Az első, amit az újságírók nevében is szeretnék mondani Önnek, a köszönet: köszönjük ezt az utat, melynek során lehetővé tette számunkra, hogy felfedezzük e föld sokszínűségét, e föld rendkívüli változatosságát, de azoknak a népeknek a nagy sokféleségét is, amelyekkel találkoztunk; és megtapasztalhattuk szeretetüket, hitüket, az egyház iránti szeretetüket, és természetesen az Ön iránti szeretetüket is, különösen Chiclayóban… És azt a hitet is láthattuk, amely a nagy megpróbáltatások közepette reménnyé válik; erről beszélt is nekünk az elmúlt napokban. De talán Ön is szeretne néhány szót szólni hozzánk, mielőtt átadnánk…

XIV. Leó pápa:

[Angolul]

– Angolul kezdem. Jó napot kívánok mindenkinek! Örülök, hogy látom Önöket, és köszönöm a munkájukat, amellyel kísértek bennünket ezen az úton. Remélem, nem fárasztottam ki túlságosan Önöket. Úgy gondolom, sok szempontból csodálatos út volt. Három ország, három nagyon különböző ország, melyeknek mégis vannak közös vonásaik, nem csupán a nyelvet illetően. Ugyanakkor nagy különbségek is vannak közöttük. Azt hiszem, ezt az utazást a Magnifica Humanitas címmel foglalhatnánk össze, hiszen az emberekkel való találkozás valódi tapasztalata volt, és lehetőséget adott arra, hogy felismerjük a különböző kultúrákban és népekben, valamint a felkeresett városokban és vidéki térségekben rejlő értékeket és ajándékokat. Ugyanakkor felismertük azt is, hogy az emberlét nagyszerű ajándéka még nagyobb értéket nyer attól, hogy Isten teremtménye vagyunk, és hogy Isten a megtestesülést választotta, emberré akart válni, hogy segítsen felismernünk, milyen nagyszerű ajándék az emberség. Ezt oly sokféle módon láthattuk utunk során: a sokféle színben, zenében, a hit és a vallásos tisztelet különböző megnyilvánulásaiban.

[Spanyolul]

Személy szerint szeretnék hálát adni Istennek, és köszönetet mondani mindazoknak a népeknek, közösségeknek és országoknak, amelyek ezekben a napokban szeretettel fogadtak engem, fogadtak bennünket. Valóban sok mindenért adhatunk hálát, sok minden van, amit ünnepelhetünk: rendkívül értékesek azok az emberi és vallási tapasztalatok, a vallásos tiszteletnek és a hitnek azok a megnyilvánulásai, amelyekben ezekben a napokban együtt részünk lehetett. Úgy gondolom, mindenekelőtt ebben rejlik egy ilyen apostoli út szépsége, s ezt érdemes hangsúlyoznunk:

legfőbb célunk az volt, hogy megosszuk hitünket s az evangélium üzenetét a különböző népekkel, melyek egymástól eltérő tapasztalatokkal rendelkeznek, gyakran szenvedéseket és fájdalmakat is átéltek, de mindig ünneplik Istenbe vetett hitünket.

Nos, nagyon köszönöm! Ha valaki szeretne kérdezni, készséggel próbálok válaszolni. Nagyon köszönöm!

XIV. Leó pápa:

– Nos, rendben. Nagyon köszönöm! Szeretne valaki kérdezni?

Matteo Bruni:

– Köszönjük, Szentatya!

XIV. Leó pápa:

– Készséggel próbálok válaszolni. Nagyon köszönöm!

Matteo Bruni:

– Köszönjük, Szentatya! És talán, hogy e napok Magnifica humanitas-élményét felidézzük, kezdhetjük Uruguayjal: itt van velünk Juan Paulier, a Zorrilla Media újságírója…

Juan Carlos Paullier (Zorrilla Media):

– Szentatya, hogy érzi magát? Vajon Önt is meglepte a kitartása, amellyel végig tudta csinálni ezt a látogatást?

XIV. Leó pápa:

– A kitartásom?

Juan Carlos Paullier:

Meglepte Önt?

XIV. Leó pápa:

– Mások lepődnek meg rajtam. Én hálát adok Istennek. Az igazság az, hogy – amint mindenki tudja – egy nem egészen jelentéktelen műtét után, amelyre valamivel több mint egy hónapja került sor, már az első héttől, kezdettől fogva szem előtt tartottam, hogy az utazás be van tervezve, és szerettem volna megvalósítani. Így Isten segítségével – és mély meggyőződésem szerint az imádság erejével, szó szerint a világ minden tájáról kaptam üzeneteket – és a rám jellemző bizonyos elszántsággal is, és az orvosok segítségével, világossá vált, hogy az út lehetséges. Be kell vallanom, hogy még nem vagyok százszázalékos állapotban, de már egészen jól vagyok. A kitartás pedig egyike azoknak az ajándékoknak, amelyeket az Úrtól kaptam. Hála érte Istennek!

Matteo Bruni:

– Köszönjük, Juan!

Juan Carlos Paullier (Zorrilla Media):

– Különösen Uruguayról szeretném kérdezni – úgy tűnik, mintha már nagyon régen járt volna ott. Az egyik dolog, amit mondott, az volt, hogy a kicsinységet nem szabad összetéveszteni a jelentéktelenséggel. Milyen konkrét példát mutathat az uruguayi egyház más közösségeknek? Miért döntött úgy, hogy ellátogat egy olyan országba, mint Uruguay, és milyen gyümölcsöket remél látogatásától az uruguayi katolikusok körében, de az egész, erősen szekuláris társadalomban is? Nagyon köszönöm!

XIV. Leó pápa:

– Köszönöm! Novemberben járunk, közeledik az advent és a karácsony ideje,

s eszembe jut például Betlehem, eszembe jutnak azok a kis települések, ahová Jézus elvitte üzenetét, és az, hogy egy kis közösség milyen nagy dolgokra képes. Nem azért, mert önmagában hatalmas, hanem mert a hit olyan kicsiben kezdődik, mint a mustármag.

Uruguayban mindannyian láttuk – és talán voltak, akiket meg is lepett –, hogy a katolikus közösség, sőt nemcsak annak tagjai, milyen nagy lelkesedéssel fogadtak bennünket. Azután – mondhatni a tervezés során működő Gondviselésnek köszönhetően – részt vehettünk a Harminchármak Szűzanyjának ünnepén; ez nagyon fontos ünnep az uruguayi katolikusok vallásos életében és történelmében. Mindezekből láthatjuk, hogy még egy ennyire világiasnak tartott országban is – ahol sokan már nem gyakorolják a vallásukat, illetve részvételük az egyházi életben korlátozott vagy egyáltalán nincs – az egyháznak, a hívőknek, a keresztényeknek sok mondanivalójuk van. A válasz csodálatos volt ezekben a napokban, s úgy gondolom, elvetettünk néhány magot, amely majd növekedni fog.

Matteo Bruni:

– Köszönjük, Szentatya! A második kérdést Elisabetta Piqué argentin újságírónő, a La Nación munkatársa teszi fel.

Elisabetta Piqué (La Nación):

– Köszönjük, Szentatya, ezt a csodálatos utat! Gratulálunk Önnek, mert mi teljesen kimerültünk. Nos, azt szeretném kérdezni: az út argentin szakaszán Ön néhányszor találkozott Javier Milei elnökkel. [Szeretném kérni,] meséljen egy kicsit arról, hogyan zajlottak ezek a találkozók, és azt is szeretném megkérdezni – hiszen sok üzenetet fogalmazott meg ott –, melyik volt Ön szerint a legfontosabb üzenet az elnök, Javier Milei kormánya számára? És még egy kérdés – a nagy kérdés, mely továbbra is megválaszolatlan –, hiszen Ön jól ismerte Ferenc pápát: miért nem látogatott el soha Argentínába?

XIV. Leó pápa:

– A második kérdésre nem próbálok válaszolni, mert nem tudom a választ, és nem tehetek úgy, mintha ismerném Ferenc pápa gondolatait vagy olvasni tudnék a fejében, még ha munkatársa voltam is, és ismertem őt utolsó éveiben, sőt valamivel korábbról. Ezt titokként hagyta ránk. Az örök életben majd megkérdezhetjük tőle.

Milei elnökkel már Rómában is találkoztam, amikor ellátogatott a Vatikánba. Ugyanez volt a helyzet Ferenc pápával is… Ők ketten, mondjuk úgy, politikailag nagyon különböző irányvonalakat képviseltek, mégis láthatóan nagyon jól kijöttek egymással. Újra hangsúlyozom, hogy az üzenet, melyet át akarok adni, melyet el akarok vinni, nem politikai természetű. És bár egyesek – egyes országokban – megpróbálnak jobboldali vagy baloldali állásfoglalásra kényszeríteni, akár bírálva, akár nem bírálva engem, én a Magnifica humanitasról [a nagyszerű emberiségről] beszélek. Erről beszéltem Milei elnök úrral is: az emberi személy tiszteletéről, és arra bátorítottam, hogy nagyobb figyelmet fordítson mindenekelőtt az argentin társadalom leginkább rászoruló tagjaira. Igen, beszéltünk gazdasági kérdésekről is, azokról a nehézségekről, amelyekkel az országnak még mindig szembe kell néznie, s amelyekkel már hivatalba lépésekor is szembesült, és így tovább. Mindenekelőtt azonban kölcsönös megértésre jutottunk, amikor az élet értékéről, az ember értékéről beszéltünk az élet minden szakaszában, hiszen meg kell keresnünk annak módját, hogyan dolgozhatunk együtt ezen a téren. Nagyjából erről szólt a beszélgetésünk, és ő – amint Önök is látták mind az érkezéskor, mind a búcsúzáskor – nyitottnak mutatkozott arra, hogy meghallgassa ezt az üzenetet. Úgy gondolom tehát, hogy ebből a szempontból nagyon pozitív találkozás volt.

Matteo Bruni:

– Köszönjük, Elisabetta! Köszönjük, Szentatya! A következő kérdés szintén Argentínából érkezik: Pamela Francescatótól, a Canal 5 Noticias munkatársától.

Pamela Francescato (Canal 5 Noticias):

– Szentatya, szeretnék gratulálni az energiájához: mindvégig láttuk, milyen nagyszerű formában van. Mindannyiunk felé nagy szeretetet sugárzott. Mielőtt Ön megérkezett, Argentína nehéz, sok tekintetben sötét időszakon ment – megy – keresztül. Távozása után azonban, miután meghallgattuk a szavait, elmondhatom, ma Argentínában mindenki csak Önről beszél, a televízióban és a rádióban egyaránt. Mindannyiunkban mély nyomot hagyott. A társadalomnak szüksége volt az Ön hangjára, arra az üzenetre, hogy milyen nagyszerű az emberiség, és hogy embernek kell maradnunk. Mit tanácsol nekünk? Ma Argentína az Ön látogatása után mosolyog. Mi a tanácsa?

XIV. Leó pápa:

– Úgy gondolom, mindannyian egyre inkább felismerjük, mennyire hagytuk, hogy az algoritmusok és a társadalmi polarizáció magukkal sodorjanak bennünket. Ez a polarizáció nem véletlenül alakult ki, hanem sok esetben szándékosan idézték elő. Úgy gondolom – zárójelben mondom, de nem is annyira zárójelben –, hogy Önöknek igen fontos szerepük van abban, hogy segítsenek mindenkinek felülemelkedni ezen a megosztottságon, és azt mondani: nézzük meg, mit élt át Argentína néhány nap alatt. Hogyan lehetséges, hogy jobboldaliak és baloldaliak, mindannyian ott voltunk az utcán, és együtt ünnepeltünk, örültünk valaminek, ami sokkal nagyobb bármiféle politikai vitánál?

Én személy szerint mélyen hiszem, hogy Jézus Krisztus üzenetében – miközben nagyon tisztelem azokat, akik nem keresztények, és más utat választanak –, Jézusnak a hidak építésére és a kiengesztelődés keresésére szóló felhívásában újra felfedezhetjük: az emberlétben vannak olyan értékek, amelyek sokkal nagyobbak és mélyebbek annál, mint ami oly gyakran megosztottságot, gyűlöletet kelt és polarizációt okoz közöttünk.

Szeretném azt hinni, hogy a látogatás – ha másért nem – abból a szempontból hasznos volt, hogy sok embert ráébresztett: kicserélhetjük ezt a chippet, másként is gondolkodhatunk. Továbbra is lesznek véleménykülönbségek, de nem szükségszerű, hogy gyűlöljük egymást, hogy ilyen erőszakos nyelvezetet használjunk, vagy akár a családokon belül is olyan helyzetet teremtsünk, hogy már beszélgetni sem tudunk egymással, és nem vagyunk képesek egységre jutni.

Remélem tehát, hogy újra a remény magvait vethetjük el, és hirdethetjük az egység lehetőségét a nehézségek és különbségek ellenére is, miközben mindig a közjót, a nép javát szem előtt tartva keressük a megoldásokat.

Matteo Bruni:

– Köszönjük! A következő kérdést Sergio Rubín, az argentin El Clarín újságírója teszi fel.

Sergio Rubín (El Clarín):

– Nagyon köszönjük, hogy ellátogatott hozzánk, és köszönjük minden erőfeszítését. Nyilvánvaló, hogy az egység témája áthatotta egész argentínai üzenetét, érkezésétől a távozásáig. Sokan felteszik a kérdést, vajon valóban meghallgatásra talál-e ez az üzenet.

A következőt szeretném kérdezni: Argentínának egykor jelentős középosztálya volt, ám társadalmi szempontból rendkívüli visszaesést élt át, mintha háború dúlt volna az országban – pedig nem volt háború. A kérdésem az: most gazdasági megszorító intézkedések vannak folyamatban; mit lehet erről mondani az egyház társadalmi tanítása alapján? Hiszen sokan hatalmas erőfeszítéseket tesznek, és nagyon sokan szenvednek. Fel kell tehát tennünk a kérdést: hogyan lehetséges, hogy egy olyan ország, mint Argentína, amely anyagi és szellemi javakban egyaránt oly gazdag, mégsem tudott előrejutni? Ez erkölcsileg elfogadhatatlan. Nagyon köszönöm!

XIV. Leó pápa:

– Köszönöm. Anélkül, hogy közgazdasági előadásba kezdenék, megjegyzem, hogy ezek olyan nemzetközi szintű kérdések és tényezők is, amelyek hozzájárultak ahhoz a súlyos teherhez, amely annyi problémát okoz a középosztálynak, a legszegényebbekről nem is beszélve. Úgy gondolom, ebben is bátorítanunk kell mindenkit: a népet, az állampolgárokat, de a politikai vezetőket is, hogy keressék, miként dolgozhatnak együtt a helyreállításért, az egész nép életkörülményeinek javításáért. Bizonyos esetekben ez nemzetközi együttműködést is jelent, megoldások keresését azokra a nehézségekre, amelyek súlyos konfliktusokkal és gazdasági következményekkel járnak a népek életében. Mindannyiunknak a közjót kell szem előtt tartanunk.

A kisvállalkozások – megfelelő támogatással – sokszor többet tehetnek a munkahelyteremtésért és a középosztály megerősödésének elősegítéséért.

Nagyon fontos azonban, hogy ne csak az egyes embereket bátorítsuk arra, hogy keressék, miként élhetnek reménnyel, hanem a nagy hatalommal és vagyonnal rendelkezőket is ösztönözzük arra, hogy a mindenki javát szolgáló értékeket kövessék, és olyan világért dolgozzanak, amelyben nem egyre kevesebbek kezében összpontosul egyre több vagyon. Vagyis a vagyon felhalmozásának kérdéséről van szó, amelyre az egyház társadalmi tanítása is kitér: arról, hogyan lehetne a javakat méltányosabban, sőt sokkal méltányosabban újraelosztani, hogy ne következzen be a középosztály visszaszorulása vagy akár eltűnése; és hogyan lehetne megerősíteni a munkásosztályt, az embereket és a mozgalmakat, hogy nagyobb méltóságban élhessenek.

Matteo Bruni:

– Köszönjük, Szentatya! A következő kérdés Peruból érkezik. Fátima Saldonid a perui közszolgálati televíziónál dolgozik.

Fátima Saldonid (perui közszolgálati televízió):

– Szentatya, Ön már tudja, hogy mi nagyon érzelmesek vagyunk, sokat ölelkezünk, és sokféleképpen fejezzük ki érzéseinket; kissé aggódtunk, amikor a felvételeken láttuk, hogy valaki egy rózsafüzért dobott Ön felé. Tudom, hogy ezt a legnagyobb szeretettel tették, hiszen mindenki szeretett volna közel kerülni Önhöz. Azt mondta, hogy perui szolgálata során tanult meg püspök lenni, később pedig azt is mondta, hogy ezen az úton itt is tanult egy keveset arról, hogyan legyen pápa. Mi érintette meg a legmélyebben, és mit visz magával ebből jövőbeli egyházi szolgálatához? Van valami, amit mások nem értenek: Ön a mi édesapánk, aki időközben előléptetett édesapa lett. De mikor tér vissza hozzánk úgy is, mint nem előléptetett édesapa?

XIV. Leó pápa:

– Nos, az utolsó kérdést tegyük most félre, mert azt sem tudom, hová utazom majd egy év múlva, még kevésbé azt, mi lesz a távolabbi jövőben. A kérdés kapcsán szeretném elmondani, hogy egy pápalátogatás megszervezése ezeken a helyeken rendkívül sok munkával jár.

Hálás vagyok valamennyi közösségnek: Limának, mely több erőforrással rendelkezik, de hatalmas munkát végzett; Pucallpának, melynek kevesebb erőforrása van, viszont sokféle értelemben nagy melegsége, és ott is sokat dolgoztak a tegnapi programok megszervezésén. Cuscóban és Chiclayóban is. Valóban el kell ismernünk és meg kell köszönnünk mindazok munkáját, akik részt vettek az előkészületekben. Nem lenne méltányos velük szemben, ha túl gyakran látogatnék el hozzájuk, ezért most hagyjuk őket egy kicsit pihenni.

A peruiak szeretete, még annak az embernek a szeretete is, aki nagy hittel egyszerűen csak egy rózsafüzért szeretett volna nekem adni: ezek olyan dolgok, amelyeket az ember a szívében – és talán a szemében is – hordoz, amelyek nyomot hagynak az életében, és arról tanúskodnak, hogy itt valódi lelkesedés, mély hit és vágy él arra, hogy az emberek az Úr áldásában részesüljenek egy szolgája, ebben az esetben a pápa közvetítésével.

Ez a közelség önmagában is üzenet mindkét fél részéről. Így a hit örömteli megosztása és az áldásadás kissé arra az evangéliumi jelenetre emlékeztet, amikor az asszony csak Krisztus ruhájának szegélyét akarta megérinteni, hogy részesüljön áldásában. Én a pápamobillal haladtam, az emberek pedig a pápa járművének ablakát akarták megérinteni; megpróbáltak átjutni a rendőrség által felállított kordonokon, mert meg akarták élni, érezni és tapasztalni ezt a hitet.

Én pedig, Istennek hála, a tőle kapott erővel igyekszem közel lenni hozzájuk. Ugyanakkor én is kapok ebből a lelkesedésből, ebből a hitből, ebből az áhítatból. Ez valóban Isten ajándéka. Mindezt velem is megosztották, és megosztották az egész világgal, mindazokkal, akik tanúi voltak annak, amit átéltünk. Hálát adok Istennek. Nem is tudok mást mondani.

Matteo Bruni:

– Köszönjük, Szentatya! Köszönjük, Fátima! A következő kérdést Carlos Villarreal, a perui közszolgálati rádió munkatársa teszi fel.

Carlos Villarreal (RPT Notícias):

– Szentatya, hogy van? Az RPT Notícias nevében üdvözlöm. Szentatya, látogatásának egyik alapvető jelentőségű vonása, hogy Peru számára igen nehéz időszakban érkezett hozzánk. Beszédében említette az erőszakos helyzetet, az El Niño jelenséget és az északi országrészt sújtó esőzéseket, amelyeket Ön jól ismer. Ezzel kapcsolatban mit gondol, Szentatya, hogyan őrizhetik meg hosszú távon a peruiak – hívők és nem hívők egyaránt – az egységnek, a hitnek és a reménynek azt a lelkületét, amelyet látogatása ébresztett bennünk?

Engedjen meg még egy kérdést: tudom, hogy Peruban találkozott olyan személyekkel, akik arról számoltak be, hogy sajnálatos az egyház tagjai részéről elkövetett visszaélések áldozataivá váltak. Milyen érzéseket ébresztett Önben ez a velük folytatott beszélgetés, ez a találkozás? Hogyan élte meg ezeket a találkozásokat, milyen belső hatást gyakoroltak Önre? Nagyon köszönöm, Szentatya!

XIV. Leó pápa:

– Köszönöm! Bizonyos értelemben, részben ugyanaz a válaszom mindkét kérdésre. A pápa – legalábbis én – örömmel látogatna el a világ valamennyi országába, ha az Úr elegendő időt adna rá. De a pápa egyetlen személy. Krisztus helytartója – és ez nagyon fontos –, ugyanakkor az egyház helyi szinten, a pásztorként szolgáló püspökök vezetésével éli életét.

Azt hiszem, üzenetemnek legalábbis egy része – melyet a püspökökkel is megosztottam – az volt, hogy ők vigyék tovább azt a hitbeli tapasztalatot, amelyben ezekben a napokban részünk volt. Azt mondtam a püspököknek: most Önökön a sor, hogy folytassák; ne hagyják elveszni azokat az ajándékokat, amelyekben ezekben a napokban együtt részesültünk, hogy tovább éljen és növekedjen az öröm, az áhítat és a hit megtapasztalása.

Ami az áldozatokat illeti, mint bizonyára tudja, nem most beszéltem először áldozatokkal: Peruban is találkoztam már velük, de más országokban is. A pápa azonban nem tudja a világon mindenki történetét meghallgatni. Ez a találkozás tehát itt is annak a szándéknak a jele, hogy közel akarok lenni az áldozatokhoz, és segíteni szeretnék nekik megtalálni azt az utat, amely talán apránként elvezetheti őket a valódi gyógyuláshoz.

Ugyanakkor elkötelezettséget is jelent amellett, hogy tovább dolgozzunk a megelőzésért, hogy ilyen esetek soha többé ne fordulhassanak elő; és felhívás a püspökökhöz, valamint az egyházmegyéikben pasztorális munkát végzőkhöz: Önök vannak közelebb ezekhez a helyzetekhez, ezért teljesíteniük kell kötelességüket, kísérniük kell az áldozatokat, valóban vállalniuk kell a felelősséget azért, hogy mellettük álljanak és segítsék őket, hogy igazságot szolgáltassanak nekik, és ezek a bűncselekmények soha többé ne ismétlődhessenek meg.

Matteo Bruni:

– Köszönjük, Szentatya! Köszönjük, Carlos!  Most eltávolodunk azoktól az országoktól, amelyeket meglátogattunk. Olaszország felé fordulunk… A kérdést Fabio Marchese Ragona, a Mediaset újságírója teszi fel.

Fabio Marchese Ragona (Mediaset):

[Olaszul]

– Szentatya, köszönöm! Ezt a kérdést minden olasz nevében teszem fel Önnek; megkérdezhetem, hogy ezúttal beszélhetünk-e olaszul? Nyilvánvalóan nagyon szép, nagyon sűrű, eseményekben gazdag út volt. Néhányan túléltük, de nem sokon múlt, hogy…

XIV. Leó pápa:

– Nagy fáradtságot látok ott hátul, nem tudom, mi történik!

Fabio Marchese Ragona:

– Igen, igen… Már közel jártunk ahhoz, hogy végleg búcsút mondjunk… Nyilvánvalóan láttuk, hogy Ön nagyon sok beszédet mondott, és szinte úgy tűnt, mintha egyáltalán nem érezné a fáradtságot. Ez pedig elgondolkodtatott bennünket azon: Önnek váratlanul kórházba kellett feküdnie. Szeretnénk megtudni, hogyan élte meg ezt a betegséggel járó időszakot, azt, hogy hirtelen kórházba kellett mennie, és hogy a jövőben is szüksége lesz-e vizsgálatokra, kezelésekre. Változtat-e ez valamit pápai életvitelében?

XIV. Leó pápa:

– Az első hír meglepetésként ért. Semmilyen tünetem nem volt, jól éreztem magam; aztán amikor egy kivizsgálás keretében – hogy is mondják… – egy check-up, vagyis a már hosszú évek óta rendszeresen elvégzett éves rutinvizsgálataim során észrevettek valamit, ami eleinte csak egy árnyéknak látszott. A további vizsgálatok és a biopszia során kiderült, hogy van ott valami: daganat volt. Meg kell mondanom – és ez valamelyest összefügg azzal, amit korábban mondtam –, hogy szerettem volna megtenni ezt az utat, ezért azt mondtam: végezzük el [a műtétet] azonnal.

Isten kegyelméből nyugodt voltam; úgy éreztem, ezt meg kell tenni, hát tegyük meg; bízom az orvosainkban és az orvosi ellátásban, így hát belevágtunk. Hála Istennek, amint tudják, minden nagyon jól alakult.

A tüdőmnek abban a részében, amelyet – kiemeltek, így mondják? – eltávolítottak, a daganat teljes egészében körülhatárolt volt, arra a részre korlátozódott. Emiatt nincs szükség további kezelésre. Elővigyázatosságból azonban ezekre az éves ellenőrzésekre oda kell figyelni. Hogyan éreztem magam? Van egy testvérem – ez köztudott –, aki jelenleg sokkal nehezebb helyzetben van; de ezt is az Úr iránti nagy bizalommal éljük meg, talán jelzésként is azoknak, akik szenvednek, akik esetleg nagyon félnek – érthető, miért –, hogy elmondjuk: el kell menni a vizsgálatokra, a megelőzés nagyon fontos, vigyáznunk kell az egészségünkre. Ha kezelésre van szükség, ne féljünk túlságosan, hanem tegyük meg, amit meg kell tenni. Hála Istennek, ebben az esetben – sok ember imájának erejével is – minden nagyon jól alakult, és itt vagyok mint mindennek a tanúja.

Matteo Bruni:

– Köszönjük, Fabio!

XIV. Leó pápa:

– Többé-kevésbé válaszoltam, ugye?

Matteo Bruni:

– Igen, köszönjük, Szentatya! A következő kérdést Gerry O’Connell, az America Magazine újságírója teszi fel.

XIV. Leó pápa:

– Angolul fog beszélni?

Gerry O’Connell (America Magazine):

– Tessék?

Matteo Bruni:

– Angolul fogsz beszélni, Gerry?

Gerry O’Connell:

– Angolul fogok beszélni, Szentatya. Először is gratulálok. Csodálatos út volt. Sok pápai úton vettem már részt, s úgy gondolom, ez valóban nagyszerű volt. És amikor Peruban láttam Önt, arra gondoltam, hogy a szíve Peruban van, még ha a teste talán Rómában is lesz. De a kérdésem a következő: tegnap Pucallpában, amikor a kikötőben a misszionáriusokhoz és az amazóniai térség népeinek vezetőihez szólt, azt mondta a misszionáriusoknak, hogy apostoli vikariátusuk nagyobb sok országnál, és mindössze huszonöt papjuk van. Nos, Szentatya, Ön 1985-ben misszionáriusként érkezett Peruba. Ha jól tudom, az Egyesült Államokban élő ágostonosok XXIII. János pápa felhívására válaszoltak, amikor papokat küldtek Latin-Amerikába. Nem volt elegendő pap. Ön húsz évet töltött ott, most pedig misszionárius pápaként tér vissza. Még mindig azt tapasztalja, hogy kevés ott a pap, miközben az Egyesült Államokban is templomokat zárnak be. Láttuk, hogy az Amazonasz-medencéről szóló szinóduson nagy vita folyt erről. Elfogadtak egy javaslatot a viri probati, vagyis az érett, házas férfiak pappá szenteléséről. Láttuk, hogy a szinodalitásról szóló szinódust előkészítő konzultáció során is felmerült ez a kérdés. Vajon a Szentlélek nem akar-e mondani valamit mindezzel az egyháznak?

A második kérdésem a következő: Ferenc pápa a Querida Amazonia kezdetű buzdításában sem igent, sem nemet nem mondott az Amazonasz-medencéről szóló szinódusnak az érett, házas férfiakkal kapcsolatos javaslatára. Azt szeretném kérdezni: az Ön pápasága alatt is nyitott ez a kérdés? Továbbra is mérlegeli ezt a lehetőséget? Hiszen Ön misszionárius volt, személyesen ismeri a valóságot.

XIV. Leó pápa:

– Köszönöm. Először is, hogy némi távlatot adjak a kérdésnek, onnan kezdem, ahol misszionáriusi tevékenységemet elkezdtem: Chulucanasból. Amikor először Peruba mentem – ha már az ágostonosokat említette –, húsz amerikai és két perui ágostonos volt ott. Ma az észak-perui ágostonosok között, úgy hiszem, már egyetlen amerikai sincs, talán egy még van, de ennek utána kellene néznem; azt hiszem, egy sincs, perui viszont harmincöt van. A Lélek tehát sokféleképpen munkálkodik, különösen ott, ahol a hivatásgondozás és a képzés – ha szabad így mondanom – gyümölcsöző módon történik. Nincs kizárva annak lehetősége, hogy a jövőben több pap, köztük több perui pap is szolgálhasson ezeken a missziós területeken.

Vannak tehát olyan kihívások, amelyekkel szembe kell néznünk, például Amazónia térségében, ahol a hivatások kérdése számos okból különösen összetett. Peruban például hét apostoli vikariátus van. Tegnap tehát Pucallpában jártunk. Ami az általam említett számokat illeti, Pucallpa, Puerto Maldonado és Iquitos valójában az a három vikariátus, ahol ma több hivatás van. Más vikariátusokban jóval kevesebb. Még sok a tennivaló.

Az egyik megfontolásra javasolt megoldás éppen az, amelyről Ön beszél. Nem ez az egyetlen megoldás, de olyan lehetőség, amely az egyház bizonyos részeiben megosztottságot okozhat, mivel – ha szabad így fogalmaznom – nincs általános egyetértés ezzel az elképzeléssel kapcsolatban. Amint pápaságomnak ebben a rövid másfél évében – vagy amennyi idő eltelt – már többször világossá tettem, egyik legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy mindenekelőtt az egységet és a közösséget mozdítsam elő köztünk, az egyház tagjai között. Ahhoz, hogy felkaroljunk egy olyan gondolatot, amelyet a Szentlélek talán továbbra is sugall, mindannyiunknak figyelnünk kell a Szentlélek szavára, nem csak nekem, hiszen a pápa [egymaga] nem változtatja meg az egyház tanítását. A püspököknek is figyelniük kell. Lehetséges, hogy a jövőben bizonyos dolgok megváltoznak. Jelenleg azonban úgy gondolom, hogy szolgálatomnak és az egyház küldetésének egyik fontos feladata a sebek gyógyítása és az emberek közötti egység erősítése. Hiszen – amint az imént is szó volt róla – egyes országokban a politikai kérdések körüli megosztottság az egyházon belül is érezteti hatását. Azt mondanám: először találjunk egymásra. Gondoljuk át, melyek a legfontosabb feladataink, és majd meglátjuk, hogyan haladhatunk tovább.

Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy sokan nem értenek egyet ezzel a megközelítéssel. Ez rendben van. Itt vagyok, és szolgálatom részeként ezt tudom felajánlani. Azt hiszem, egyelőre ennyi elegendő is, mert a házas férfiak papi szolgálatának kérdése összetett. Mint tudjuk, mások más javaslatokat fogalmaztak meg. Mindez azonban időt igényel, és úgy fogunk haladni, ahogyan az Úr vezet bennünket.

Matteo Bruni:

– Köszönjük, Szentatya! Köszönjük, Gerry! Next question… A következő kérdés, elnézést, Sylwia Wysockától, a lengyel PAP hírügynökség munkatársától érkezik.

Sylwia Wysocka (PAP):

[Olaszul]

– Köszönjük ezt a gyönyörű utat, és hogy elvitt bennünket Chiclayóba… Az út során sokszor beszélt a műtétjéről. Elődei aláírtak egy sub conditione, vagyis feltételes lemondólevelet arra az esetre, ha esetleg kómába esnének… Azt szeretném megtudni, azt szeretném megkérdezni, hogy Szentatya is aláírt-e ilyen levelet?

XIV. Leó pápa:

– Nem.

Matteo Bruni:

– Köszönjük! Térjünk át a következő kérdésre…

XIV. Leó pápa:

– Egyelőre, hála Istennek, nem látom szükségét! A kánonjogban már több olyan rendelkezés is van, amely egyelőre rendezi ezt a kérdést. Bizalommal Isten kezébe helyezem magamat, ahogyan már pápává választásom előtt is mondtam. Lehet, hogy később megteszem, azt hiszem… De egyelőre nem látom szükségét. Köszönöm!

Matteo Bruni:

– Köszönjük, Sylwia! Köszönjük, Szentatya! A következő kérdést Valentina Alazraki teszi fel, akit jól ismerünk… a Televisa munkatársa.

Valentina Alazraki (N+ Televisa):

– Szép jó napot kívánok, Szentatya! Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a csodálatos útnak! Ezekben a napokban többször elmondta, hogy Peru a hazája, az otthona, és beszélt arról, mennyi mindent kapott ettől a néptől, és hogyan formálta át ez a nép. Személyiségét részben a Peruban átélt tapasztalatok formálták. De van egy másik hazája is, az Egyesült Államok, hiszen ott született. Ezért szeretnénk megtudni, mi az, amiben az Egyesült Államok formálta, illetve mit kapott az Egyesült Államoktól. Tudom, hogy valószínűleg azt fogja mondani, még nincsenek időpontok, de számíthatunk-e arra, hogy Chiclayóból Chicagóba utazik?

XIV. Leó pápa:

– Épp fordítva!

Valentina Alazraki:

– Chiclayo–Chicag…

XIV. Leó pápa:

– Chicago–Chiclayo.

Valentina Alazraki:

– Nem, egy utazásra gondolok. Egy egyesült államokbeli látogatásra.

XIV. Leó pápa:

[Olaszul]

– Ó, néhány perce már mondtam…

Valentina Alazraki:

– Spanyolul…

XIV. Leó pápa:

– Néhány perce mondtam, hogy a 2027-es utak tervezése még folyamatban van. Egy út már biztos: Koreába megyek az ifjúsági világtalálkozóra. Ezenkívül több lehetőség is felmerült, ezeket mérlegeljük. Egyelőre maradjunk ennyiben, többet most nem mondhatok.

Valentina Alazraki:

– Nem, arra gondoltam, mit adott Önnek az Egyesült Államok?

XIV. Leó pápa:

– Tehát nem az utazásról van szó. Vagyis…

Valentina Alazraki:

– Arra szeretnék választ kapni, hogy mit kapott az Egyesült Államoktól, és utána még egy rövid kérdésem lenne.

XIV. Leó pápa:

– Sok tekintetben „gringó”, észak-amerikai vagyok. Az egyik itt képviselt újságban a konklávé előtt megjelent egy cikk, amely szerint „Prevost az amerikaiak közül a legkevésbé amerikai”. Úgy gondolom, többek között az is jellemző rám, hogy általában egyenesen beszélek a dolgokról. Úgy mondom el a dolgokat, ahogyan vannak. Az, hogy az egészségemről beszélek, sőt azt is elmondom: „nos, most ezen megyek keresztül”, sok országban és kultúrában nem megszokott. Az Egyesült Államokban ez valamivel gyakoribb, ezért nálam is így van.

Nem szeretnék ezzel újabb kérdéseket kiváltani, de a demokráciába és a demokratikus részvételbe vetett mély meggyőződésem is hozzátartozik észak-amerikai mivoltomhoz.

A hitem megélésének módját természetesen erősen befolyásolta, mondhatni átformálta Peru. De az Egyesült Államokban nőttem fel, egy sokféle kulturális hátterű családban, ahol a hitnek is fontos szerepe volt. Úgy gondolom tehát, sok minden köt oda is: az a kultúra is formált engem.

Valentina Alazraki:

– Ön is tudja, hogy Mexikó hatalmas lelkesedéssel várja Önt.

XIV. Leó pápa:

– Nagyon köszönöm!

Valentina Alazraki:

– Uruguayban felkereste a Guadalupei Szűzanya kegyhelyét. Álmodhatunk arról, hogy Mexikóba is ellátogat?

XIV. Leó pápa:

– Természetesen igen. Többször jártam már Guadalupéban, de nyugodtan álmodozhatnak róla, csak egyelőre még ne ébredjenek fel! Mert el fogok menni, el fogok menni… legalábbis remélem.

Valentina Alazraki:

– Hamarosan.

Matteo Bruni:

– Majd meglátjuk, mikor… A következő kérdést Jean-Marie Guénois teszi fel, aki a francia Le Figaro lapnál dolgozik.

Jean-Marie Guénois (Le Figaro):

[Angolul]

– Szentatya, e rendkívüli, ám bizonyára fárasztó út után, amelyre az október 13-i műtétjét követően került sor, újragondolja-e a következő hónapokra kitűzött feladatait?

Ha megengedi, még három rövid kérdést szeretnék feltenni három egészen konkrét témáról. Meg tudja-e erősíteni, hogy a Szentszék olyan dokumentumot készít a lelki visszaélésekről, amely kánonjogi büntetéseket is kilátásba helyez? Tehát készül-e a Vatikánban dokumentum a lelki visszaélések kérdéséről? Fontolgatja-e a Traditionis custodes motu proprio rendelkezéseinek enyhítését? És kinevezi-e hamarosan az első új bíborosokat pápasága alatt? Nagyon köszönöm!

XIV. Leó pápa:

– Nagyon köszönöm!

Fordított sorrendben válaszolok: a jövőbeli bíborosokról nem kívánok nyilatkozni. Egyelőre elegen vannak. Úgy tudom, jelenleg körülbelül 116-an vannak. Idővel erre is sor kerül majd.

A lelki visszaélés nagyon súlyos kérdés az egyházban. A Vatikánban foglalkoznak vele. Nincs olyan dokumentum, amelynek közzététele közvetlenül küszöbön állna. Legalábbis egyelőre nincs. Maga a fogalom azonban, és annak szükségessége, hogy e kérdések némelyikét kánonjogi eszközökkel is kezelni lehessen, komoly feladatot jelent: az igazságszolgáltatáshoz ugyanis szükség van a szabályok kodifikálására, vagyis annak jogi meghatározására, miként kell őket alkalmazni. Ez a fogalom pedig egyelőre még meglehetősen körülhatárolatlan. Jóllehet valószínűleg mindannyian tudnánk konkrét eseteket vagy ilyen jellegű visszaéléseket említeni. Ezért tanulmányozzuk a kérdést, és dolgozunk rajta.

Nem, jelenleg nem: a Traditionis custodes Ferenc pápa döntése, és továbbra is azt fogjuk követni. A Traditionis custodes lehetőséget biztosít arra, hogy felmentést adjanak bizonyos előírások alól, illetve engedélyezzék a tridenti mise, más néven a Vetus Ordo szerinti mise bemutatását. Ezért ismét hangsúlyozom: az egyház egysége érdekében a katolikusok túlnyomó többségével együtt világszerte a II. vatikáni zsinat nyomán, VI. Pál által bevezetett rítus szerint misézünk, és ezután is így fogunk tenni. Akik pedig felmentést szeretnének kérni, azok számára rendelkezésre áll ennek a lehetősége.

Nem érzem szükségét annak, hogy módosítsam a prioritásaimat, köszönöm; alapvetően úgy folytatjuk a munkát, ahogyan eddig tettük.

Matteo Bruni:

– Az újságírók közül viszont néhányan talán kénytelenek lesznek átrendezni a sajátjaikat az út után.

XIV. Leó pápa:

– Elfáradtak.

Matteo Bruni:

– Még egy utolsó kérdés. Giacomo Galeazzi következik, a La Stampa munkatársa.

Giacomo Galeazzi (La Stampa):

[Olaszul]

– Szentatya, azt hiszem, közvetve én is azok közé tartozom, akik tanúsíthatják, hogy Ön jó egészségnek örvend, mert tegnap Cuscóban rosszul lettem: Ön még beszélni is tudott, én viszont járni sem bírtam, úgyhogy… Szentatya, Ön szavazott a félidős kongresszusi választásokon. Mit vár most hazája bel- és külpolitikai helyzetének alakulásától, amikor a hibrid hadviselés és a kognitív hadviselés világszerte egyre inkább terjed? Olaszországban is érezzük ennek következményeit… Több mérsékletre vagy nagyobb polarizációra számít a félidős választások után?

XIV. Leó pápa:

– Csak azt tudom megismételni, amit néhány perccel ezelőtt mondtam: szeretném, ha nagyobb készség mutatkozna a párbeszédre, a hídépítésre és a kiengesztelődésre, és kevesebb lenne a viszálykodás, a háború és a megosztottság. Tudom, hogy ez is álomnak tűnik, de azt is tudom, hogy megvalósítható. Meglátjuk tehát… Nem politikai állásfoglalást teszek, hanem az egyház társadalmi tanítását igyekszem előmozdítani, annak reményében, hogy lesznek, akik meghallgatják. Törekedjünk mindig a párbeszéd és a meghallgatásra való készség előmozdítására.

Matteo Bruni:

– Köszönjük, Szentatya!

XIV. Leó pápa:

– Köszönöm mindenkinek! Remélem, az út hátralévő részében egy kicsit pihenni is tudnak.

Matteo Bruni:

– Még egyszer köszönjük!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria