XIV. Leó pápa vasárnap délben: Az Atya sosem dob ki bennünket, hanem őrzi nevünket és egyediségünket

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.

Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok!

Miután hallhattuk Jézustól a boldogmondásokat, azokhoz fordul, akik megélik azokat. Azt mondja, hogy nekik köszönhetően a föld már nem ugyanaz, és a világ nincs többé sötétségben. „Ti vagytok a föld sója. […] Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,13–14). Az igazi öröm ad ugyanis ízt az életnek, és hozza felszínre azt, ami korábban nem volt látható. Ez az öröm egy életstílusból fakad, a földi élet megélésének, együttes megélésének módjából, melyre vágyakoznunk kell, és amelyet választanunk kell. Ez az élet ragyog fel Jézusban, ez tetteinek és szavainak új íze. Miután találkoztunk vele, ízetlennek és fénytelennek tűnik mindaz, ami távol van az ő lélekben való szegénységétől, szelídségétől, szívének egyszerűségétől, az igazságra való éhezésétől és szomjúhozásától, melyek irgalmat és békét, vagyis átalakulást és kiengesztelődést hozó dinamikákat indítanak el.

Izajás próféta konkrét cselekedeteket sorol fel, amelyek megszakítják az igazságtalanságot: megosztani a kenyerünket az éhezővel, befogadni házunkba a nyomorultat, a hajléktalant, felöltöztetni a mezítelent, anélkül hogy megfeledkeznénk a szomszédainkról és házunk népéről (vö. Iz 58,7). „Akkor majd – folytatja a próféta – felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged” (Iz 58,8). Az egyik oldalon a világosság, melyet nem lehet elrejteni, mert olyan nagy, mint a nap, amely minden reggel elűzi a sötétséget; a másikon a seb, mely korábban égett, most viszont begyógyul.

Fájdalmas ugyanis elveszíteni ízünket és lemondani az örömről; mindazonáltal lehetséges, hogy ez a seb ott van a szívünkben. Jézus mintha figyelmeztetné hallgatóit, hogy ne mondjanak le az örömről. Az ízét vesztett só – mondja – „nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek” (Mt 5,13).

Hány ember érzi magát kidobhatónak, hibásnak? Talán mi magunk is éreztünk így. Mintha világosságuk rejtve maradt volna. Jézus azonban olyan Istent hirdet nekünk, aki sosem dob ki bennünket, olyan Atyát, aki őrzi nevünket és egyediségünket.

Minden seb, a legmélyebb seb is begyógyul, ha befogadjuk a boldogmondások üzenetét, és újra elindulunk az evangélium útján. Ugyanis a mások felé való megnyílás és a másokra való odafigyelés konkrét cselekedetei gyújtják újra bennünk az örömöt.

Nyilvánvaló, hogy egyszerűségükben ezek árral szembeni magatartásra hívnak bennünket. A pusztában magát Jézust is megkísértették más utak: hogy érvényre juttassa identitását, hogy fitogtassa azt, és a világot lábai alá vesse. Ő azonban elutasította azokat az utakat, amelyeken elveszett volna az ő igazi íze, az az íz, amelyre minden vasárnap újra rátalálunk a megtört kenyérben: ez az odaadott élet, a feltűnést nem kereső szeretet.

Testvéreim, hagyjuk, hogy a Jézussal való közösség tápláljon és megvilágosítson bennünket! Így mindenféle hivalkodás nélkül olyanok leszünk, mint a hegyen épült város: nemcsak látható, hanem vonzó és befogadó is; Isten városa, ahol végső soron mindenki lakni és békére találni szeretne.

Most emeljük tekintetünket Máriára, a menny kapujára, forduljunk hozzá imádságunkkal, hogy segítsen bennünket Fia tanítványaivá válni és annak is maradni!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tegnap a spanyolországi Huércal-Overában boldoggá avatták Salvatore Valera Parra atyát, az önmagát egészen az embereknek szentelt, alázatos, a lelkipásztori szeretetben serény plébánost. Lényegre összpontosító papi példája ösztönözze a mai papokat arra, hogy maradjanak hűek az egyszerűségben és szegénységben megélt mindennapokban!

Fájdalommal és aggodalommal értesültem az egyes nigériai közösségek ellen elkövetett legutóbbi támadásokról, melyek következtében sokan életüket vesztették. Imáimban közel vagyok az erőszak és a terrorizmus minden áldozatához. Remélem, hogy az illetékes hatóságok továbbra is elszántan dolgoznak azon, hogy garantálni tudják minden állampolgár biztonságát és életének védelmét.

Ma, Szent Jozefina Bakhita emléknapján tartjuk az emberkereskedelem felszámolását célul kitűző imavilágnapot. Köszönetet mondok a szerzetesnőknek és mindazoknak, akik elkötelezetten küzdenek a rabszolgaság mai formáinak felszámolásáért. Velük együtt mondom:

a béke a méltósággal kezdődik!

Imádkozom Portugália, Marokkó, Spanyolország – különösen az andalúziai Grazalema – valamint Dél-Olaszország – kiváltképpen a szicíliai Niscemi – lakosaiért, akiket áradások és földcsuszamlások sújtottak. Bátorítom a közösségeket, hogy maradjanak összetartóak és legyenek szolidárisak, Szűz Mária anyai oltalma alatt.

Most pedig köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok. Köszöntöm a spanyolországi Melilla, Murcia és Málaga híveit; a Fehéroroszországból, Litvániából és Lettországból érkezett hívőket; a spanyolországi Olivenzából érkezett diákokat és a máltai bérmálkozó fiatalokat.

Köszöntöm továbbá a bresciai egyházmegye három oratóriumának fiataljait, akik online követnek bennünket.

Továbbra is imádkozzunk a békéért! A gazdasági és katonai hatalmi stratégiák – amint azt a történelem tanítja – nem nyitnak jövőt az emberiség előtt. A jövő azon múlik, hogy a népek tisztelik-e egymást és testvéri kapcsolatra törekszenek-e egymással.

Áldott, szép vasárnapot kívánok mindenkinek!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír