XIV. Leó pápa vasárnap délben: Legyünk az utcai fényfüzérekhez hasonló fényforrások!

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.

Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok!

Az advent második vasárnapjának evangéliuma Isten országának eljövetelét hirdeti nekünk (vö. Mt 3,1–12). Jézus előtt az ő előhírnöke, Keresztelő János jelenik meg a színen. Ő Júdea pusztájában prédikált, ezt hirdette: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” (Mt 3,1).

A „Miatyánk” imádságában mindennap azt kérjük: „Jöjjön el a te országod!” Ezt maga Jézus tanította nekünk. Ezzel a fohásszal arra az újra irányítjuk figyelmünket, amit Isten tartogat számunkra; elismerjük, hogy a történelem menetét nem írták meg előre ennek a világnak a nagyhatalmú urai. Gondolatainkat és energiánkat annak az Istennek a szolgálatába állítjuk, aki nem azért jön királyként uralkodni, hogy leigázzon, hanem hogy megszabadítson bennünket. Ez „evangélium”: valódi örömhír, mely ösztönöz és bevon bennünket.

Kétségtelen, hogy Keresztelő János kemény hangot üt meg, de a nép hallgat rá, mert szavaiban Isten figyelmeztetését ismeri fel: hogy vegyük komolyan az életet, használjuk ki a jelen pillanatot, hogy felkészüljünk a találkozásra azzal, aki a tettek és a szív szándékai szerint ítél, nem pedig a látszat alapján.

Maga János is meg fog lepődni azon, ahogyan Isten országa megnyilvánul Jézus Krisztusban: szelídségben és irgalomban. Izajás próféta hajtáshoz hasonlítja: ez nem a hatalom vagy a rombolás képe, hanem a születésé és az újdonságé. Arra a vesszőre, amely egy látszólag halott törzsből sarjad, a Szentlélek kezdi fújni ajándékait (vö. Iz 11,1–10). Mindannyian gondolhatunk arra, amikor életünkben hasonló meglepetés történt.

Ezt tapasztalta meg az Egyház a II. vatikáni zsinaton, amely éppen hatvan évvel ezelőtt fejeződött be: ez ismételten megújuló tapasztalat, valahányszor együtt haladunk Isten országa felé, mindnyájan készen arra, hogy befogadjuk és szolgáljuk. Akkor nemcsak „kihajtanak” olyan valóságok, amelyek gyengének vagy mellékesnek tűntek, hanem az is megvalósul, amit emberileg lehetetlennek mondtunk volna. A próféta képeivel élve: „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kisgyermek is terelgetheti őket” (Iz 11,6).

Testvéreim, mennyire szüksége van a világnak erre a reményre! Istennek semmi sem lehetetlen! Készüljünk fel az ő országára, adjunk neki teret! A „legkisebb”, a Názáreti Jézus fog vezetni bennünket! Ő, aki kezünkbe adta önmagát születésének éjszakájától kereszthalálának sötét órájáig, felkelő napként ragyog történelmünkre. Új nap kezdődött: ébredjünk fel, és járjunk az ő világosságában!

Íme, az advent lelkisége. Milyen fényes és mennyire konkrét! Az utcák fényfüzérei emlékeztessenek arra, hogy mindannyian lehetünk kis fényforrások, ha befogadjuk Jézust, az új világ hajtását.

Tanuljuk meg ezt Máriától, a mi édesanyánktól, a bizalommal teli várakozás és a remény asszonyától!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Néhány nappal ezelőtt tértem vissza első apostoli utamról, melynek keretében Törökországba és Libanonba látogattam. Azért találkoztunk szeretett testvéremmel, Bartholomaiosszal, Konstantinápoly ökumenikus pátriárkájával és más keresztény felekezetek képviselőivel, hogy együtt imádkozzunk İznikben, az ősi Nikaia városában, ahol ezerhétszáz évvel ezelőtt az első egyetemes zsinatot tartották. Éppen ma van a hatvanadik évfordulója VI. Pál és Atenagorasz pátriárka közös nyilatkozatának, amely véget vetett a kölcsönös kiközösítésnek. Adjuk hálát Istennek, és újítsuk meg elköteleződésünket az összes keresztény látható egysége felé vezető úton. Törökországban örömmel találkoztam a katolikus közösséggel: a türelmes párbeszéden és a szenvedők szolgálatán keresztül tanúságot tesznek a szeretet evangéliumáról és Istennek a kicsinységben kinyilvánuló logikájáról.

Libanon továbbra is az együttélés mozaikja, és vigaszomra szolgált, hogy oly sok tanúságtételt hallhattam erről. Olyan emberekkel találkoztam, akik az evangéliumot hirdetik azáltal, hogy befogadják a menekülteket, meglátogatják a foglyokat, megosztják kenyerüket a rászorulókkal. Örömömre szolgált, hogy oly sok ember jött ki az utcára köszönteni engem, és meghatott a találkozás a bejrúti kikötőben történt robbanás áldozatainak hozzátartozóival. A libanoniak vigasztaló szót és jelenlétet vártak, de valójában ők vigasztaltak engem hitükkel és lelkesedésükkel! Köszönetet mondok mindazoknak, akik imádságukkal kísértek. Kedves testvéreim, ami az elmúlt napokban Törökországban és Libanonban történt, azt tanítja nekünk, hogy a béke lehetséges, és hogy a keresztények – párbeszédben a más vallásokhoz és kultúrákhoz tartozó emberekkel – hozzájárulhatnak a béke építéséhez. Ne feledjük: a béke lehetséges!

Lélekben közel vagyok Dél- és Délkelet-Ázsia népeihez, amelyeket nemrégiben természeti katasztrófák sújtottak. Imádkozom az áldozatokért, a szeretteiket gyászoló családokért, és mindazokért, akik segítséget nyújtanak. Buzdítom a nemzetközi közösséget és minden jóakaratú embert, hogy szolidaritásuk konkrét gesztusaival támogassák az e térségekben élő testvéreinket.

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és zarándokok! Köszöntöm mindazokat, akik a világ különböző tájairól jöttek. Külön is köszöntöm a perui híveket Piscóból, Cuscóból és Limából; a lengyeleket – megemlékezve a Kelet egyházaiért szervezett lelki és anyagi segítséget nyújtó imanapról, valamint a portugál egyetemi hallgatók csoportját.

Köszöntöm továbbá Lentiai, Manerbio, Santa Cesarea Terme, Cerfignano, Roverchiara és Roverchiaretta plébániai csoportját; a marosticai és a pianezzei fiatalokat, a cavaioni bérmálkozókat, a mezzocoronai oratórium fiataljait, a bolognai ministránscsoportot és a Madonna del Granato Egylet tagjait.

Mindenkinek szép vasárnapot és áldott adventi készülődést kívánok!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír