XIV. Leó pápa vasárnap délben: Szívünk felszabadítására fordítsuk energiáinkat!

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.

Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok!

Jézus és a szamariai asszony párbeszéde, a vakon született ember meggyógyítása és Lázár feltámasztása az Egyház történetének első századai óta megvilágítják azok útját, akik húsvétkor megkapják majd a keresztséget és új életet kezdenek. Ezeket a jelentős evangéliumi szakaszokat, melyeket a mai vasárnaptól kezdve olvasunk, a katekumeneknek adják, ugyanakkor az egész közösség újrahallgatja őket, mert segítenek kereszténnyé válni, vagy – ha már azok vagyunk – hitelesebben és nagyobb örömmel élni meg kereszténységünket.

Jézus ugyanis Istennek a válasza a mi szomjúságunkra.

Amint a szamariai asszonynak mondja, a Jézussal való találkozás minden ember lelke mélyén „örök életre szökellő vízforrást” fakaszt (Jn 4,14).

Hány ember keresi ma is a világ minden részén ezt a lelki forrást! „Néha sikerül elérnem – írta naplójában a fiatal Etty Hillesum –, gyakorta azonban kövek és homok fedik be: ilyenkor Isten el van temetve. Ilyenkor újra ki kell ásnom” (Etty Hillesum: Diario, Adelphi, Milano, 2012, 153).

Szeretteim, nincs jobban felhasznált energia annál, mint amelyet szívünk felszabadítására fordítunk.

Ezért a nagyböjt ajándék: beléptünk a harmadik hétbe, és most már még nagyobb lendülettel járhatjuk utunkat.

Az evangéliumban azt is halljuk, hogy „tanítványai visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget” (Jn 4,27). Olyan nehezen érzik magukénak küldetését, hogy a Mesternek ki kell mozdítania őket megszokott gondolkodásukból: „Ugye, azt mondjátok: »Még négy hónap, és itt az aratás.« Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra” (Jn 4,35). Az Úr ma is ezt mondja Egyházának: „Emeljétek fel szemeteket, és ismerjétek fel Isten meglepetéseit!” A szántóföldeken négy hónappal az aratás előtt szinte semmi sem látszik. De ott, ahol mi semmit sem látunk, a kegyelem már működik, és a termés készen áll a betakarításra. A termés bőséges: talán a munkások kevesen vannak, mert más tevékenységek vonják el figyelmüket. Jézus azonban figyelmes. Ezt a szamariai asszonyt a szokások szerint egyszerűen figyelmen kívül kellett volna hagynia; Jézus azonban megszólítja, meghallgatja, hitelt ad neki hátsó szándék és megvetés nélkül.

Hányan keresik az Egyházban ugyanezt a gyengéd tapintatot, ezt a készséges nyitottságot! És milyen jó, amikor elveszítjük időérzékünket, hogy figyelmet szenteljünk annak, akivel találkozunk, úgy, ahogy van! Jézus még az evésről is megfeledkezett, annyira táplálta őt Istennek az az akarata, hogy mindenkit elérjen szíve mélyén (vö. Jn 4,34). Így válik a szamariai asszony az egyik első evangéliumhirdetővé. Falujából, melynek lakóit megvetették és elutasították, sokan – az ő tanúságtétele nyomán – Jézushoz mennek, és bennük is tiszta vízként fakad fel a hit.

Testvéreim, forduljunk Máriához, az Egyház anyjához, és ma azt kérjük tőle, hogy Jézussal és Jézushoz hasonlóan szolgálhassuk az igazságra és igazságosságra szomjazó emberiséget! Nem a templomok szembeállításának, nem a „mi” és az „ők” szembeállításának az ideje ez: azok az istenimádók, akiket Isten keres, a béke férfiai és asszonyai, akik lélekben és igazságban imádják őt (vö. Jn 4,23–24).

A Szentatya szavai az Úrangyala imádság elmondása után:

Kedves testvéreim!

Iránból és az egész Közel-Keletről továbbra is mélységesen lesújtó hírek érkeznek. Az erőszak és pusztítás eseményeihez, a gyűlölet és félelem légköréhez hozzáadódik az az aggodalom is, hogy a konfliktus kiszélesedik, és a térség más országai – köztük a számunkra oly kedves Libanon – ismét instabilitásba süllyedhetnek.

Forduljunk alázatos imánkkal az Úrhoz, és kérjük tőle, hogy szűnjön meg a bombák robaja, hallgassanak el a fegyverek, és nyíljon tér a párbeszéd számára, amelyben meghallható a népek hangja. Ezt a könyörgést Máriára, a Béke Királynőjére bízom: járjon közben azokért, akik a háború miatt szenvednek, és kísérje a szíveket a kiengesztelődés és a remény útjain!

Ma, március 8-án, ünnepeljük a nőnapot. Újítsuk meg elkötelezettségünket – mely számunkra, keresztények számára az evangéliumban gyökerezik – a férfi és a nő egyenlő méltóságának elismerése mellett! Sajnos sok nőt már gyermekkorától kezdve még ma is hátrányos megkülönböztetés ér, és különféle formákban erőszakot szenvednek: feléjük különös módon fordulok szolidaritásommal és imádságommal.

Üdvözlöm az Amerikai Egyesült Államokból – a College Stationből (Texas), Kansas Cityből (Missouri) és Fort Wayne-ből (Indiana) –, valamint a spanyolországi Jerezből és Cádizból érkezett diákokat; továbbá a Peruból, Panamából, Hondurasból, Mexikóból és Chiléből érkezett zarándokcsoportokat.

Köszöntöm a bresciai, castroliberói, Gravina di Puglia-i és perugiai híveket, valamint a római San Clemente Papa- és San Pio da Pietrelcina-plébániák híveit.

Köszöntöm a római „Casa di Maria” közösséget, az orvieto-todi egyházmegye bérmálkozóinak csoportját, a mantovai fiatalokat és a rovigói rögbicsapatot.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír