XIV. Leó a pápai egyetemek tanévnyitóján: Minden feladatotokat „a Lélek jegyében” éljétek meg!

Leó pápa hangsúlyozta az értelem, az emlékezet és a kritikai gondolkodás jelentőségét a hit útján, valamint a különböző tudományterületek közötti párbeszéd fontosságát. Arra kérte a pápai egyetemek oktatóit és hallgatóit, hogy őrizzék szívüket, ápolják a barátságot, ne feledkezzenek meg a szegényekről, és a tanulást kapcsolják össze az élettel.

Végül arra biztatta a jelenlévőket, hogy használják ki a Rómában töltött évek lehetőségeit, és közösen, imádságban kitartva végezzék küldetésüket.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves testvéreim!

Ma, amikor az eucharisztiát ünnepeljük, a Szentlélek ajándékát kérjük, hogy az új tanév kezdete a pápai egyetemeken több legyen a tanulmányi és kutatási tevékenység egyszerű újrakezdésénél. Szeretnénk megnyitni értelmünket, az oktatók és hallgatók közötti kapcsolatok terét a feltámadt Krisztus békét és egységet ajándékozó, teremtő Lehelete előtt, hogy mindannyian vállaljuk a ránk bízott feladatot, s így válaszoljunk a bennünket hívó Istennek és a ránk várakozó emberiségnek. Legyen hát ez az új kezdet az egyházi közösség megélésének valódi alkalma, amelyben az Úr asztala körüli egybegyűlésünk táplálja közös küldetésünket! Így senki sem csak önmagáért fog tanítani, tanulni vagy kutatni, hanem másokkal együtt és másokért, mindenekelőtt pedig az Úrral együtt és az Úrért. Amint ugyanis a Galatáknak írt levélből hallottuk,

az értelemnek meghatározó szerepe van a hit és a küldetés szempontjából.

Pál apostol, akit aggodalommal töltenek el a galáciai közösségekből érkezett hírek, olyan szavakkal fordul levelének címzettjeihez, amelyek gondolkodásra késztetik őket. Hangvétele szenvedélyes, heves, de ami szemrehányásnak tűnhet, valójában felhívás az értelemhez, az emlékezethez és a kritikai érzékhez. Minden korban akadnak hamis tanítók, akik sok hívő vallásos érzületét saját érdekeik szolgálatába állítják, és gyakran arra késztetik őket, hogy a kapott tanítás egy-egy elemét szélsőségesen túlhangsúlyozzák az egész, vagyis Krisztus és az ő evangéliuma rovására.

Kedves testvéreim, becsüljétek meg a tanulást mint a hit és az igazság szolgálatát, a magatok javára és annak a sok testvérnek a javára, akikért az Úr életét adta! Igaz ugyanis, hogy a vele való találkozás örömet és lelkesedést ébreszt bennünk, ez sohasem jelenti azt, hogy „megbabonáznak” vagy „elvarázsolnak” bennünket (vö. Gal 3,1). Az értelem használata, valamint az, hogy Isten igéjének és az egyház hagyományának fényében kérdéseket teszünk fel önmagunknak és másoknak, lényegi része a hit útjának, amelyen Jézus Krisztust követjük. Épp ezért az egyházat az a vágy és felelősség vezérli, hogy a kinyilatkoztatás kincsét a maga teljességében megőrizze, és a különböző környezetekben előmozdítsa a kinyilatkoztatás imádságos megértését, tudományos feldolgozását, kulturális közvetítését és gyakorlati alkalmazását. Mindezek annak az egyetlen szeretetnek a megnyilvánulásai, amely ma közös keresésre hív, támogat és kötelez benneteket. Ez a küldetés! Hivatásaink különbözőek, küldetésünk azonban egy.

Az apostol szavaiban egy további útmutatást is találunk. Arra buzdítja ugyanis a galatákat, hogy emlékezzenek vissza, honnan indultak. Ezt írja: „Ennyire értelmetlenek vagytok, hogy amit Lélekben kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni? Hiába éltétek át mindezeket?” (Gal 3,3–4). Az értelemnek tehát emlékeznie kell: nem pusztán adatokat egymás mellé helyezve, ahogyan egy algoritmus ma már nálunk gyorsabban teszi, hanem felidézve a megélt tapasztalatokat, mindazzal a belső visszhanggal együtt, amelyet csak az emberi lélek képes átérezni, és egyre mélyebben kapcsolatba kerülve azok jóságával.

Minden, ami jó, „a Szentlélek jegyében” kezdődik, ezért olyan éltető erő, lendület és közösségi érzés jellemzi, amely, ha egyszer megtapasztaltuk, bevésődik a szívünkbe.

A megszokás, a becsvágy, a versengés és más negatív tényezők idővel elterelhetik figyelmünket és felemészthetik energiánkat, lelkileg kiszáradttá és erőtlenné, viszálykodóvá és szomorúvá téve bennünket.

Ezért vissza kell térnünk a szívhez. Ott kezdődött minden, ott van a kezdet, amely mindig velünk marad.

Kedves testvéreim, őrizzétek szíveteket! Akár hallgatók, akár kutatók vagy oktatók vagytok, őrizzétek szíveteket, hogy életetek minden szakaszát és minden feladatotokat „a Lélek jegyében” éljétek meg! Kedves testvéreim, az egyetemen ápoljátok a barátságot, ezt az értékes ajándékot, különösen, amikor a Krisztusban való igazság közös keresése során élitek meg. Maradjatok szilárdan Isten népében gyökerezve, becsüljétek meg hitérzékét, és fogadjátok be kérdéseit! És ne feledkezzetek meg a szegényekről, akik olykor olyanok, mint az alkalmatlankodó barát, aki éjszaka kopogtat az ajtón (vö. Lk 11,5–13).

Vigyétek be az életet a tanulásba, és a tanulást az életbe, a megtestesülés logikája szerint, amelyen kívül a kinyilatkoztatás elnémul.

Igen, minél inkább eltávolodunk a valóság egészétől, amelyet Isten Fia végtelen szeretettel magára vett és amelyben élt, annál kevesebb mondanivalónk lesz, és annál kevésbé leszünk képesek megérteni a dolgokat.

Nővéreim és fivéreim, halljuk meg Isten vágyát, amely ma ismét kopogtat, és vigyük be a tudományos kutatásba! Osszuk meg másokkal azt, ami bennünket táplál! Sokan nem részesülhetnek ugyanazokban a képzési lehetőségekben, amelyek nekünk megadattak. Nyissuk ki az ajtót, ne zárkózzunk be!

Amint első enciklikámban javasoltam: ma arra kaptunk meghívást, hogy Nehemiás korának népéhez hasonló magatartást tanúsítsunk, s azt a várost építsük, amelyben Isten az egész emberiséggel együtt, békében kíván lakni (vö. Magnifica humanitas enciklika, 8).

Ezen az építkezésen mindenkinek megvan a maga feladata, és fontos, hogy együtt dolgozzunk. Például aki szembesül a tudás széttöredezettségével és az új technológiáknak az emberi elmére gyakorolt hatásával, felismeri, hogy „valódi figyelemhigiénét kell elősegítenünk: életritmusunkban helyet kell kapnia a csendnek, az elmélyült tanulásnak, az olvasásnak és a higgadt eszmecserének; ezek nélkül sérülhet belső szabadságunk” (uo., 146).

A teológia tanulmányozása sem független ezektől a kihívásoktól,

de „Isten városának” építkezésén a teológiai kutatás mindenki munkáját igyekszik megvilágítani, miközben a különböző tudományterületek találkozási pontjává válik.

A római egyházi közösség – melynek az egész katolikus egyház szolgálata a hivatása – kimondottan a különböző szemléletmódok, kultúrák és hagyományok találkozásának, párbeszédének és kölcsönös gazdagodásának a helye; ezekben az evangélium feltárja kimeríthetetlen kincseit.

Kedves testvéreim, kívánom, hogy teljes gazdagságukban éljétek meg ezeket a római éveket! Ne hagyjátok, hogy hiábavalóan teljenek el! Péter a vértanúságig menően itt tett tanúságot hitéről. Azután a hitet megőrizve itt fejezte be pályafutását Pál, aki a keresztény tapasztalat nagy, egyetemes tolmácsolója volt oly sok nép, nyelv és kultúra számára (vö. 2Tim 4,7).

Az egyetemen nézzetek körül: tantermeitekben az egész világ jelen van. Afrikából, Ázsiából, Amerikából, Európából és Óceániából érkezett testvérek tanulnak mellettetek. Ne elégedjetek meg azzal, hogy egymás mellett ültök:

találkozzatok, beszélgessetek, hallgassátok meg egymást, osszátok meg egymással egyházi tapasztalataitokat, imádkozzatok együtt, töltsétek együtt a szabadidőt, és kössetek olyan barátságokat, amelyek egész életeteken át elkísérnek benneteket!

Az Úr ezt mondta nekünk: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak” (Lk 11,9–10). Ebből az ígéretből erőt merítve tartsunk ki egységben az imádságban!

Bízzuk az új tanévet Szűz Máriának, a Bölcsesség Székének anyai közbenjárására, és fogadjuk be a Szentlelket, akit mennyei Atyánk nem tagad meg azoktól, akik gyermeki bizalommal kérik tőle!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír