XVI. Benedek pápa katekézise a papság évének jelentőségéről

A Szent Pál-év végén és a papság évének kezdetén egymás mellé került Szent Pál és Vianney Szent János alakja. A páli év során a rendkívüli igehirdetőt szemléltük, aki missziós útjai során hirdette az Igét; idén pedig egy egyszerű emberre tekintünk, aki egész életét egy kis faluban töltötte. Az egyik vidékről vidékre járt, a másik mindig ugyanazon a plébánián fogadta a hívek ezreit – mondta tanítása elején Benedek pápa. „Különbözőségük ellenére van valami alapvető azonosság bennük: a saját szolgálatukkal való teljes azonosulás és Krisztussal való közösségük.” Ahogy Szent Pál mondja: 'Krisztussal keresztre vagyok feszítve, élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem' (Gal 2,20). 'Ha hitünk lenne, Istent látnánk rejtve a papban mint fényt az üveg mögött' – így az arsi plébános.

A papság évének célja – mondta Benedek pápa –, hogy segítsük a papokat a lelki tökéletesedés útján, amin szolgálatuk hatékonysága múlik, s hogy újból felfedezzék a kegyelem rendkívüli és nélkülözhetetlen adomány-voltát.

Kétségtelenül megváltoztak a történelmi, társadalmi körülmények, ezért a kérdés ma így hangzik: hogyan tudják követni a papok az arsi plébánost a globalizált világban? – folytatta katekézisét a Szentatya. A mai világban, amelynek egyre kevesebb érzéke van a szent iránt, fennáll annak a veszélye, hogy elvész a papság katolikus értelmezése. A papság teológiai és lelkipásztori értelmének megközelítésében két, sokszor egymásnak ellentmondó értelmezés uralkodik: az egyik a társadalmi szerepvállalás, a  szolgálat felől vizsgálja a papságot; a szentségi-ontológiai megközelítés pedig a pap szolgálatának a lényegét az Istentől rábízott küldetésében látja, az igehirdetés szolgálatában.

A két megközelítés nem áll ellentétben egymással – hangsúlyozta Benedek pápa –, hanem ahogy a II. Vatikáni Zsinat tanítja: „A papok – mivel a maguk mértéke szerint az apostolok hivatalában részesednek – Istentől kegyelmet kapnak arra, hogy az evangélium hirdetésében fáradozva Krisztus Jézus szolgái legyenek a nemzetek között, hogy a nemzetek áldozata a Szentlélektől megszentelt kedves ajándékká legyen. Isten népét ugyanis az evangélium apostoli hirdetése hívja és gyűjti egybe, így mindazok, akik ehhez a néphez tartoznak, mivel a Szentlélek megszenteli őket, önmagukat adják oda 'élő, szent, Istennek tetsző áldozatul' (Róm 12,1). A papok szolgálata által a hívők lelki áldozata egyesül Krisztusnak, az egyetlen közvetítőnek áldozatával, melyet a papok keze az egész Egyház nevében vérontás nélkül és szentségi módon a szentmisében fölajánl egészen addig, amíg az Úr el nem jön” (Presbyterorum ordinis, 2).

Jézus Isten országáról beszél, ám üzenete nem puszta „beszéd”, hozzátartoznak tettei, csodái is –emelte ki XVI. Benedek. Az igehirdetés üzenete valójában Krisztus személye. A keresztény igehirdetés nem egyszerű szavakat használ, hanem magát az Igét. Isten Igéjének hiteles szolgálata megkívánja a paptól, hogy a páli tanítás szerinti önmegtagadásra törekedjék: 'Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem'. Vagyis a pap Keresztelő János tanúságtétele nyomán az „Ige hangja”. Ez az önkiüresítés részvétel Krisztus áldozatában, ez teszi hitelessé az igehirdetést.

'Milyen félelmetes is papnak lenni! Milyen siralomra méltó a pap, amikor a misét közönséges dologként mutatja be! Milyen szerencsétlen egy pap benső lelki élet nélkül!' – idézte beszéde végén Vianney Szent Jánost a pápa. „Bárcsak arra vezetné a papokat ez az év, hogy azonosuljanak a keresztre feszített és feltámadt Krisztussal, és követnék Keresztelő Szent János példáját, aki tudott kisebbedni, hogy Krisztus növekedjék!” – hangzott a Szentatya buzdítása.

„Imáitokba ajánlom újmisés papjaitokat, hogy legyenek hűségesek az evangélium hirdetésében és Isten népe életének megszentelésében. Apostoli áldásomat adom rátok és papjaitokra.”

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír