Az első turnusra július 5. és 10. között került sor. Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök a táborozók egyik kirándulási helyszínén, a nagyvázsonyi Kinizsi-várban elmondta: a Katolikus Tábori Püspökség 2004 óta szervezi meg a katonák és honvédelmi alkalmazottak gyermekeinek környezet- és természetvédelmi táborát. Hozzátette: a kezdeményezés indulásakor Magyarországon még nem működtek honvédelmi táborok. Hangsúlyozta, hogy a program kezdettől fogva nem hittantábor vagy katonai tábor, hanem környezet- és természetvédelmi tábor, amelynek
célja, hogy a résztvevők játékos formában ismerjék meg Magyarország természeti és történelmi örökségét, miközben közösségi élményekkel gazdagodnak azon katonák hathatós közreműködésével, akik a Magyar Honvédség különböző alakulatainál szolgálnak.

Az elmúlt több mint húsz évben egytucatnyi egykori táborozó választotta a katonai hivatást, az első tábor résztvevői közül pedig többen ma már saját gyermekeiket nevelik – fogalmazott.
A püspök hozzátette: a tábor működését a Magyar Honvédség logisztikai támogatása, a Katolikus Tábori Püspökség hitéleti forrásai, valamint egyes katonalelkészek felajánlásai teszik lehetővé. Mint fogalmazott, mindez jól példázza a katonákról és családjaikról való gondoskodást. Ezt jól mutatja, hogy idén is több táborozó testvérével együtt érkezett, egyes családok gyermekei pedig akár tíz éven át is rendszeres résztvevői a tábornak. Van olyan család is, amelynek legidősebb gyermeke idén már túllépte a tábor tizenhat éves felső korhatárát, egy másik gyermekük most vesz részt utoljára a programon, míg a legkisebb, tízéves testvér idén csatlakozott először a táborhoz.
Krum Péter törzsőrmester, az MH Lahner György 2. Ellátóezred katonája több mint másfél évtizede szolgál a Magyar Honvédségnél, a gyermektáborban pedig évek óta csoportvezetőként vesz részt. Mivel a táborozók többsége katonák vagy honvédelmi alkalmazottak gyermeke, számukra a fegyelem és a szabályok betartása többnyire nem ismeretlen – emelte ki. Előfordul ugyan, hogy egy-két gyermek nehezebben alkalmazkodik a közösséghez, de rövid idő alatt mindenki beilleszkedik. Általános tapasztalat, hogy a tábor végén valamennyi résztvevő élményekkel gazdagodva, jó hangulatban tér haza – tette hozzá.
Krum Péter szerint minden évben akadnak olyan fiatalok, akiken látszik az érdeklődés a katonai hivatás iránt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tábor nem toborzóprogram. „A cél elsősorban a közösségépítés, a természet és a történelem megismertetése, valamint élmények nyújtása, még akkor is, ha a napokat kora reggel, egyre hosszabb és intenzívebb, de mindenki számára teljesíthető közös tornával kezdik” – húzta alá.

Az idei első turnus július 5-én érkezett meg a karmacsi Regiment Diáktanyára. A táborozók a nyitónapon megismerkedtek a táborszabályokkal, köztük azzal, hogy a tábor ideje alatt nem használhatnak mobiltelefont vagy más digitális eszközt, amelyeket a szolgálati személyek – hivatásos, szerződéses és tartalékos katonák, valamint honvédelmi alkalmazottak – a program végéig megőrzésre átvettek.
A gyermekek bejárták Zala és Veszprém megyét: Keszthelyen a történelmi belvárosban többórás helyismereti túrán és vetélkedőn vettek részt, fürödtek a Libás-strandon, de ellátogattak Woditsch Péter tartalékos hadnagy, a Katolikus Tábori Püspökség nemrég felszentelt tábori lelkészének újmiséjére is, amelyet a karmacsi Szent Anna-templomban celebrált. A liturgián Adorján Szabolcs diakónus, a Szombathelyi Egyházmegye papnövendéke gitár- és énekjátékával működött közre, az egyetemes könyörgéseket pedig a gyermekek és a szolgálati személyek olvasták fel. A táborozók a Szajki-tavaknál egy mintegy 12 kilométeres kiránduláson vettek részt, amelynek során koordináták alapján tájékozódtak, természetes anyagokból menedéket építettek, katonai jellegű ügyességi feladatokat oldottak meg, majd számháborúban is összemérték tudásukat. A program részeként a tóban is megmártóztak.

Emellett felkeresték a Szentgáli-kőlik barlangot, ahol hivatásos barlangászok vezetésével többórás túrán vettek részt: 25–30 méter mélyre ereszkedtek le, több föld alatti csarnokot jártak be, miközben előadást hallgattak a Bakony földtani értékeiről. Látogatást tettek a nagyvázsonyi Kinizsi-várba, buszos kiránduláson jártak a Bakonyban, a Kis-Balaton térségében kenutúrán vettek részt, Zalaváron megtekintették az Adrianus mártír zarándoktemplomot és ismeretterjesztő előadást hallhattak Szent Cirill és Szent Metód bizánci görög egyházatyák missziós tevékenységéről. A Kis-Balaton Ház interaktív kiállítása a térség természeti értékeit és a természetvédelem jelentőségét mutatta be számukra.
A Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred 5. Hadkiegészítő és Toborzó Központjának katonái lézerharccal, lövészeti szimulátorral, fafaragással és más interaktív foglalkozásokkal készültek a táborozóknak. A tábor egyes programjait Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök mellett Kis-Bús Károly ezredes, a Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred parancsnoka, valamint Szemán Mihály őrnagy, az ezred vitéz Nagy Sándor 48. Területvédelmi Zászlóaljának zászlóaljparancsnok-helyettese is felkereste.

A tábor második turnusa július 19-én kezdődött Karmacson, a szervezők az első turnuséhoz hasonló tematikájú programokkal várták a résztvevőket.
Forrás: Katolikus Tábori Püspökség
Szöveg: Navarrai Mészáros Márton
Fotó: Rácz Tünde
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria









