Zarándoklatok és Székesfehérvár címmel indult előadás-sorozat a Székesfehérvári Látogatóközpontban

Kultúra – 2022. március 21., hétfő | 21:07

Nyolcrészes előadás-sorozatot indított Zarándoklatok és Székesfehérvár címmel a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban a tavaly elkészült Magyar Szent Család nyomában tematikus zarándokút történelmi hátterének feltárására, valamint művelődéstörténeti és kulturális értékeinek népszerűsítésére és megismertetésére.

A 2021 júniusában elkészült, immár teljes hosszában végigjárható, hét állomással kialakított Magyar Szent Család nyomában tematikus zarándokút történelmi hátterének feltárására, valamint művelődéstörténeti és kulturális értékeinek népszerűsítésére és megismertetésére a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum szervezésében március 17-én nyolc részes előadás-sorozat indult, melynek keretében a felkért előadók a középkortól napjainkig áttekintik a Székesfehérvárra irányuló, valamint az egész országban és Európában működő zarándokútvonalakat, így az érdeklődők teljesebb képet kaphatnak arról, milyen egyházi hagyományba illeszkedik a zarándoklat, a búcsújárás, vagy a kegyhelyek működése.

A előadások révén – amelyekre novemberig havi rendszerességgel kerül majd sor –  megtudhatjuk, kik is a zarándokok, megismerhetjük a régmúlt és napjaink legnépszerűbb zarándokútvonalait és helyszíneit, átfogó ismeretekkel gazdagodhatunk a hazai zarándokhagyományokkal kapcsolatban, különös tekintettel a középkori és koraújkori székesfehérvári zarándoklatok történetére, kiderül, hogy a török hódoltság milyen hatást gyakorolt a magyarországi zarándoklatokra és a Szent István-tiszteletre Székesfehérvárott, valamint feltárul a bodajki búcsújárás története is, végül szó esik a 20. századi hazai zarándoklatok és búcsúk dicsőséges és dicstelen történeteiről is. Smohay András, intézmény igazgatója az előadás-sorozat kapcsán kiemelte, Székesfehérvár több mint fél évezreden keresztül nemzetközi zarándokközpont volt.

 

A sorozat első vendége Fedeles Tamás történész, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetője volt, aki Jeruzsálemtől az El Caminóig – Szentek, kegyhelyek, zarándoklatok a középkorban címmel tartott előadást március 17-én a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpontban.

Az előadás-sorozat következő alkalmairól a Magyar Szent Család nyomában zarándokút honlapján , a www.szenteknyomaban.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

*

A Székesfehérvári Egyházmegye a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP-7.1.4-16-2016-00006 azonosítószámú projektje) keretében 2016 és 2021 között nagyívű fejlesztést valósított meg összesen 1 499 978 615 forint vissza nem térítendő támogatásból. A projekt legfontosabb célja a Magyar Szent Család nyomában tematikus zarándokút kialakítása volt, amely innovatív eszközökkel járul hozzá elsősorban a vallási és kulturális turizmushoz kapcsolódó igények kielégítéséhez, valamint a keresztény Magyarország bölcsőjének vallási, történelmi és kultúrtörténeti megismertetéséhez.

Székesfehérvár és Bodajk már a középkorban is kedvelt célállomása volt a zarándokoknak, Szent István és Szent Imre sírjához is számos zarándok érkezett szerte Euróbából. A 2021 nyarán lezárult fejlesztés három települést és öt helyszínt érintett, biztosítva a modern zarándokfogadás feltételeit. Az egyházmegye székhelyén a Székesfehérvári Egyházmegyei Látogatóközpont, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumnak otthont adó egykori ferences rendház és a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház; Bodajkon a Segítő Szűz Mária-kegytemplom és a Szent Imre Zarándokház, Vértessomlón pedig a Sarlós Boldogasszony-templom és a mellette kialakított mesetér egyaránt értékes úticélja lehet a régió kulturális turizmusának, s ezáltal a megújult helyszínek ismét aktuális tartalommal megtöltött búcsújáró hellyé válhatnak.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum/MTI

Fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria