Zeneteológia és kánonjogi kérdések – Székfoglaló előadások a Szent István Tudományos Akadémián

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A székfoglaló előadásokat a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagjává választott Heidl György, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a Pécsi Egyházmegye Keresztény Örökség Kutatóintézetének igazgatója, valamint Szabó Péter, a PPKE Kánonjogi Intézetének docense, a keleti kánonjog szakdoktora tartotta.

Az előadók tudományos munkásságát Kuminetz Géza egyházjogász, a PPKE tanszékvezető egyetemi tanára ismertette.

Heidl György akadémiai székfoglaló előadásában az egyházi közösségi éneklés jelentőségéről beszélt Szent Ágoston teológiájának tükrében. Megemlítette, hogy az egyházi berkekben széles körben elterjedt mondás, „aki szépen énekel, az kétszeresen imádkozik” nem tulajdonítható Szent Ágostonnak, a következő megállapítás azonban valóban szerepel a nagy teológus egyik beszédében: „Aki szeret, az énekel.” Ez a beszéd egy templom felszentelésekor hangzott el, a 96. zsoltár első versének („Énekeljetek új éneket az Úrnak, minden föld zengjen dalt az Úrnak!”) magyarázata során. Az „új ének” – az ágostoni magyarázat alapján – Krisztus fényében már az új parancsra, a szeretet parancsára utal, így az új ének nem más, mint a szeretet éneke.

Az előadó rámutatott, hogy Szent Ágoston kifejezetten foglalkozott (Vallomások, 10. könyv) az éneklésnek a lélekre gyakorolt hatásával. Egyes szövegeiben az egyházi közösségi éneklés gyakorlatában a „mérsékelt hanglejtés” mellett foglalt állást, azért, hogy a szép dallam esztétikai, érzéki hatása mellett ne szoruljon háttérbe a szó értelme, máshol azonban – a 32. zsoltárt magyarázva – az „örömujjongás” létjogosultságát vallja, mivel a szavak nélküli, a szavakat már elhagyó örvendezés éppen hogy a legmagasabb rendűt, a kimondhatatlant (ami lényegileg vonatkozik Istenre) fejezi ki.

Heidl György felhívta a figyelmet arra, hogy Ágoston gondolatvilágában ez a kettősség nem ellentmondás, hanem az egyházi éneklés két műfajában ragadható meg: a szillabikus (egy szótagra átlagosan egy hangot éneklő), illetve a melizmatikus (egyetlen szótagra egy dallamívet vagy dallamszakaszt éneklő) valóságában.

Az egyházi éneklés istendicséret; azt dicsérjük, akit szeretünk – tette hozzá az előadó. – Pontosabban a Szentlélek által tesszük ezt az egyházi közösségben: az ujjongó éneklés az újjászületett ember éneke. Szent Ágoston egy helyütt úgy fogalmaz, hogy a katekumen „süket”, mert még nem született újjá a keresztségben, azaz nem kapta meg a Szentlelket.

Ágostoni gondolat, hogy az egész élet egy új ének – folytatta az előadó. E szempont kifejtéséhez Heidl György a nagy teológusnak az időről szóló elmélkedését (Vallomások, 11. fejezet) hívta segítségül. Szent Ágoston szerint az idő a lélek kiterjedése, hiszen a jövő az, amire várakozunk, a múlt az, amire emlékezünk, s a jelen pedig az odafigyelés által válik „jelenvalóvá”. Mindezek egysége, tehát maga az időbeliség lényegileg van jelen az éneklésben – állapította meg az előadó, majd így folytatta: az időbeliségbe vetett ember önazonossága nem a szavak által valósul meg, hanem lényegileg a tetteiben nyilvánul meg; az élet és az éneklés kapcsolatának kitüntetett pillanata (jelképesen és valóságosan is) az emberi személy életében elhangzó utolsó hang, ami által teljessé válik az illető személy élete.

Szabó Péter kánonjogász akadémiai székfoglaló előadásában a harmadik évezred fontos egyházszerkezeti kérdéseit vázolta fel. Elsőként arról beszélt, hogy az utóbbi időben élénk reflexió tapasztalható az egyháztanban (teológia) a részegyház értékelésével kapcsolatban. Rámutatott, hogy a II. vatikáni zsinat egyháztana alapvetően univerzális, de a zsinat után hamar kialakult a konszenzus arról, hogy az egyetemes és a részegyház szimultán valóság. Helyi egyház nélkül nincs egyetemes egyház. A ’80-as évektől azonban ennek túlhangsúlyozása került előtérbe, erre a Hittani Kongregációnak dokumentumban kellett reagálnia, és fontos megállapítást tett: az egyetemes egyház nem részegyházak konföderációja. „Ez utóbbi szemlélet ugyanis protestáns teológiai szemléletet tükröz – tette hozzá az előadó. – Mindazonáltal ezen egyházi megnyilatkozás nehézségeket is hozott, a részegyházak szimultán mivolta háttérbe szorult.”

Walter Kasper és Ratzinger bíborosok (utóbbi a Hittani Kongregáció vezetője volt akkoriban) 2000-es évek elején zajlott vitájában végül Ratzinger bíboros finomított az álláspontján, és az egyházi konszenzus visszakanyarodott a szimultaneitás irányába. Az természetesen igaz maradt, hogy a részegyházat nem illetheti meg az elsőség az egyetemes egyházzal szemben.

Szabó Péter felvetette az egyház legfelsőbb hatóságával (pápa, püspöki testület) kapcsolatos időszerű kérdéseket is. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatások szerint kezdettől kimutatható az egyház valóságában a kelet és a nyugat közti szemléletbeli különbség: a kelet konszenzuskereső, szinodális jellegű, a nyugat alapvetően monokratikus. „Úgy tűnik, az ekkleziológiában fenn kell tartanunk ezt a komplementer megközelítést, és ez új távlatokat nyithat az ökumené felé is” – tette hozzá a kánonjogász, aki többek közt megemlítette, hogy az egyetemes egyház legfelsőbb hatóságának lényegi elismerése irányában jelentős elmozdulás tapasztalható az ortodoxok részéről.

Szabó Péter harmadikként a köztes egyházi hatóságokkal (püspöki konferenciák, metropolitai hivatal, részleges zsinatok) kapcsolatos kérdésekről beszélt. Többek közt hangsúlyozta, hogy a kommunikáció korában a legfelsőbb hatóság könnyebb elérése miatt fölöslegesnek tűnhetnek az alacsonyabb szintű hatóságok. Ezzel szemben azonban a valóságban fel kellene értékelődnie a szerepüknek. Például természetes, hogy a püspöknek elérhetőnek kellene lennie az egyházmegyéjében, és gyakorolnia kellene megszentelői, tanítói feladatát, mindez azonban a hatalmas méretű egyházmegyék esetében szinte lehetetlen. Észszerűnek tűnik az egyházmegyék méretének csökkentése annak érdekében, hogy a püspökök közelebb legyenek a papokhoz, a hívekhez, felszabaduljanak a megszentelői, tanítói feladatokra. A kánonjogász rámutatott: a metropóliai hivatal újragondolása máig várat magára.

Szabó Péter székfoglalójának végén elmondta, az egyházszervezeti kérdések hátterében egyháztani kérdések állnak, és az egyházjog mindezek rendezése után igazodik a kialakult konszenzushoz.

Barna Gábor, az akadémia főtitkára bejelentette, a következő székfoglaló előadásra október 1-jén kerül sor. Idén az akadémián tisztújítás is lesz, amely az elnök, a másodelnök és a főtitkár személyét érinti.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír