A gyerekek nincsenek jól – Beszámoló a Zlín Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztiválról

Kedvesen izgalmas kalandok, megoldandó rejtélyek, varázslatos világok, első szerelmek – az ifjúsági filmek általában hasonlóan pozitív húrokat pengetnek. Ám a május 29. és június 4. között Csehországban rendezett 65. Zlín Filmfesztivál programja általánosan az ifjúság drámai, sokszor radikális oldalát mutatta. Visszatérő téma volt a családok széthullása, az abúzus, a függőség, illetve a vaskalapos tradíciók okozta sérülések. A gyerekfilmeken jól leszűrhettük, hogyan érezzük magunkat a világban, miként borul be felettünk az ég, nemcsak Európában, hanem Japántól kezdve Kenyán át egészen Kanadáig. Mintha mind azt jelezték volna: kevés a remény, elveszettnek látjuk a holnapot, így a jelenben sem találjuk magunkat. Szerencsére voltak őszinte, gyógyító és nevettető alkotások is, melyekre manapság hatalmas szükség van, főleg kamaszkorban. A filmek zöme a magas minőséget képviselte, és akadt közöttük pár egészen kiemelkedő, melyeket a magyar közönségnek is fontos volna látnia.

A nemzetközi ökumenikus zsűri igyekezett kortárs kérdéseket vizsgáló, ám a drámából kiutat mutató alkotásokat díjazni. A zsűri tagjai idén a német Irina Grassmann újságíró (Interfilm), a cseh Joel Ruml lelkész (Interfilm), illetve Magyarországról Szövényi-Lux Balázs rendező (Signis) voltak.

Az ökumenikus zsűri a díjat egy svéd elsőfilmnek ítélte oda. A Kevlar Soul, Maria Eriksson-Hecht rendezése egyértelmű döntés volt, kiemelkedő alkotói teljesítmény. A film két fivérről szól, akik a családi erőszaktól és apjuk alkoholizmusától szenvednek, ilyen körülmények között próbálnak boldogulni, miközben az idősebb testvérre hárul a szülői felelősség. Az alkotók következetes vizuális nyelvezettel mesélnek, a képek pedig szinte megszólalnak, akkor is, amikor a szereplők céltalanul hallgatnak.

A film példát mutat a rászorulók iránti együttérzésből, nem ítél, inkább végig arra buzdítja a közönséget, hogy a főszereplőkkel együtt menjen végig a nehéz úton, amelynek végén lehetőség van a tisztulásra, az újrakezdésre. A Kevlar Soul a színészek húsbavágó és nyers alakításával kel igazán életre – nem véletlen, hogy elnyerte a fesztivál zsűrijének fődíját is.

Az ökumenikus zsűri az iménti film mellett különdíjban részesítette a Nawi – Dear Future Me című alkotást, amely Németország és Kenya közös produkciója. A filmet két német rendező formálta, majd a munkába helyi alkotókat is bevontak, hogy minél hitelesebb mű születhessen. A nyitányban egyből megismerjük a tételmondatot: nyolc teve, hatvan juh, száz kecske – ennyit ér a tizenhárom éves Nawi. Kenyai családja eladósodott, ezért férjhez kell mennie, annak ellenére, hogy a legjobb jegyeket szerezte a záróvizsgán, és folytatni akarja az iskolát. A fiatal lány elszökik otthonról, és egészen szélsőséges helyzetekben ébred rá valódi képességeire, például a tanítás örömére. Bár Nawi végül nem tud elmenekülni a sorsa elől, a film mégis reményt ad a nézőknek, hogy lesz majd egy új nemzedék, amelynek megadatik az ártatlan gyerekkor.

A film elbeszélése játékos és könnyen követhető, a kislány narrációja és a vizuális elemek mind a főszereplő világát hangsúlyozzák. Nincs felesleges szépelgés, de öncélú erőszakot sem látni. Az alkotás nagy erénye, hogy segít tudatosítani egy olyan problémát, amely világszerte ma is rengeteg lányt érint, akik csak gyerekek akarnak lenni és követni az álmaikat. A Nawi elnyerte a gyerekzsűri fődíját is.

A zordabb mozgóképek közül kiemelkedett Nadia Fall angol rendező Brides című alkotása, amely két kamaszlány vallási radikalizálódását meséli el. A vetítés után hosszabb vita bontakozott ki, a muzulmán rendező sokat mesélt a vallási fanatizmus problémájáról. Filmje, bár olykor a jó ízlés határait feszegeti, pontosan mutatja a céltalan kamaszok és a rájuk vadászó radikálisok valós veszélyét.

Bár végül díjat nem kapott, üdítően csodás volt a macedón–szerb DJ Ahmet című dráma. A film egy kényszerházasságot és egy családi gyászt dolgoz fel egy apró macedón faluban – tele reménnyel és áradó életszeretettel. A testvéri szeretet és az első nagy szerelem megható motívumai ritmussal, színnel, különc arcokkal, sok fekete humorral jelennek meg a vásznon. Mintha a húsba vágóan őszinte Larry drámaisága találkozna egy Kusturica-film abszurd nézőpontjával. A közönség széles mosollyal hagyta el a termet, e sorok írója az év egyik legjobb filmjének tartja az alkotást.

Magyar szempontból nagy öröm, hogy Lakos Nóra filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet kapta a közönségdíjat (egy további különdíj mellett). A megannyi erős alkotás között a film pozitív és felemelő kicsengése láthatóan a cseh gyerekeket is megbabonázta. Remélhetőleg a jövőben több hasonló, a fiatalokat célzó és a nyelvükön beszélő alkotás várható, Magyarországon is.

Szöveg: Szövényi-Lux Balázs

Fotó: zlinfest.cz

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. június 22-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.