A versenyre az ország minden szegletéből érkeztek kadétok és katonaszülők gyermekei; volt olyan család, ahonnan négyen is.
Mádi Márton Kende, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Szolnoki Honvéd Kollégiuma kadétja, a verseny harmadik helyezettje fogalmazta meg valamennyiük közös élményét: „A választott versem megérintett, ugyanis a vallásról szól, és én hívő vagyok.”
Értő fülekre találtak tehát Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök szavai.
„Adventben arra az estére készülünk fel, amikor Isten Fia megszületett. Nagy esemény történt azon a karácsonyi estén, az időt is azóta számoljuk. De akkor is eléggé elfoglaltak voltak az emberek, és Jézusnak úgy sikerült erre a világra jönnie, hogy alig voltak ott páran a születésénél, alig láthatták néhányan – mondta a tábori püspök. – Azt kívánom nektek, hogy – bár elképesztően nehéz – próbáljatok valóban ott lenni karácsony ünnepén, amikor a lelketekben megszületik a Megváltó.”
A versenyen egy kötelező és egy szabadon választott alkotást kellett elszavalniuk a versenyzőknek az előadóművészekből, illetve a haderőhöz köthető tagokból álló zsűri előtt.
„Arra emlékszem abból a néhány évből, amíg én is verset mondtam, hogy csodálatos dolog. Elolvasol egy verset, hagyod, hogy átjárjon és szépen lassan a tiéd legyen annyira, hogy aztán majd a közönségnek is el tudd mondani” – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, a zsűri elnöke.
A felkészülést szülők és nevelők segítették, de Balázs Júlia Lenke, a Kratochvil Károly Honvédelmi Középiskola és Kollégium Hódmezővásárhelyi Középiskola és Kollégium kilencedikese még a versben megidézett szegedi templomot is meglátogatta, hogy ihletet kapjon: „Besurrantam az üres templomba, és elgondoltam, hogy tényleg egyedül állok az Istennel. Ez erőt is adott, és tényleg segített megérteni a vers lényegét.”
A győztes, a hódmezővásárhelyi Ládi Levente Zsolt, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákja visszatérő versenyző, aki azt vallja: gyakran kell olvasgatni a verseket, így mindazt, amit mondanak, egyre inkább megérti, átérzi az ember.
Szöveg: Halmos B. Ágnes
Forrás: Katolikus Tábori Püspökség
Fotó: Szabó Lajos zászlós
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria