„Eszközök vagyunk a Megváltó kezében” – Gyerekekről gondoskodnak a szomaszkai atyák Észak-Amerikában

New Hampshire zöld, aranyló vagy éppen hófödte tájainak szelídségében és nyugalmában – ahol 1963 óta működik a Pine Haven Boys Center –, úgy tűnhet, hogy mindent időtlen csend vesz körül. Ám azok, akik ebben a gyermekvédelmi központban élnek – amelyet a több mint 60 éve itt dolgozó szomaszkai atyák (Ordo Clericorum Regularium a Somascha klerikus szerzetesrend) vezetnek –, benső nyugtalanságban élnek meg minden napot, arra várva, hogy hamarosan megérkezik egy örökbefogadó család.

A mindennapok valóságát a központ igazgatója, Remo Zanatta atya mutatta be. A szomaszkai atyáknak – hűen alapítójukhoz, Emiliáni Szent Jeromoshoz, akit XI. Piusz pápa az „elhagyott fiatalok védőszentjévé” nyilvánított –, az a karizmájuk, hogy minden bajba jutott kiskorúról gondoskodjanak. De ma már nem csak erről van szó: az évek során elkötelezték magukat az erőszak áldozatául esett nők és gyermekeik, hajléktalanok, drogfüggő férfiak, halálos betegek, migránsok, problémás családok, idősek támogatása mellett. Ők mind olyan emberek, akiket „félárváknak” lehet tekinteni (Ferenc pápa kifejezésével élve, aki így nevezte őket a szomaszkai atyák 2017. március 30-i audienciáján), és akikért a szerzetesek a világ minden részén elkötelezték magukat, szolgáljanak akár a gazdag Amerikai Egyesült Államokban, vagy a legszegényebb és legelszigeteltebb perifériákon mint Vietnám vagy Peru.

A Pine Haven Boys Centerben élő kiskorúak számára Remo Zanatta atya és paptársai váltak a családdá, miután vérszerinti családjukat maguk mögött kellett hagyniuk, mivel a bíróság bántalmazás vagy más deviancia miatt megfosztotta a szülőket a szülői felügyelet gyakorlásától. Ezek a gyermekek, legalábbis néhányuk, a jövőjüket sem a biológiai anyjukkal és apjukkal töltik, hanem egy új családdal, amelyre most várakoznak.

„Vasárnaponként, és minden ünnepnap – meséli Remo Zanatta –, nincs hova mennie annak, aki a Pine Haven Boys Centerben él. Itt marad velünk. Ám egyetlen gyermeknek sem szabadna a karácsonyt egy gyermekvédelmi központban töltenie. Amiatt, hogy a fiatalok velünk, szomaszkai atyákkal élnek, mi apákká, anyákká, testvérekké válunk felebarátaink számára. Abban a pillanatban, hogy megállapítjuk egy gyermekről, hogy árva, mi felvesszük az apa identitását. És nem csak a nevelés terén vagy társadalmi szinten, hanem azzal, hogy az életet adjuk neki.”

Kezdetben a Pine Haven Boys Center egy szakképző iskola volt 12–17 éves fiúk számára. Később „az évek során láttuk, hogy igen, szükségük van egy szakma elsajátítására, de arra is, hogy lelkileg támogassuk őket, mivel a családjaikban gyakran előfordult, hogy bántalmazták őket” – magyarázta Remo Zanatta. Így az 1980-as évek vége felé a szomaszkai atyák felhagytak a szakképző iskola működtetésével és a terápiára helyezték a hangsúlyt. Ma olyan fiúk élnek itt, akiket a családban különféle bántalmazások értek, valamint olyanok, akik maguk is nem megfelelő magatartást tanúsítottak társaikkal szemben.

„New Hampshire-ben az állam gyorsan közbeavatkozik, ha lát egy családot, ahol valami baj van, és akkor a mi központunkra bízza a gyermeket – mondta az igazgató. – Helyi szinten nagyon ismertek, kedveltek és elismertek vagyunk; szociális szolgáltató központként működünk New Hampshire-ben és Vermontban. 22 szobánk van; sajnos mind foglalt, és hosszú a várólistánk.”

A Pine Haven Boys Center néhány lakója arra vár, hogy adoptálják őket, míg mások a családjukhoz való visszatérést tervezik (miután a szülők befejezték rehabilitációjukat), vagy egy közeli családtaghoz kerülnek. Ez utóbbiak között volt Matteo is (álnév), aki egy ideig ebben a központban élt, majd egy rokonra lett bízva, mivel a gyermek mindkét szülője kábítószer-túladagolásban meghalt. „Nemrég kaptam egy csekket Matteo emlékére – mesélte Zanatta atya –, de nem értettem miért. Aztán kaptam egy másikat. Utánanéztem és megtudtam, hogy sajnos Matteo is meghalt túladagolásban. Nem sokkal később egy gyönyörű levelet kaptam a hozzátartozójától, amelyben megköszönt mindent, amit Matteóért tettünk, aki »a központban töltötte élete legszebb időszakát« – állt a levélben.”

Ez csak egy a sok szomorú történet közül, amelyet el lehetne mesélni, de kitörölhetetlen tanulságot hagy maga után, amely összefoglalja a szomaszkai atyák cselekvésmódját: „Minden lehetségest meg kell tennünk azért, hogy minden egyes gyermek számára szent legyen az az idő, amelyet a központban tölt. Természetesen, mindenki a saját tetteiért felelős, és mi nem tudunk senkit sem megmenteni. Egyedül Isten néz és lát bele a szívekbe. De nem vesztegethetünk el egyetlen pillanatot sem: ez lehetővé teszi számunkra, hogy mindig több és több erőfeszítést tegyünk, abban a tudatban, hogy eszközök vagyunk a Megváltó kezében – minden nap, a mindennapi munkánkban.”

Fordította: Hollósi Judit

Forrás: AgenSir; Popoli e Missione

Fotó: Popoli e Missione

Magyar Kurír