„Számomra természetesen felejthetetlen élmény, mert ő az első pápa, akivel kezet foghattam vagy néhány szót válthattam” – így idézte fel Franz Beckenbauer a XVI. Benedek pápával való találkozását, amire az általános kihallgatás során került sor 2005. október 26-án. Az audiencia napján a Vatikáni Rádió német nyelvű adásában nyilatkozott a sportoló.
„Ez életem csúcspontja. Hiszen keresztény és katolikus neveltetést kaptam, és a gondolataim mindig felfelé irányulnak. Természetesen nagyon vártam ezt a pillanatot, mert úgy gondolom, hogy ő [XVI. Benedek] a keresztény világ nagyszerű képviselője. Azt is mondtam neki, hogy minden jót kívánok neki, különösen hosszú életet, mert az emberiségnek nagyobb szüksége van rá, mint valaha.”
A müncheni születésű Franz Beckenbauer fiatalon csatlakozott Németország legsikeresebb labdarúgócsapatához, a Bayern Münchenhez, és hamar a bajor klub meghatározó játékosává vált. Elegáns és könnyed játékával újradefiniálta a pályán a hátvéd szerepkörét. Pályafutását az 1974-es, az NSZK-ban megrendezett világbajnokság megnyerésével koronázta meg.
Miután néhány évet az Egyesült Államokban, a New York Cosmos csapatában töltött, ahol Pelével együtt játszott, Beckenbauer visszatért Németországba, és 1982-ben a Hamburger SV-vel újabb német bajnoki címet nyert.
1984-ben a német labdarúgó-válogatott vezetőedzője lett, anélkül, hogy edzői képesítéssel rendelkezett volna.
Az NSZK válogatottját egyenesen az 1986-os világbajnokság döntőjébe vezette, amit azonban Argentína nyert 3:2-re. Négy évvel később, az 1990-es világbajnokságon vágtak vissza az argentin csapatnak, amikor az NSZK nyerte el a bajnoki címet.
Beckenbauer lemondott, de később visszatért a Bayern Münchenhez edzőként, amikor a csapat a kilencvenes évek közepén válságba került.
Ő irányította Németország sikeres pályázatát a 2006-os világbajnokság megrendezésére, és ő volt a szervezőbizottság elnöke, mely tisztségében 31 országba tett látogatást, hogy személyesen is meghívja az érintett csapatokat. Utazásának egyik állomása Róma volt, ahol találkozott a pápával.
Fordította: Szalontai Anikó
Forrás és fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria