„Erős és folyamatos nyomást érzékelünk, az orosz taktika nem a nagy előrenyomulásra épül, hanem a kifárasztásra – mondta. – Tavaly az ukrán kormány azt kérte minden családtól, amely 15 év alatti gyermeket nevel, hogy hagyja el Herszont, mert túl veszélyes. És
a város fokozatosan kiürült. Herszonban nincsenek gyerekek.
A közösségbe, ahol lakunk, nemrég jött egy nagymama néhány hónapos unokájával. Ez kivételes dolog volt. Már elszoktam attól, hogy gyerekeket lássak.”
Apránként véreztetik ki a várost az oroszok
A XXIII. János Pápa Közösség tagjai néhány fiatallal együtt – akik a békehadtest tagjai, hisznek az erőszakmentességben – úgy döntöttek, hogy személyesen élik meg az ukrajnai konfliktust. „Három nappal a háború kitörése után indultunk el, és azóta mindennap osztozunk a lakossággal a veszélyekben és a nehézségekben, a félelmeikben és a reményeikben” – mondták el a fiatalok.
„Az oroszok minden héten megpróbálnak bejutni, áttörni – tette hozzá Capannini. – A várost bombázzák, mondhatjuk, hogy állandóan. Az éjszaka Herszonban félelmetes, a város teljes sötétségbe borul. A robbanások fénye és hangja töri csak meg a sötétet és a csendet. Ilyen körülmények között egyre többen menekülnek el. Nem tudni, hányan maradtak, szerintem 20-30 ezer ember.
Az oroszok stratégiája az, hogy kiürítik a várost, apránként véreztetik ki.”
A XXIII. János Pápa Közösség tevékenysége több mint egy éve a herszoni kultúrházban zajlik, egy műemlék épületben, amelyet a bombázások megrongáltak, de az önkéntesek fáradhatatlan munkájának köszönhetően nagy kitartással mindig újjáépítik. „Gyakorlatilag minden hónapban éri támadás – mondja Capannini. – Legutóbb decemberben történt, a gondnok éppen benn volt az épületben, de szerencsére megmenekült. A hálószobája melletti szoba fala a robbanás következtében leomlott, összetört a még megmaradt néhány ablaküveg, és lángra lobbant egy autó.”
Biztos pont a helyi lakosság számára
A központ mára a helyi lakosság számára biztos ponttá vált, az élelmiszerosztást is innen szervezik, ezt mindenekelőtt az adományozók nagylelkűsége teszi lehetővé. A Colomba elnevezésű erőszakmentes hadművelet munkatársai elmondták: ígéretet tettek, hogy Olaszországból élelmiszersegélyt szállító teherautók érkeznek. Legutóbb több mint két hónapja osztottak ki konzerveket és lisztet tartalmazó csomagokat, jelenleg várják a további adományokat.
„A válasz, amit erre az erőszakra szeretnénk adni, nem más, mint hogy közösségben éljük az életet a háború súlya alatt, a lehető legközelebb maradva az emberekhez – mondja Capannini. – Amikor megkérdezzük az embereket, hogy miért maradtak itt, azt mondják: mert ez az otthonuk, vagy mert három éve itt élnek, és lám, még mindig életben vannak. Sokan közülük ugyanis a háború első vagy második évében menekültek ide. Nagyon jól tudják, hogy a menekült állapot csak ideiglenes, eljön az idő, amikor haza akarnak menni.”
Csak a hatalmasok számítanak
Capannini elmondta, milyen hatással vannak a nemzetközi diplomáciából érkező hírek itt, a frontvonaltól alig néhány kilométerre. A ritkaföldfémekről szóló tárgyalásoktól a világ nagy vezetői közötti telefonbeszélgetésekig. „Azt gondolják errefelé, hogy az emberek nem számítanak semmit.
Csak a hatalmasok számítanak. Minél kevésbé vagy erős, annál kevésbé számítasz. Ugyanez történik Gázával is. Itt, Ukrajnában a ritkaföldfémek vannak a középpontban. Megállapodások születnek, de az emberek nem számítanak.”
Capannini ezzel kapcsolatban Carl von Clausewitz egyik híres mondatát idézi: „A háború nem más, mint a politika folytatása más eszközökkel.”
„Mi lesz ebből? Mindannyian reméljük, hogy a lövöldözés abbamarad.
Aztán, hogy ezek a megállapodások ki tudnak-e gyógyítani a gyűlölet betegségéből, az még kiderül.
Ez a háború nem kizárólag gazdasági okokból tört ki. Több száz éves sebek vannak itt. Valakinek véget kell vetnie ennek a gyűlölködésnek. Máskülönben a fegyverek újra visszatérnek és újra pusztítanak”.
A közösség vezetője nem mer jóslásba bocsátkozni. „Divat úgy beszélni a háborúról, mintha a horoszkóp jóslatairól beszélnénk. Még nem értették meg az emberek, hogy nem vagyunk képesek kézben tartani a háborút, és ahol háború van, ott nincs helye az emberségnek. Jósolgatás helyett mi inkább azon dolgozunk, hogy bármi is történjék, ne vágjuk el a szolidaritás és az emberség kötelékét, amelyet napról napra hoztunk létre az évek során, és megpróbáljuk begyógyítani a sebeket.
Ahhoz, hogy megöljünk egy embert, nem kell ismernünk őt. De ahhoz, hogy begyógyítsuk az erőszak okozta sebeket, sok mindent meg kell ismernünk: az embereket, a nyelvüket, a történelmüket, a mindennapi életüket.
A helyreállítás munkájához türelemre és elkötelezettségre van szükség.”
Forrás és fotó: AgenSIR
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria