„Imám, rabbi, ferences, muszlim és keresztény barátok. Mindannyian összegyűltek a békéről, az imáról és az elmélyült csendről szóló találkozóra, ami kifejezte felelősségvállalást. És tele volt misztériummal” – így jellemzi Renato Zilio scalabriniánus misszionárius azt a találkozót, amelyre október 27-én került sor, az „Assisi szelleme” elnevezésű nap alkalmából, amelyet Fabio testvér, a marrákesi Szent Vértanúk Plébánia ferences közösségének tagja szervezett. „Egyszerűségben találkoztunk a templom mellett, egy kerti lugas alatt, a ferencesek kertjében” – mondja Renato Zilio, majd kitért a ferences közösség és a plébánia hétköznapi életére és tevékenységeire.
„Marrákes nem csupán a 12. századi nagyszerű Koutoubia mecset, a varázslatos Majorelle-kert, vagy a legendás Jemaa el-Fnaa tér a maga fantasztikus elevenségével – mutat rá a misszionárius –, de mesél egy minaret melletti harangtorony történetéről is. Úgy tekintenek egymásra, mint régi barátok, mert csak egy út választja el őket... Két istentiszteleti hely, amelyek különbözőek mégis közel állnak egymáshoz, mint a hívők közösségei, amelyeknek otthont adnak. A müezzin hangja gyakran erőteljesen hatol be a templomba, dallamai összefonódnak a hívek zsoltáraival és imáival. Ez ma már egy kisebb csodának tűnik. És úgy tűnik, hogy a város tervei szerint zsinagóga is lesz itt. Igazi meglepetés Istentől az iszlám földjén, amely a király elkéozelése szerint támogatja a három vallás párbeszédét, megértését” – írja Renato Zilio.
„Ezt, a Szent Vértanúk-templomot öt umbriai ferences emlékére építették, akik szenvedélyesen meg akarták téríteni a muszlimokat. Ez Szent Ferenc idejében történt. Paradox módon napjainkban itt ugyancsak négy ferences »térít« – az iszlám e földjének és lakóinak szeretetére: meglepő változás a történelemben” – hangsúlyozza a misszionárius.
„A templom szívesen fogad minden betérőt: keresztényeket és muszlimokat, turistákat, fiatal szubszaharai diákokat és migránsokat. A plébániai karitász három különböző téren segít: támogatja a veszélyhezetben lévő migránsokat, a szegénységgel küzdő muszlimokat, valamint a földrengés károsultjait gyógyítva sebeiket”.
Marokkót nemrég súlyos földrengés sújtotta, és a karitász vezetői, a moqadem (a városrészért felelős személy) és segítői együtt vizsgálják az új szükségleteket, és tervezik a következő lépéseket a közelgő télre tekintettel. „Minden karitászprojekt a terület vezetőivel egyeztetve és közös döntéssel valósul meg. Az »együtt« a karitász és a marrákesi ferences közösség jelszava” – magyarázza Renato atya. Néhány nappal ezelőtt egy hatalmas segélyszállító teherautó érkezett a karitásztól Franciaországból, amelyet két strasbourgi imám és közösségeik küldtek. „Hihetetlen volt... – jegyzi meg a Szent Vértanúk-templom plébánosa, Manuel testvér –, a muszlimok gyűjtést szerveznek, a keresztények pedig szétosztják azt. Micsoda bizalom!”
Zilio atya befejezésül említést tesz az asszonyokról, akik „a sátor alatt, egy vidéki konyhában közösen készítik az ételeket, miközben a szomszédban egy kis rádió egész délelőtt a Korán éneklését sugározza... A Koránt Marokkóban mindenhol hallani lehet, a fodrásznál, a taxiban... Hallod, hogy nálunk is éneklik az evangéliumot?” – utal a helyi keresztény hagyományra elmosolyodva, az asszonyok felé fordulva a misszionárius.
Az „Assisi szelleme” kezdeményezés Marokkóban azután körvonalazódott, hogy 1986. október 27-én II. János Pál pápa találkozót tartott a béke nevében Assisiben a világ különböző vallásainak képviselőivel.
Marokkó (hivatalos nevén Marokkói Királyság) arab állam Északnyugat-Afrikában. Az Atlanti-óceán partján fekszik, és a Gibraltári-szorostól kezdődően a Földközi-tengerrel is határos. Marokkó 1956 óta független, és az 1992-es alkotmány értelmében alkotmányos monarchia.
Az ország területe: 446 550 km², lakossága: 37 076 584 fő. A népesség vallási hovatartozását tekintve: 99%-ban muszlim, 1%-a egyéb, főleg római katolikus. Az ország hivatalos vallása a málikita rítusú szunnita iszlám. (Forrás: Wikipédia)
Forrás és fotó: Fides; Wikipédia (nyitókép)
Kuzmányi István/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria