A Szentszék és a római önkormányzat közti jelenlegi kapcsolatot jól jellemzi, hogy az irgalmasság szentéve lezárásakor tartott sajtótájékoztatón a jubileumért felelős vatikáni elöljáró, Rino Fisichella érsek az olasz belügyminisztériumnak, a prefektúrának és Lazio tartománynak köszönetet mondott, de nem tett említést a főváros önkormányzatáról. „A beszédem világosan szól” – jegyezte meg az érsek az újságíróknak, akik rákérdeztek, hogy véletlen feledkezett-e meg a polgármesterről.
Amikor pár nappal később, november 28-án Ferenc pápa fogadta a szentév szervezőit és munkatársait, Virginia Raggi nem volt jelen. A szentatya egyenként köszönetet mondott a belügyminisztériumnak, a római rendőrkapitánynak és prefektusnak, Lazio tartomány elnökének, a miniszterelnök-helyettesnek, és Fisichella érsekkel ellentétben megemlítette a római önkormányzatot is.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria