A közösséghez tartozó húsz anglikán provincia tizenkét prímása és kilencven küldötte mindezt abban a nyilatkozatban fogalmazta meg, melyet a hatodik alkalommal megrendezett konferenciájuk végén tettek közzé. A találkozó október elején zajlott Kairóban. Az állásfoglalást megelégedéssel fogadták az Egyiptomban jelen levő más egyházi közösségek.
A dokumentum megerősíti, hogy az egyház nem ismerheti el a homoszexuálisok házasságát mint az Isten által elfogadott viselkedés egy formáját. Ugyanakkor az anglikán közösség képviselői támogatják a homoszexuális személyek lelkipásztori ellátását. Elítélik azoknak a személyeknek a gyalázását vagy megalázását, akik nem követik Isten útjait. Hangsúlyozzák, Isten minden személyt szeret, és mindenkinek úgy kell szeretnie, ahogy Isten szeret.
A világ déli részének anglikán közösségeit tömörítő Global South Anglican az Anglikán Közösség (a nemzeti anglikán egyházak nemzetközi társulása) 38 provinciájának 24 csoportját, valamint az Észak-amerikai Anglikán Egyházat foglalja magában. A provinciák a déli féltekén helyezkednek el, és Afrika minden, illetve Dél-Amerika és Ázsia nagy részének provinciái tartoznak közéjük.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria