Egy olasz orvos Etiópiában – A remény előhírnöke a leginkább drámai helyzetekben

Csodálatos ország, amelynek végletesen szenvedő lakossága még mindig képes tanúságot tenni a nagyon erős szolidaritásról, amelyből sokat tanulhatunk – mondta Morrone, aki a trópusi és a szegénység okozta betegségek szakértőjeként a transzkulturális orvosi ellátás területén dolgozik, különös tekintettel a migránsok és a marginalizálódás veszélyének kitett személyek ellátására. Beszélt arról, hogyan látja a testvérháború fizikai, pszichológiai, gazdasági és infrastrukturális következményeit Tigrében.

„Egy nagyon leromlott országot láttam Etiópiában, ráadásul Addisz-Abebában sokan nem is tudják, hogy évek óta testvérgyilkos háború dúl”. Morrone szerint a leginkább aggasztó éppen ez az intézményesített hallgatás, hogy a konfliktust a szőnyeg alá rejtsék. Pedig a két háborús év (2020–2022) mérlege tragikus: egyes becslések 500 ezer áldozatról beszélnek, amihez még kétmillió belső menekült társul. Északon ugyanis az addisz-abebai kormány szövetségi hadserege és a Tigré Népi Felszabadítási Front (TPLF) állt szemben egymással. Aztán megjelentek az amhara milíciák és az eritreai hadsereg is, amely területi igényeket támasztott egy Eritrea és Tigré közti határterületre. A rendkívül kemény összecsapások végül térdre kényszerítették a tigréi milicistákat, akiket időközben az Oromo Felszabadítási Hadsereg (OLA), az oromo nép (Etiópia legnagyobb etnikai csoportja) legszélsőségesebb részének fegyveres alakulata is támogatott. 2022. november 2-án írták alá az Afrikai Unió közvetítésével a tűzszüneti megállapodást, amely – legalábbis papíron – véget vetett a konfliktusnak.

Morrone tragikus helyzetről és hihetetlen spekulációs buborékról beszél, és néhány példát hoz: az orvosok fizetése havi 250 dollár körül mozog, egy ebéd minimum öt-hat dollárba kerül. A háborúnak a pretoriai megállapodások ellenére, amelyeknek a fegyverszünetet kellett volna szentesíteniük, még mindig nincs vége. Tigré különböző területeiről körülbelül 600–700 ezer ember menekült el, akik még mindig nem tudnak visszatérni falujukba a pusztítás és a fegyveres bandák jelenléte miatt. Ezenkívül ott vannak az eritreai csapatok, akik átlépték a határt és figyelnek, nagy feszültséget keltve. A nagyfokú instabilitást növeli az amhara és az oromo etnikum közötti feszültség.

„A legszegényebbek fizetik meg a konfliktus árát: a gazdák, a pásztorok. A drámai helyzet fő elszenvedői a nők – folytatja az orvos, aki több mint 30–40 ezer etnikai indíttatású nemi erőszakról tud, amelynek célja, hogy megakadályozzák a gyermekvállalást. Néhányan életüket vesztették, mások öngyilkosságot követtek el. Sok esetben gyermekeik vagy férjeik szeme láttára erőszakolták meg a nőket. Hiányoznak az orvosok, egészségügyi dolgozók, pszichológusok, nőgyógyászok, akik gondoskodni tudnának ezekről az emberekről.

„Tigré kórházai több mint két éve élelmiszer és gyógyszer nélkül maradtak, mert meglopták őket vagy rekvirálták a javaikat. A bankok zárva voltak, nem volt üzemanyag, nem voltak mentőautók, autók. A kórházak ezért drámai helyzetbe kerültek.”

Az IISMAS számos területen segíti az ott élőket, helyi orvosokat képeznek, kutatásokat végeznek a helyi viszonyok között alkalmas terápiák kidolgozására. Az eritreai határtól néhány kilométerre felépült egy kórház, amely az egészség és a méltóság, valamint a béke jele volt, Eritreából és Tigréből egyaránt fogadta a nőket, gyermekeket és időseket. 2022-ben a létesítményt bombatalálat érte, 15 ott dolgozó embert megöltek, de a munka ennek ellenére folytatódik, mert több ezer embernek van szüksége kezelésre. „Arra kértek, hogy segítsek nekik újjáépíteni a kórházat” – mondja Morrone, aki hangsúlyozza, hogy a háború legdrámaibb következménye az egészségügyi és oktatási szolgáltatások lerombolása.

„Sok lebombázott iskolát láttam, ahol a tanárok, akik közben magukra kötött kisgyermekeiket hordozzák, folytatják a tanítást a még álló épületrész alatt. Sajnos terjednek a betegségek: több mint 90 ezer kolerás, több mint egymillió maláriás eset, és idén 15 ezer kanyarós eset is volt, csak ha azokat számoljuk, amelyekről hírt kapunk. A kormány megkért, hogy segítsek nekik a leishmaniasis, egy rovar által okozott bőrfertőzés kezelésében. Aztán ott van a dengue-láz, a tuberkulózis...”.

A betegek, akikhez egyébként senki sem nyúl, itt végre úgy érezhetik, hogy élnek, nem marginalizáltak, nem selejtek, akiket ki kell vetni. „Mindenkit meglátogatok, megérintek, megsimogatok. Nem azért, mert őrült vagyok, hanem mert felismerem a fertőző betegségeket. Ha megérintünk valakit, még azokat is, akiknek a végtagjait a lepra elsorvasztotta, közvetlen kommunikációba lépünk vele, közelségünkkel remény előhírnökeivé válunk.” Ez segít kimozdítani az embereket a félelemből, a magányból, a teljes elhagyatottság érzéséből.

„A legdrámaibb helyek a menekülttáborok, ahol egész napokat töltöttem, sőt, együtt ettem velük” – mesélte Morrone professzor és hozzátette: „Ezek az emberek egyre inkább megtanítanak arra, hogy mit jelent az igazi szolidaritás. Amikor megkérdeztem ezeket a helyi orvosokat, hogyan sikerült élelem és gyógyszerek nélkül túlélniük, meséltek néhány földművesről, akik elrejtettek egy kis élelmet, és megosztották az egészségügyi dolgozókkal és a tanárokkal”.

Egy ápolónő, akire kivételesen az ENSZ is felfigyelt, több tucat embert tudott megmenteni úgy, hogy otthonában vagy az erdőben rejtette el őket. Elmondta az orvosnak, hogy arra gondolt, vele is megtörténhetne ez az erőszak. Tigré nyelven írta meg a történetét, szeretnék lefordíttatni angolra, a remény és a jövő tanúságtételeként.

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican News; Aldo Morrone Facebook-oldala

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír