Eucharisztikus lánc – Az európai püspökök a békéért mutatnak be szentmisét a nagyböjtben

Kitekintő – 2025. március 5., szerda | 20:48

A nagyböjtben az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) tagjai az igazságos és tartós békéért imádkoznak – adta hírül a CCEE március 5-én, hamvazószerdán az Eucharisztikus lánc elnevezésű kezdeményezéssel kapcsolatban.

Az egész böjti időszak alatt az európai egyház az „eucharisztikus asztal”, vagyis az oltár körül összegyűlve imádkozik a békéért. A CCEE valamennyi tagja bekapcsolódik a kezdeményezésbe, vállalva, hogy legalább egy szentmisét celebrál húsvétig a háború áldozataiért, kérve az Úrtól az „igazságos és tartós békét, különösen Ukrajna és a Szentföld számára”.

Az „Eucharisztikus lánc” elnevezésű nagyböjti liturgiasorozat lehetőség a közösség megtapasztalására, ugyanakkor a remény látható jele az egész európai kontinens számára; az imádság, a böjt és az alamizsnálkodás alkalma, „hogy egyre inkább felismerjük, hogy mindannyian testvérek vagyunk, és hogy Istentől a háború végét kérjük”.

A CCEE tagjai egyben megújítják felhívásukat, hogy imádkozzunk Ferenc pápa gyógyulásáért most, amikor a szenvedés és a betegség napjait éli át.

A CCEE közzétette az „Eucharisztikus lánc” naptárát. A lista még nem végleges, folyamatosan frissítik.

Forrás és fotó: CCEE

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria